Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai elődöntő mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szerdán megkezdődtek az elődöntők a hazai élvonalban. Összefoglalónk ITT olvasható. Nyilatkozatcsokor a hunbasket.hu segítségével.

Uni Győr MÉLY-ÚT – Atomerőmű KSC Szekszárd 57-66 (17-20, 8-21, 18-10, 14-15)

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 az Atomerőmű KSC Szekszárd javára.

Statisztika ITT

Iványi Dalma (vezetőedző, Uni Győr MÉLY-ÚT): Vegyes érzéseim vannak, inkább bosszankodom, mert azt gondolom, önmagához képest nem játszott annyira jól a Szekszárd, így talán ha szerencsésebbek vagyunk, más lehetett volna a vége. Ami miatt azért nem lehetek teljesen szomorú, hogy a csapat nagyot harcolt, küzdött. Így kell továbbmennünk, sok idő nincs a kesergésre, hiszen pénteken az életben maradásunkért lépünk pályára.

Zseljko Dokic (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Az első félidőben sikerült nagyobb előnyt kiharcolnunk, a másodikban szinte végig zónázott a győri csapat, és az ellen nem egészen játszottuk azt, amit kell. A lényeg, hogy megvan a győzelem, de még nincs vége a párharcnak.

Brianna Kiesel (Uni Győr MÉLY-ÚT): Nem lehetek elégedett, mert kikaptunk, ugyanakkor nagyot küzdöttünk, emiatt büszke vagyok a csapatra. A két félidő között a védekezés volt a különbség, de a második félidei teljesítményünk is kevés volt a fordításhoz.

Zala Friskovec (Atomerőmű KSC Szekszárd): Azt gondolom, megérdemelten nyertünk, de még nem lefutott ez az elődöntő. A mostani találkozó olyan volt, mint vártuk, keményen kellett védekezni, negyven percig koncentrálni, mert a győri jó csapat, nem lehet ellenük rövid időre sem kiengedni.

Sopron Basket – Aluinvent DVTK 89-64 (24-19, 20-12, 21-17, 24-16)

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 a Sopron Basket javára.

Statisztika ITT

Gáspár Dávid  (vezetőedző, Sopron Basket): Jó ritmusban kezdett a DVTK, hosszú támadásokat vezetve. Sok esetben a támadóidő végén aludtunk el, ebben kell előbbre lépnünk. A koncentrációt fenn kell tartani végig és jobban oda kell figyelni a gyenge oldali mozgásokra. A védekezésükhöz kellett egy is idő, hogy hozzászokjunk, és megtaláljuk az üres dobóhelyzeteket. Erre szeretnénk törekedni a folytatásban, redukálni a hibákat. Gratulálok mindkét csapatnak, jó mérkőzés volt!

Földi Attila (vezetőedző, Aluinvent DVTK): Gratulálunk a Sopronnak a teljesen megérdemelt győzelemhez! Azt gondolom, tudjuk mi még jobban megnehezíteni a dolgukat. Sok elkerülhető hibát vétettünk ma védekezésben és támadásban egyaránt. Nem tartom valószínűnek, hogy ez befolyásolta volna a végeredményt, de jobb képet adott volna. Bízom benne, hogy szombaton minél élesebb mérkőzést tudunk játszani.

Czukor Dalma (Sopron Basket): Gratulálok a Miskolcnak, nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, melyen jó csapatmunkát nyújtottunk, végrehajtottuk, amit az edzőnk kért tőlünk. Voltak koncentrációs hibák, de azokat kijavítjuk majd.

Kányási Veronika (Aluinvent DVTK): Gratulálok a Sopronnak, nagyon szépen játszottak! Az elején nem kezdtük rossz ritmusban a mérkőzést, de utána voltak hullámvölgyeink, melyek egy Sopron ellen nem engedhetők meg. Felpuhult a védekezésünk, ezt kihasználták, és ebből adódott a nagyobb különbség. Miskolcon mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat!

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

 

Hirdetés