Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szerdán négy mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. A hunbasket.hu segítségével gyűjtöttük csokorba, hogy a szakvezetők miként értékeltek.

SOPRON BASKET – TFSE-MTK 98-67 (25-18, 24-14, 27-18, 22-17)
Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Köszönjük a dicsérő szavakat, a támogatásotokat! Komoly kihívás előtt állunk, egy viszontagságos, nehéz időszak után. A játékosaink nagyon komoly munkát végeztek el az elmúlt időszakban, mérkőzésről mérkőzésre nyomon követhető a fejlődés. Minden meccset komolyan veszünk, ma is így tettünk. Koncentrált, komoly játékot nyújtottunk, öten is 10 pont felett zártak, sok gólpasszunk is volt, jól járt a labda.Örülök a csapatjátéknak, a koncentrációnak. Hibát nyilván fogunk találni az elemzés során, kell is, mert ezekkel lehet előbbre lépni, de jár a lányoknak a gratuláció az erőltetett menet után! Holnap pihenő, majd folytatjuk a felkészülést a buborékra. Remélem ott is jól tudunk teljesíteni! Sok sikert kívánunk a TF-nek a céljaik eléréséhez!

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Ez a második évem az NB1 „A” csoportban vezetőedzőként, mely során most szenvedtük el a legnagyobb különbségű vereséget. Az a koncepciónk és a feladatom a lányok felé, hogy mindig emelt fővel tudjunk lejönni apályáról. Ez ma nem sikerült. Úgy éreztem, hogy az alázat is hiányzott, sokkönnyű kosarat kaptunk. Azt gondolom nem lehet kifogásokat keresni. Meghatározójátékosok hiányoztak a kezdőből, így mások tudtak előre lépni a helyükre, de ma nem tudtak élni a lehetőséggel. Sokkal nagyobb ellenállással kell egy ilyen csapat ellen játszani! Sajnálom, hogy az Euroliga buborék előtt nem tudtunk nagyobb ellenállást kifejteni. Szerettünk volna segíteni a Sopronnak a felkészülésben, egy ország fog nekik szurkolni a jövő héten. Sok sikert kívánunk nekik! Nekünk pedig le kell vonni a tanulságot, hogy ilyen helyzetben, hogyan lehet nagyobb ellenállást tanúsítani.

Jelena Brooks (Sopron Basket): Gratulálok a csapatnak,és ellenfelünknek, jó meccset játszottunk! Nehéz volt, de a buborék előtt ez egy jó meccs volt nekünk. Ezzel a lendülettel tovább tudunk menni a buborékba.

Kovács Vanessza (TFSE-MTK): Sajnos többen is heteket hagytak ki a vírus miatt a válogatott szünet alatt, de ezzel küszködik mindenki. Ha a pozitívumot szeretném megragadni, akkor a lepattanókat említeném, amiben ott voltunk mellettük.

LUDOVIKA-FCSM CSATA – UNI GYŐR MÉLY-ÚT 77-66 (22-17, 17-19, 19-12, 19-18)
Beszámoló ITT

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Sajnálom, hogy nem látták élőben a nézők ezt a mérkőzést, mert két jó kosárlabdát játszó csapat találkozott. Az elmúlt másfél hétben azokra a dolgokra készültünk, amik tavaly a hiányosságaink voltak. Ma este a védekezés hozta meg a siker kulcsát, hiszen egy nagyon komoly támadó potenciállal rendelkező csapatot tartottunk 66 ponton. Emellett tízzel megnyertük a lepattanócsatát is, amiért le a kalappal a lányok előtt, hiszen a belső posztokon hátrányból indultunk a Győrrel szemben. Emellett kiosztottunk 21 gólpasszt, mindig megtaláltuk az üres embereket, működött, amire készültünk támadásban. A 16 eladott labda és az azt övező ki nem kényszerített hibák viszont nem tetszettek, ezen dolgozni kell a következő egy hétben, a Szekszárd-meccsig.

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI-Győr – MÉLY-ÚT): Sok volt a ki nem kényszerített hiba, egymás hibáiból éltek a csapatok; meglátszott a hosszú kihagyás. Az egész meccsen mintha kerestük volna a ritmusunkat, de a védekezés és a támadás egyszerre soha nem működött. Úgy érzem, mi is jól felkészültünk a Csatából, de a visszaszokás hiányzott a lányokból, akik az egyéni feladataikat sem mindig találták meg. Szombaton újra pályára lépünk, fontos lesz higgadtabban játszani támadásban és védekezésben egyaránt.

