Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai Euroliga mérkőzések után



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán két nemzetközi mérkőzésen szurkolhattunk magyar csapatoknak – az Euroligában a Sopron Basket, illetve az Atomerőmű KSC Szekszárd is pályára lépett. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.

Sopron Basket – Galatasaray 73-44 (16-14, 28-12, 11-6, 18-2)

Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Örömteli volt látni a csapaton azt, hogy milyen energiával és elánnal kezdte a csapat a mérkõzést. Egy cseppnyi idegeskedést lehetett csak észlelni a lányokon, de pár perc utána helyre állt a rend a fejekben. Feljavultunk védekezésben, támadásban több esetben is gyorsindítással tudtuk befejezni a támadásokat. Próbáltunk olyan tempóban játszani, ami szeretnénk, hogy mindig jellemezzen minket. Örömteli a nagyarányú gyõzelem és az is, ahogy a magyar játékosaink teljesítettek. Sitku Zsuzsi is megszerezte elsõ pontjait az Euroligában. Köszönjük a szurkolóknak is a támogatásukat, nagy szükségünk lesz rájuk szombaton, remélem megtöltjük a csarnokot.

Briann January (Sopron Basket): Nagyon koncentráltak voltunk. Az elmúlt hetekben sokszor más felállásban játszottunk, de egységben, csapatként harcoltunk, dolgoztunk. Az egyik legjobb játékunkat nyújtottuk.

Efe Guven (vezetőedző, Galatasaray): Nagyon nehéz utazáson vagyunk túl. Az idõjárás miatt csak ma tudtunk megérkezni, és reggel 5 órakor indultunk útnak. Nem kifogásokat akarunk keresni, de nehéz volt így játszani az Euroliga szinten, mely egy kemény liga. Jól kezdtünk, de utána nem volt kellõ erõnk és nagyon rosszul játszottunk támadásban, majd védekezésben is esett a játékunk színvonala.

Tina Krajisnik (Galatasaray): A Sopron kiválóan játszott! Amíg volt erõnk, próbáltuk tartani velük a lépést. Támadásban nagyon gyengén kosárlabdáztunk. Gratulálok a Sopronnak, elképesztõ teljesítményt nyújtottak! Sok sikert kívánok nekik a céljaik eléréséhez! Azt is el kell mondanom, hogy nekem nagyon érzelmes volt a mai mérkõzés, itt töltöttem sok-sok évet. Jó érzés volt újra itt lenni az arénában, ismerõs arcok között.

A Sopron Basket Euroliga mérkőzésének legszebb pillanatai az alábbiakban tekinthető meg.

Fotó: FIBA.Basketball

Atomerőmű KSC Szekszárd – Perfumerias Avenida Salamanca 84-88 (19-27, 20-14, 20-15, 15-18, 10-14)

Beszámoló ITT

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): A Győr elleni bajnokin játszottunk utoljára öt az öt ellen, ennek már tíz napja. Nikolina Milicsre még vigyázni kell, nem kockáztattuk a játékát, míg voltak olyan játékok, akik a koronavírusból felgyógyulva mindössze egy edzéssel vállalták a játékot. A Salamanca nagy esélyes a Final Fourba jutásra, ellenük így játszani, minden elismerésem a lányoké. Sajnálom, hogy nem történt csoda.

Roberto Iniguez (vezetőedző, Perfumerias Avenida Salamanca): Ismerős környezetbe jöttem vissza, tudtam, hogy a szekszárdi szurkolók remek hangulatot tudnak teremteni, ez most is így történt. Elismerésem az ellenfélnek, mindenre volt válaszuk, megérdemelték volna a győzelmet, de természetesen örülök, hogy be tudtuk húzni ezt a mérkőzést. Magunkhoz képest puhák voltunk, az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett. Meglátszott a játékunkon, hogy karantén miatt fizikálisan nem voltunk teljesen rendben.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd Euroliga mérkőzésének legszebb pillanatai az alábbiakban tekinthető meg.

Hirdetés