Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szombaton öt mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.

ELTE BEAC Újbuda – DVTK 79-73 (26-17, 17-14, 16-18, 20-24) 

Beszámoló ITT olvasható

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): 16 éve várok egy ekkora diadalra, türelmes ember vagyok, de remélem, a következőre nem kell újabb tizenhatot várni. Abban bízom, hogy ha egy szekér beindul, akkor azt nehéz megállítani. Pár éve egy francia edzőnek azt mondtam, hogy a lehetetlen nem létezik. Valójában nem gondoltam komolyan, de most szembesültem vele, hogy de, létezik. Innentől, remélem, nincs megállás és bízom benne, hogy ezt a lányok is így gondolják!

Földi Attila (vezetőedző, DVTK): Először is gratulálok a BEAC-nak, a teljesen megérdemelt győzelemhez. A vereség oka egyértelműen a kezdés, ahogy belementünk ebbe a mérkőzésbe. Annak ellenére volt ez így, hogy az Európa Kupa mérkőzés óta folyamatosan arról beszéltünk, hogy az agresszivitás a mérkőzés elején perdöntő lehet. Muszáj elgondolkodnom azon, hogy miért nem sikerült átadnom a lányoknak ezt, ahhoz, hogy kellően komolyan vegyék ezt a feladatot. A második félidőben korrektül játszottunk, nyilván a hátrány miatt kapkodtunk, de ez természetes. Át kell gondolnom, mi az oka annak, hogy nem tudok kellően hatni a csapatomra.

Barnai Judit (ELTE BEAC Újbuda): Álomszerű volt a visszatérés sérülés után, hogy így tudtam segíteni a csapatot és ezt megkoronáztuk egy ilyen gyönyörű győzelemmel. Nagyon nagyot küzdöttünk a pályán és nagyon jó mérkőzés volt. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy kijöttek és így bíztattak minket, ez is nagyon sokat számított a pályán. Remélem, megyünk tovább, ugyanígy!

Kiss Angelika (DVTK): Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani. Az első félidő megpecsételte a sorsunkat, utána tudtunk faragni a hátrányunkon, de valóban nem tudtuk megvalósítani azt, amit a vezetőedzőnk kért. Az első félidőtől kezdve csak rohantunk az eredmény után. Gratulálni szeretnék én is a BEAC-nak, nagyon szívós és kemény mérkőzést játszottunk. Most egy kicsit pihenünk, összeszedjük fejben a gondolatainkat, és megpróbálunk felállni minél gyorsabban.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Ludovika-FCSM Csata 75-66 (20-28, 20-19, 13-4, 22-15)

Beszámoló ITT olvasható

Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Nagyon jó meccset játszottunk egy olyan Csata ellen, amely extra dobóformát mutatott. Az első félidőben tizenkét kísérletből kilenc triplájuk ment be, ami nem mindennapi. Ezt a csapatot tudtuk a harmadik negyedben négy ponton tartani. A játékunkon látszott, hogy a héten betegséggel küzdöttünk és mindössze két edzésünk volt a két mérkőzés mellett. Kiestünk a ritmusból, de remélem, hogy ez hosszú távon nem lesz kihatással ránk.

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Le a kalappal a csapatom előtt, hiszen fontos játékosaink hiányában is végig helyt álltunk az Euroligás csapat ellen, és nagyon-nagyon jól kosárlabdáztunk. Nagyon biztató jeleket láttam; a fiataljaink extrán játszottak, amikor beszálltak a meccsbe, az veterán játékosaink pedig felvették a kesztyűt, és küzdöttek. A szerdai DVTK elleni meccs után most megmutattuk, hogy így is tudunk játszani.

Sara Krnjic (Atomerőmű KSC Szekszárd): A mérkőzés elején nagyon sokat hibáztunk a védekezésben, de a második félidőre sikerült ezt helyrehozni. Nagyon hosszú hét után vagyunk, betegségek miatt nem tudtunk normálisan készülni, ráadásul hétközi nemzetközi fordulónk volt, de remélem, még ha hosszabb folyamat alatt is, de sikerül előrébb lépnünk.

Horváth Bernadett (Ludovika-FCSM Csata): Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert nagyon jól felálltunk a szerdai vereséget követően. Ami nem sikerült akkor jól, ma sikerült rajta javítani, úgyhogy én maximálisan elégedett vagyok, és remélem ezeket a dolgokat sikerül a következő meccseken is hasonlóan sikeresen végrehajtanunk.

Vasas Akadémia – NKA Universitas PEAC 49-63 (8-21, 7-19, 18-12, 16-11)

Beszámoló ITT olvasható

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Bárcsak a második félidőtől láttam volna a mérkőzést, hiszen így kellene játszanunk minden egyes mérkőzésen. Felvettük a kesztyűt a palánk alatt egy center poszton rendkívül erős csapat ellen, ami nem volt a forgatókönyv része. Eddigi sikereink nagy része az agresszív játékunknak volt köszönhető, így kellett volna játszanunk ma is. Valószínűleg nem állunk még készen arra, hogy negyven percen keresztül nyomás alatt tartsuk az ellenfelet és hibákra kényszerítsük. Van néhány probléma csapaton belül, dérülések is tépázták ezt a nehéz időszakot. Nincs még győzelmünk az idei szezonban, tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a legerősebb csapatokkal néztünk eddig farkasszemet, a fontos mérkőzések számunkra ez után jönnek csak.