Hegedűs Janka (Ludovika-FCSM Csata): Sokat készültünk a Győrből, rengeteg instrukciót kaptunk az edzőinktől, amiket kisebb-nagyobb hibákkal, de végre tudtunk hajtani – ez volt a siker kulcsa. Pörgős, kemény edzéseken vagyunk túl az elmúlt két hétben, de ennek ma meglett az eredménye.

Dombai Réka (UNI-Győr – MÉLY-ÚT): Sokat hibáztunk védekezésben és a dobások sem mentek úgy, ahogy szoktak. Sokat készültünk a kizárásokra, hiszen fontos lett volna, hogy mi nyerjük meg ezeket a párharcokat védekezésben, de a válogatott szünet miatt csak másfél hetet tudtunk teljes csapattal dolgozni.

ALUINVENT DVTK – ZTE NKK 90-57 (26-15, 22-14, 24-16, 18-12)
Beszámoló ITT

Földi Attila (vezetőedző, Aluinvent DVTK): A győzelmen kívül sok minden másnak nem tudok örülni. Fel kell fognunk, hogy ez később nem lesz elég. Sokkal többet kell tennünk, ha olyan mérkőzéseket akarunk megnyerni, mint amilyenek előttünk állnak. Muszáj összeszedni magunkat és kicsit jobban harcolni, mert jelenleg csak várjuk a sült galambot. Van ebben a csapatban potenciál, de sokkal több munka, koncentráció és harc kell, hogy ez kijöjjön.

Ambrus Péter (vezetőedző, ZTE NKK): A pár héttel ezelőtt egymás ellen lejátszott meccshez képest sikerült játékban is előrébb lépnünk és szám szerinti terveinket is elértük. Hajtós mérkőzés volt, faultokkal is próbáltuk tördelni a játékot. Küzdésből jelesre vizsgáztak a lányok, de még több kell, hogy szorosabb mérkőzéseket játsszunk.

Tóth Franka (Aluinvent DVTK): Örülünk a győzelemnek, de ahogy azt öltözőben is megbeszéltük ettől sokkal több kell mind védekezésben, mind támadásban.

Horváth Fanni (ZTE NKK): Mind támadásban, mind védekezésben igyekeztünk végrehajtani azt, amit az edzőnk kért. Hellyel-közel is sikerült is. A második negyedben kicsit szétestünk, de egy időkérés után tudtuk rendezni a sorokat és főleg a harmadik negyedben tudtuk javítani a hibákat.

ELTE-BEAC ÚJBUDA – VBW CEKK CEGLÉD 69-86 (16-32, 11-21, 26-16, 16-17)
Beszámoló ITT

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Minden kezdet nehéz, ez most igaz az újrakezdésre is, meg a mérkőzés kezdésre is. Az, hogy minden végzet is nehéz-e, az majd kiderül. Nyilván mindenki győzni szeretne, csak nem mindenki tud győzni. Nyilvánvalóan vannak különbségek a csapatok között, ebben benne van a bravúr, de azért a gigabravúr egy ilyen meccsben nincs benne. Realistának kell maradni, nem szabad túl nagyot zuhanni, mert a mély gödörből nagyon nehéz utána kimászni. Azt gondolom, kihoztuk ebből a meccsből azt, amit ezzel a markonyi játékossal ki lehetett hozni.

Keramidas Konstantinos (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): 35 napja nem játszottunk, hosszú ideig voltunk karanténban, sérültjeink is voltak. Tartottunk ettől a meccstől, éppen ezért azt mondtam a játékosaimnak, hogy az elejét nagyon nyomjuk meg. Kellett is, mert a második félidőben három hibát is elkövettünk. A nagy előny megnyugtatott minket, a BEAC minden triplát, amit elengedett, bedobott, mi pedig láthatóan fáradtunk az edzés- és meccshiány miatt. Szerencsére újra rátaláltunk a ritmusra és végül könnyedén nyertünk.

Mérész Beatrix (ELTE-BEAC Újbuda): Nem jöttünk ki elég agresszívan a mérkőzés elején, ezért nagy hátrányba kerültünk, ezt igyekeztünk a második félidőben lefaragni, amennyire lehet.

Tina Moore (VBW CEKK Cegléd): Nagyon éhesek voltunk csapatként arra, hogy újra játsszunk, nekünk ez a munkánk, így alig vártuk, hogy újra a parketten lehessünk.

Fotó: Sopron Basket

Hirdetés