Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szerdai nemzetközi mérkőzések után



:

:

Fotó: Krizsán Csaba

Hirdetés

Szerdán négy mérkőzést rendeztek a nemzetközi élvonalban. Egy Euroliga, illetve három Európa Kupa találkozón is követhettünk magyar csapatokat. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.

Euroliga

ZVVZ USK Praha – Atomerőmű KSC Szekszárd 83-56 (24-12, 23-14, 18-14, 18-16)

Beszámoló ITT

Zseljko Djokic (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): A prágaiak most játszottak először komplett csapattal, a két amerikai játékos rengeteget jelentett számukra. Az első félidőben nem tartottuk a tervet, buta támadásaink után nem tudtuk lassítani a cseheket. A második félidőben már okosabban kosárlabdáztunk, azt csináltuk, amire készültünk, ha kétfelé lehet osztani a mérkőzést, akkor erre a szakaszra mondanám azt, hogy hasznos volt a számunkra.

Európa Kupa

Orman Genclik – Ludovika-FCSM Csata 70-52 (17-15, 17-10, 18-6, 18-21)

Beszámoló ITT

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Nagyon puhán és agresszivitás nélkül támadtunk, amit jól mutat a négy büntető, amit kiharcoltunk az egész mérkőzésen. Csupa rossz döntést hoztunk a mismatch szituációkban, valamint továbbra is hadilábon állunk a jó döntések meghozatalával és a befejezésekkel.

Zele Dorina (Ludovika-FCSM Csata): Ahhoz képest, hogy idegen pályán játszottunk, egészen jól kezdtük a mérkőzést. A második-harmadik negyedben leült a játékunk és megadtuk magunkat bizonyos szituációknak. Tanulságos meccs volt, amiből előrébb léphetünk.

UNI Győr MÉLY-ÚT–BC Prometey 83–117 (18–24, 23–38, 20–27, 22–28)

Beszámoló ITT

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): Szomorú és mérges vagyok, mert pont az ellenkezőjét csináltuk, mint amit szerettünk volna. Nem tudtuk irányítani a mérkőzést, sőt, mi futottunk az eredmény és az ellenfél után. Az ukránok leiskoláztak bennünket. Ennyi pontot semmilyen felállásban nem szabad kapnunk. Ismét vissza kell egy kicsit lépnünk, hogy felépítsük magunkat, a játékunkat.

Viktorija Bolsakova (vezetőedző, BC Prometey): Bár nyolcvan pont fölött kaptunk, szerintem jól védekeztünk, ez volt a döntő tényező. A győrieknek vannak gondjai a keret összetételével jelenleg, ezt tudtuk. A tavalyi vereségbe belejátszott a játványhelyzet. Azért is örülünk a győzelemnek, mert a győri jó csapat, de most mi voltunk a jobbak.

Török Ágnes (UNI Győr MÉLY-ÚT): Csalódottak vagyunk, nem ilyen mérkőzésre készültünk. Nagy változásokra lesz szükség védekezésben és támadásban egyaránt, hogy sikeresebbek legyünk. Sokkal több van a csapatban, ezet szeretnénk is megmutatni a folytatásban. Ezekben a helyzetekben mutatkozik meg, mennyire összetartó egy társaság.

Juliana Dacko (BC Prometey): Tavaly kikaptunk itt Győrben, erre emlékeztünk. most mindenképpen győzni szerettünk volna. Ez sikerült, mert elég jól védekeztünk, a tranzíciós játékunk pedig jól működött.

Bellona Kayseri – NKA Universitas PEAC 71-63 (18-17, 22-18, 18-17, 13-11)

Beszámoló ITT

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): Gratulálok a Kayserinek! A mérkőzés összképét tekintve úgy érzem megérdemelten nyertek. Azért kaptunk ki, mert előjöttek a fáradtságból adódó koncentrációs problémák, nagyon sok üres helyzetünk maradt ki, az első félidőben nyolc büntetőt rontottunk, a második félidőben sok ziccert, szépen kijátszott hárompontosokat hibáztunk. Ez benne van a kosárlabdában. Annak örülök, hogy megmutattuk az erősségünket, tizenöt pontos hátrányból fel tudtunk állni és lényegében egy labdás mérkőzést játszottunk. Ez is arra utal, hogy erős a csapatunk, a hibáink orvosolhatóak. Az sem jött jól, hogy három napja igazolt az ellenfél egy WNBA-s irányítót, akiről abszolút semmi információnk nem volt, de a visszavágóra már fel tudunk készülni belőle is. A lányok ma bebizonyították, hogy nem volt véletlen ez a sorozat, az első idei vereségünk kicsit bosszantó, de menni kell tovább, fel kell emelni a fejünket, mert fontos mérkőzések várnak ránk a következő napokban is.

Hirdetés