Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai bajnoki mérkőzések után



:

:

Fotó: hunbasket.hu

Hirdetés

Szombaton három mérkőzést rendeztek az élvonalban. A bajnoki döntő első mérkőzését követő villámértékeléseket már idéztük. Most a kosarsport.hu segítségével csokorba szedtük, hogy a többi pályán miként foglalták össze tapasztalataikat a főszereplők.

TIPPMIX NŐI NB I. A – RÁJÁTSZÁS – 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS

DVTK – NKA Universitas PEAC 58 – 57 (18-19, 16-10, 15-10, 9-18)

Beszámoló ITT

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): “Mindkét csapat nyerhetett volna, végül egylabdás mérkőzés kerekedett a találkozóból. Gratulálok a Pécsnek, mert mínusz tízről vissza tudott jönni, és az enyémnek is, mert bele tudott kapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Hasonlóan kemény mérkőzésre számítok vasárnap is.”

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): “Nehéz megszólalni, de gratulálok a Diósgyőrnek, 1-1. Nem játszottunk jól, minden üres helyzetünket kihagytuk az első három negyedben. Úgy érzem, mi vesztettük el a végén ezt a találkozót, szerencsétlen körülmények között. Letargiába nem szabad esnünk, mert úgy érzem, bebizonyítottuk, mi is rászolgálnánk a bronzéremre.

Cheridene Green (DVTK): “Trükkös mérkőzés volt, ahol nagyon sok volt a szabálytalanság, amivel nem számoltunk. Azt gondolom, hogy végig jól játszottunk és készen állunk a harmadik mérkőzésre.”

Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC): “Gratulálok a Miskolcnak, rendkívül kemény meccs volt és borzasztóan sajnálom, hogy elveszítettük. Megérdemeltük volna a győzelmet, mínusz tízről jöttünk vissza, hatalmasat küzdöttünk és nagyon szerencsétlen körülmények között veszítettünk.”

Fotó: hunbasket.hu

TIPPMIX NŐI NB I. A – RÁJÁTSZÁS – 7. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS

TFSE-MTK – Ludovika-FCSM Csata 76 – 71 (22-24, 18-18, 19-11, 17-18)

Beszámoló ITT

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “Bebizonyítottuk ma is, hogy nem abból a fából faragtak minket, akik feladják. Életem legrosszabb húsvétján vagyok túl, szörnyen éreztem magam az első meccs után. Rossz vedő taktikát választottam akkor. Nagyon sokat kiadtunk magunkból a mai meccsen és nagyon örülök, hogy formálódóban van egy TF-es közösség is, akik egyre többen vannak és segítenek minket! Fontos volt, hogy minél több meccset játszunk a rájátszásban, hiszen ebből lehet fejlődni és ez a siker záloga.”

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): “Először is gratulálok a TF-nek! Ha az utolsó 5 perc védekezést átemeltük volna a meccs többi részére, akkor lehet, hogy másként alakult volna a vége. Nagyon puhán játszottunk és nagyon gyenge dobószázalékot hoztunk, így pedig sajnos nem lehet meccset nyerni.”

Süle Krisztina (TFSE-MTK): “Nagyon büszke vagyok mindenkire! Az első meccs után megbeszélteken sikerült változtatni. Mindenki akarta ezt a győzelmet. Nagyon szerettünk volna még egy meccset kiharcolni és nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült is. Várom nagyon a szombatot!”

Zele Dorina (Ludovika-FCSM Csata): “Sajnos nem sikerült úgy kijönni a harmadik negyedből, ahogy azt szoktuk és ez sajnos a vesztünket okozta. Egy kicsit későn kezdtünk felébredni. Sajnálom, hogy így alakult, de van még egy mérkőzés, ott nyernünk kell.”

Hirdetés