Nyilatkozatcsokor a Szekszárd – BEAC mérkőzést követően
:
:
Az erőviszonyoknak megfelelő magabiztos 82-44-es győzelmet aratott az Atomerőmű KSC Szekszárd az ELTE-BEAC Újbuda felett. Nyilatkozatcsokor a mérkőzés után.
Atomerőmű KSC Szekszárd – ELTE-BEAC Újbuda 82-44 (27-13, 18-13, 18-10, 19-8)
Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Gratulálok a csapatomnak – ezt a győzelmet Szabó Gyuri bácsinak ajánljuk, hiszen ma lenne a születésnapja. A válogatott szünetben megpróbáltam egy kicsit újitani az edzéseinken, próbálom friss szemmel látni, mit tudnak a játékosaim, és ebből építkezni. Szeretném, hogy a lányok éhesek lennének a sikerre. Külön nagyon örülök Studer Zsuzsi remek játékának, valamint Sara Krnjic és Marshall is végre bemutatkozhatott.
Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Nyilván szerettünk volna jobban játszani, de igazából nem is annyira a Szekszárd ellen készültünk, hanem már a következő ellenfelünkre, a Vasas Akadémia elleni meccset tartottuk szem előtt. Szekszárdra látogatva egyetlen csapat sem engedheti meg magának, hogy félgőzzel játszon – borzasztóan szégyellem magam, mert sajnos ma nem tudtunk tisztesen helyt állni.
Studer Zsuzsa (Atomerőmű KSC Szekszárd): Sejtettem, hogy kezdeni fogok, mivel a válogatott szünet miatt én maradtam egyedüli irányítóként itthon, és velem gyakoroltuk egész héten. Ma nem annyira az ellenféllel, inkább a saját dolgainkat tartottuk szem előtt; próbáltuk gyorsítani a játékunkat, nem annyira a felállt védelem elleni játékot gyakoroltuk.
Forrás: kosarsport.hu