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): Gratulálok a csapatomnak, ami megmutatta igazi erősségünk az az első félidő. Fáradtan érkeztünk a Vasas elleni mérkőzésre, a játékosok pedig ennek ellenére remek teljesítményt nyújtottak. A szünet után kaptunk egy agresszív védekezést, aminek nem nagyon találtuk az ellenszerét és többször szétnyíltunk. Sok mérkőzésen vagyunk túl, még többet utaztunk, így joggal lehetünk fáradtak. De le a kalappal a csapatom előtt, hogy komolyan vették ezt a mai mérkőzést.

Budácsik Dorka (Vasas Akadémia): Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyengén kezdtünk és nem voltunk itt fejben. Borzasztóan játszottunk az első félidőben, nem volt meg a küzdeni akarás, ami aztán nagyon látványosan megváltozott a második félidőben. Fenn kell tartani ezt az agresszivitást negyven percen keresztül.

Tyaunna Marshall (NKA Universitas PEAC): Keményen jöttünk ki a találkozó elején, és sokáig tartani tudtuk ezt a magas hőfokot. A második félidőben kezdett úrrá lenni rajtunk a fáradtság, fizikai leterheltséget nézve nehéz időszakon vagyunk túl és tudtuk, hogy a fiatal játékosokból álló Vasas képes megnehezíteni a dolgunk. Büszke vagyok, hogy harcoltunk a végsőkig és sikerült győznünk.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – VBW CEKK Cegléd 72-74 (19-17, 21-14, 21-25, 4-9, 7-9)

Beszámoló ITT olvasható

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Gratulálok a Cegléd csapatának! A mérkőzés nagy részében, amit elterveztünk, azt el tudtuk végezni. Támadásba és védekezés szervezettségbe léptünk előre. A hibák ellenére jól dolgoztak a lányok de a zónavédekezés a végén teljes mértékben megfogott minket. Nem tudtuk igazából feltörni, a dobóhelyzeteink alig-alig voltak meg, azokat rendre kihagytuk. Amikor egy plusz passz hiányzott volna, hogy helyzetbe kerüljünk, akkor azokat nem adtuk meg, vagy rossz ütemben adtuk meg. Úgyhogy dolgozni kell tovább, menni kell előre!

Hegedűs Péter (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Gratulálni szeretnék mindkét csapatnak. Azt gondolom, hogy talán a legigazságosabb ma egy döntetlen lett volna. Az első félidőben abszolút a BKG akarata érvényesült, a negyedik negyedben tudtunk egy picit változtatni védekezésben, ami végül segített abban hogy visszakapaszkodjunk a mérkőzésbe, de azt gondolom, hogy a hazai közönség és a hazai játékosok is minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megnehezítsék a dolgunkat. További sok sikert kívánunk nekik!

Angyal Barbara (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Először is gratulálok a Cegléd csapatának! Továbbá szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen sokan kijöttek és támogattak minket! Nagyon sokat segített. Nagyon sajnálom, hogy az első hazai meccsünket nem tudtuk megnyerni! Úgy jöttünk ide, hogy tényleg mindent megteszünk, hogy győzzünk. Sajnos ez most így jött ki! Azt is sajnálom, hogy szinte ugyanazokat a hibákat vétettük, mint az edzőmeccsen, de tovább kell menni. Annak örülök, hogy a meccset jól kezdtük, tudtuk irányítani a mérkőzést. A végén így alakult sajnos!

Petra Holesinska (VBW CEKK Cegléd): Úgy érzem mindannyian az utolsó pillanatig keményen harcoltunk. Az egész meccset hátrányban játszottuk, de nem adtuk fel, amely a végén meg is hálálta magát. Az utolsó percekben volt nagy dobásunk, és több fontos labdaszerzésünk, úgy érzem, igazi csapatmunka eredménye a mai győzelem. Számítottam rá, hogy szoros meccset fogunk Szigetszentmiklóson játszani, mivel pár hete, még a felkészülés során már egyszer idelátogattunk, és akkor is hosszabbítás után tudtunk csak nyerni.

TFSE-MTK – PINKK Pécsi 424 68-62 (25-12, 14-14, 18-13, 11-23)

Beszámoló ITT olvasható

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Nagyon megérdemelték a lányok a győzelmet! Nagyon nehéz sorsolásunk volt, sok nehéz ellenfelünk volt, de végre kijött a munkánk gyümölcse. Úgy gondolom, hogy napról-napra fejlődnünk. Nagyon nehéz volt lélektanilag erre mérkőzésre felkészülni, de azt gondolom, hogy ez a győzelem erőt fog adni. Örülök a fiatal játékosaink jó teljesítményének, éltek a lehetőséggel és rászolgáltak a szakmai stáb bizalmára. Gratulálok a PINKK-nek!

Vanja Miljkovic (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): Ez már a sokadik rossz kezdésünk. Egészen az utolsó negyedig nem állt össze a védekezésünk. Kulcsjátékosaink hiányoztak. A harmadik-negyedik negyedben aztán sikerült összeszedni magunkat, de ez egy ilyen motivált TFSE ellen már kevés volt. Gratulálok ellenfelünknek! Nagyon szeretek az ilyen típusú edzők ellen játszani, mint Bianka, itt mindig jó mérkőzéseket vívunk. Megyünk tovább!

Dúl Panka (TFSE-MTK): Örülök, hogy a fiataljaink jól szálltak be a mérkőzésbe, egyenrangú felek vagyunk. Segítjük egymást, a nehéz időkben is. Örülök a győzelemnek. Megyünk tovább!

Denia Davis Stewart (PINKK Pécsi 424): Elkeseredett vagyok a vereség miatt. Tovább kell lépnünk. Fizikailag hátrányban voltunk sajnos és a lepattanók terén is nagyon gyengén teljesítettünk.

Hirdetés