Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után
:
:

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas PEAC
Szombaton három mérkőzést rendeztek az élvonalban. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.
NKA Universitas PEAC – Sopron Basket 58-83 (17-21, 13-24, 13-21, 15-17)
Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): Gratulálok a Sopronnak! Kicsit furcsa volt, ennyire kevesen voltak kíváncsiak Európa egyik legjobb csapatára. A mérkőzés első szakaszában ott voltunk pár ponton belül, aztán két eladott labda és visszatett támadópattanó után azon vettük észre magunkat, hogy tizenötre duzzadt a hátrányunk, ahonnan elég sok csapat ellen nehéz visszajönni, nemhogy a Sopron ellen.
Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Lényeges különbségeket láttam a héten lejátszott két mérkőzésünk között. Most az első perctől az utolsóig koncentráltak voltunk, talán csak a negyedik negyedben engedtünk ki, nagyobb különbségnél, de összességében kontroll alatt tartottuk a meccset.
Kiss Virág (NKA Universitas PEAC): Az első félidőben jól játszottunk, 17 percig felvettük a versenyt a Sopronnal, és azt éreztem mindenkin, hogy elhittük, hogy lehet esélyünk. Utána viszont jöttek az eladott labdák, és kijött a különbség a két csapat között.
Jelena Brooks (Sopron Basket): Büszke vagyok a csapatunkra, hogy ilyen meccset tudtunk játszani idegenben. A BKG elleni mérkőzésen messze nem tudtuk azt nyújtani, amit előzetesen megbeszéltünk. Örülök, hogy most végig ilyen magas színvonalat tudtunk tartani.
VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd 66-94 (19-21, 15-18, 16-27, 16-28)
Hegedűs Péter (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Két teljesen ellentétes félidőt játszottunk. A bajnokságban most először vagyok teljesen elégedetlen a csapat teljesítményével. 20 perc jó kosárlabdával senki nem nyer mérkőzést, úgyhogy rá kell jönnünk, mi okozta ezt a mentális leolvadást a második félidőben.
Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Gratulálok csapatomnak a győzelemhez. A Cegléd kellemetlen ellenfél volt az első félidőben, sokszor váltottak védekezést és felkészültek a játékunkból. Örülök, hogy a játékosaim jól reagáltak erre a második félidőben és ott már jó volt a védekezésünk, sok pontot tudtunk szerezni gyors indításokból. Sok időnk nincs pihenni, hiszen jövő hét elején már utazunk Salamancaba.
Petra Holesinska (VBW CEKK Cegléd): Két ellentétes félidőt játszottunk. Az első 20 percben nagyon jól játszottunk, a másodikban viszont sokat hibáztunk, nagyon rosszul védekeztünk. A második félidő sajnos nagyon nem olyan volt, amilyennek szerettük volna.
Sara Krnjic (Atomerőmű KSC Szekszárd): Két teljesen más félidő volt. Úgy tűnik szükségünk volt az első félidőre, hogy bemelegedjünk, és sajnos csak a másodikban kezdtünk el játszani. De a győzelem az győzelem, és örülök, hogy nyertünk.
Iványi Dalma : – Szégyellem magam a vereségért, és a mutatott teljesítményért is. Sajnos védekezés és alázat nélkül ezt a játékot nem lehet eredményesen játszani. Most megint vissza kell lépni oda, ahova a szezon során már nem először tettük. Újfent gyorsan rendet kell tenni a fejekben.
UNI Győr MÉLY-ÚT – ELTE BEAC Újbuda 65-87 (15-25, 25-9, 11-22, 14-31)
Horváth Bianka (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): Nehéz megszólalnom, fantasztikus volt a csapat, mindent megcsináltak a lányok, amit kértünk tőlük. Balogh Judit remekül felkészítette a csapatot erre a meccsre, ilyen jól a Diósgyőr ellen játszottunk legutóbb, őket is le tudtuk győzni.
Ruff-Nagy Dóra (UNI Győr MÉLY-ÚT): A szünet előtti két mérkőzésen jó formát mutattunk, most viszont gyengén játszottunk, főleg a szünet után. Nem így képzeltük el ezt a mérkőzést. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.
Mérész Beatrix (ELTE BEAC Újbuda): Fantasztikus mérkőzés volt, remekül teljesítettünk, magunk sem hittük, hogy ilyen simán tudunk nyerni. A folytatásban is szeretnénk minél több meglepetést okozni.
