Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai bajnoki mérkőzések után



:

:

Fotó: Girgász Péter / ELTE-BEAC Újbuda

Hirdetés

Szerdán öt mérkőzést rendeztek a hazai élvonal 15. fordulójában. A kosarsport.hu segítségével gyűjtöttük csokorba, hogy miként értékeltek a főszereplők.

DVTK – VBW CEKK Cegléd 85-62 (26-16, 29-12, 11-18, 19-16)

Beszámoló ITT

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első félidőben agresszívak voltunk védekezésben, ennek köszönhetően voltak könnyű kosaraink és a külső dobásaink is ültek. A második félidőre elhittük, hogy ez könnyű mérkőzés lesz, ennek meg is lett az eredménye, saját magunkat nyomtuk be a palánk alá. A Cegléd tényleg negyven percen keresztül küzdött, ehhez gratulálok nekik. Magunknak is gratulálok, ellenben való igaz, az egész mérkőzésen céltudatosan kell játszanunk ahhoz, hogy rangadókat is nyerni tudjunk a jövőben.

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): A PINKK elleni mérkőzés után egyből következett ez a DVTK elleni összecsapás, melyről tudtuk, hogy nehéz lesz. A második félidőben, a szünetben megbeszéltek alapján jobban kezdtük a játékrészt, ezért sokkal inkább partnerek tudtunk lenni. Ennek szellemében készülünk a hétvégére.

Keyona Hayes (DVTK): Az első félidőben nagyon keményen játszottunk, ám második félidőben a Cegléd visszajött a mérkőzésbe. Keményen küzdöttek, végig harcoltak, ebből tanulság, hogy nekünk az egész mérkőzésen fókuszáltnak kell maradnunk, függetlenül az eredménytől.

Szabó Petra (VBW CEKK Cegléd): Először is gratulálok a DVTK-nak a győzelemhez. Próbáltunk mindent megtenni, hogy izgalmas legyen a mérkőzés, ám az elején nagyon rosszul kezdtünk, a DVTK pedig nagyon jól dobott. Utána próbáltuk magunkat visszahozni a meccsbe és ezzel készülni a hétvégi fontos mérkőzésünkre. Voltak jó és rossz periódusaink is, igyekszünk tanulni a hibáinkból.

ELTE BEAC Újbuda – Sopron Basket 64-92 (12-24, 11-24, 19-20, 22-24)

Beszámoló ITT

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): A szavannán élnek az oroszlánok és az antilopok. Mindenki tudja, hogy az oroszlán enni fog, de az antilopok mégis igyekeznek mindent megtenni, hogy ne ők legyenek az első áldozatok. Pontosan ezt szeretném én is a csapatomtól, hogy legyenek ők is antilopok, akkor is, ha az oroszlán jön. Ma is és Szekszárdon is hiányoltam ezt a küzdést, túl könnyen megadtuk magunkat azzal, hogy jön az oroszlán, úgysem tudunk elfutni. Pedig a kosárlabda nagyon komplex sportág, sok mindent lehet jól csinálni, nem csak pontokban mérve. Vasárnapra remélhetőleg az antilopokból valami nagyobb ragadozó kerekedik.

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Jó ritmusban kosárlabdáztunk védekezésben és támadásban egyaránt, végrehajtottuk, amit elterveztünk. Jó volt látni a játékunkat és a koncentrációnkat. Kemény, szoros mérkőzésre készültünk, úgy gondolom, sokat tettünk azért, hogy ez ne így legyen. A BEAC borzasztó jó formát mutat az idén, komolyan vettük a találkozót a felkészüléstől kezdve, és örülök, hogy egy jó mérkőzést tudtunk játszani. Sok sikert kívánunk a BEAC-nak a továbbiakhoz!

Koch Dóra (ELTE BEAC Újbuda): Ilyen kemény ellenfelek ellen van lehetőség gyakorolni, ha egyszer sikerül valamit megvalósítani, az már felér egy győzelemmel. Ma nem mindig sikerült, de egy Euroligás csapat, nagy a különbség a két együttes között. Elemeznünk kell a hibáinkat.

Nevena Jovanovic (Sopron Basket): Komolyan vettük a találkozót, mert a BEAC idén nagy győzelmeket aratott. Az elejétől a végéig igyekeztünk koncentráltak maradni, nem tudtunk ugyan végig úgy játszani, ahogy szerettünk volna, ezeken kell dolgoznunk tovább a következő mérkőzésre.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – Ludovika-FCSM Csata 81-86 (26-21, 16-28, 27-22, 12-15)

Beszámoló ITT

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Védekezésben sok részfeladatot jól megoldottunk, hiszen jól kivettük a Csata hátvédjeit a játékból, így a magas embereknek kellett fellépniük és kintről dobni. Rengeteg ilyen végjátékot kell játszanunk, hogy ezeket a meccseket megnyerjük. Komoly hiányérzetem van, hiszen a két nem teljes keret mérkőzésén ez egy nagy győzelem lett volna nekünk. Akkor fogjuk ezeket a végjátékokat megnyerni, ha minden pályára lépő játékosunk ugyanolyan motivált lesz és beleteszi a kellő energiát. Amíg ebben nem leszünk profibbak, sokkal több szerencse kell a szoros mérkőzések megnyeréséhez.

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Várható volt, hogy nem lesz könnyű mérkőzés a jelenlegi állapotunkban, főleg úgy, hogy 3 nappal ezelőtt kikaptunk egy hasonló egál meccsen. Fel kellett frissíteni a mai mérkőzésre ezt a szűk rotációt, és úgy érzem, hogy ez sikerült is. Koncentráltak voltunk, hoztunk nagyon jó periódusokat. A védekezésre kellett a legfőbb hangsúlyt fektetni, hiszen az ellenfélben volt egy extra teljesítményt nyújtó játékos. Extra fontos győzelem volt ez a folytatásban, hiszen a két Euroligás ellenfél előtt megnyugodhattunk.

Sierra Campisano (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Sajnos nagyon egyszerű hibákat vétettünk a meccs végén. Nem tudom, hogy ez a fáradtság miatt volt-e, vagy amiatt, hogy ellenfelünk sokkal tapasztaltabb volt nálunk. Bár szépen küzdöttünk, ezekből a hibákból már sajnos nem tudtunk felállni.

Zele Dorina (Ludovika-FCSM Csata): A hiányzóink ellenére is a maximumot próbáltuk kihozni a lehetőségeinkből. Örülök, hogy mindenki hozzá tudott tenni, és aki bejött a pályára, pluszt adott a csapatnak.

TFSE-MTK – Atomerőmű KSC Szekszárd 70-97 (12-34, 27-24, 16-26, 15-13)

Beszámoló ITT

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Nehéz napokon vagyunk túl, lényegében három kulcsjátékosunkat is mellőznünk kellett ma este. A Sopron ellen sérülést szenvedő Baa Dominikának ezúton is jobbulást szeretnék kívánni, mielőbb várjuk vissza! Minden nehezítő körülmény ellenére extra teljesítményt nyújtottunk az ország egyik legjobban védekező csapata ellen. Büszke vagyok egytől egyig a lányokra, nekem van a legjobb csapatom! Igyekszünk alaposan felkészülni a soron következő kulcsfontosságú mérkőzésünkre. A Szekszárdnak a legjobbakat kívánom!

Zeljko Djokic (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Gratulálok a csapatomnak. Egy-egy rövid periódust leszámítva azt hoztuk, amit megbeszéltünk. Nagyon jól teljesítettünk, sajnos mi is sérülésekkel bajlódtunk, ugyanis komoly terhelés éri a lányokat hétről-hétre. Örülök a győzelemnek. Innen szeretnénk folytatni a jövőben!

Király Andrea (TFSE-MTK): Először is szeretnék gratulálni a Szekszárdnak. Egyből letámadtak minket, amire számítottunk is. Nagyon fontos mérkőzés következik számunkra, remélem sikerült kellőképpen ráhangolódnunk a PINKK elleni összecsapásra és megszerezzük ellenük a győzelmet.

Zala Friskovec (Atomerőmű KSC Szekszárd): Sikerült agresszívan játszanunk, aminek köszönhetően magabiztos előnyhöz jutottunk, azonban egy-egy egyénieskedés miatt feljött ránk a TFSE. Szerencsére a második félidőben ezt sikerült kiküszöbölnünk. A fiatal játékosok is jól csatlakoztak be, ez pedig bíztató a jövőre nézve.

Vasas Akadémia – UNI Győr MÉLY-ÚT 63-76 (19-21, 16-21, 12-17, 16-17)

Beszámoló ITT

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Nem lehetek mérges a csapatra, hiszen egy nagyon erős ellenféllel néztünk farkasszemet, ráadásul nagyjából tartottuk magunkat a megbeszéltekhez. Két statisztikai mutatóban azonban nagyon gyengén teljesítettünk, ezek a büntetők és az eladott labdák. Természetesen előfordulhat, hogy az ellenfél hibára kényszerít egy játékost, aki aztán eladja a labdát, de most nem erről volt szó. A koncentráció hiánya és a pánik oda vezetett, hogy a Győr rengeteg könnyű kosarat szerzett ami részben el is döntötte a találkozót. Kaptunk néhány elkerülhető kosarat a palánk alatt, de védelmünket a hárompontos vonalra szorítottuk, hogy ne kapjunk sok triplát és sokszor maradt üres ember a festékben. Meccsről meccsre fejlődünk, és bár csodát még nem tudunk tenni, jó úton haladunk.

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): Nehézzé tettük magunknak a mérkőzést, illetve gratulálok a Vasasnak, hiszen egész fegyelmezettek voltak a meccs nagy részében és szépen kihasználták azokat a periódusokat, amikor fellazult a védekezésünk. Voltak most is egész jó időszakaink, amikor igazi arcunkat mutattuk, agresszív védekezéssel és precíz támadójátékkal át tudtuk venni az irányítást. Azon kell dolgoznunk, hogy stabilizáljuk a teljesítményünket és minimalizáljuk a hullámvölgyeket.

Pusztai Petra (Vasas Akadémia): Egy jó mérkőzést tudtunk játszani és küzdöttünk a végsőkig, ezért büszke vagyok egytől egyig mindenkire. Azt gondolom, ráléptünk egy jó útra, folytatnunk kell tovább a kemény munkát, hiszen a fontos mérkőzések még csak most jönnek számunkra.

Beatrice Mompremier (UNI Győr MÉLY-ÚT): Magas hőfokon jött ki ellenfelünk a mérkőzésre, amiért mindenképp dicséret illeti őket. Nehéz dolgunk volt főleg a találkozó elején, de át tudtuk venni az irányítást. Büszke vagyok a csapatra, örülök a győzelemnek.

 

Hirdetés