Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szombaton négy mérkőzést rendeztek a hazai élvonal 16. fordulójában. A hunbasket.hu segítségével gyűjtöttük csokorba, hogy miként értékeltek a főszereplők.

UNI Győr MÉLY-ÚT – Sopron Basket 76-73 (19-15, 18-13, 19-28, 20-17)

Beszámoló ITT

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): A célunk az volt, hogy jó meccset játsszunk, ez össze is jött, mert a csapat szinte maradéktalanul végrehajtotta a megbeszélteket védekezésben és támadásban is. Sok gonddal küzdöttünk idén, de folyamatos a fejlődés, ami ilyen bravúrban csúcsosodott most ki, de még messze a szezon vége.

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Ilyen meccsre számítottunk, tudtuk, hogy erős csapat a győri. Két tényezőben látom a vereség okát. Az egyik, hogy a lepattanózást elveszítettük, nekik negyvenhét, nekünk harminchárom labdát sikerült csak összeszedni. Eddig átlagban a magyar bajnokságban hatvan pont alatt kaptunk, most hetvenhatot. Persze dobhattunk volna többet, de a kosárlabda már csak ilyen, előfordul, hogy nem ülnek a dobások. Nincs tragédia, megyünk tovább, a céljaink nem változtak.

Sabina Oroszova (UNI Győr MÉLY-ÚT): Extra teljesítményt nyújtottunk, bíztunk abban, hogy meg tudjuk nehezíteni a soproniak dolgát. Mikor pedig láttuk, hogy van esélyünk, ezt megragadtuk, és nem remegtek meg a kezek sem. Büszke vagyok a csapatra, mindenki nagyot harcolt, küzdött, azt gondolom, megérdemelten győztük le Európa egyik legjobb csapatát.

Jelena Brooks (Sopron Basket): Gratulálok a győrieknek, nagyon jól játszottak. Mi védekezésben, különösen lepattanózásban gyengébben teljesítettünk, ez volt az oka a vereségünknek. Pár órát még tudunk ezen egy kicsit gondolkodni, a tanulságokat levonni, de aztán megyünk tovább, hiszen folytatódik az Euroliga, és a bajnokságban sincs megállás.

NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia 87-73 (27-23, 18-17, 19-20, 23-13)

Beszámoló ITT

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): Gratulálok a lányoknak és gratulálok a Vasasnak is, hiszen egy jó mérkőzést játszottunk. Múlt héten elég mély gödörbe kerültünk, azonban azóta új időszak kezdődött abból a szempontból, hogy tudtunk edzeni. Nagyon az elején járunk még a munkának, és úgy érzem, rossz hatást gyakorolt ránk, amikor megtudtuk, hogy három hiányzója is van a Vasasnak, mert talán egy kicsit elhittük, hogy könnyű lesz a mérkőzés. Sok olyan hibát vétettünk védekezésben, melyeket fokozatosan ki kell javítanunk. A szezon első felében alapjában véve jó volt a defenzív játékunk, amihez most hiányzik az egyéni fizikum, illetve a csapatvédekezésünk is hagy kívánnivalót maga után. Támadásban nagy gondok nem voltak, bár sok üres helyzetet kihagytunk.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): 36 percen át jól küzdöttünk a mérkőzésen, nagyjából azt valósítottuk meg, amit szerettünk volna. Marshallnak viszont olyan napja volt, amikor minden beesett, amit a kezébe fogott, de ő egy ilyen játékos. Ettől függetlenül szoros volt a meccs, de a tapasztalatlanságunk visszaütött a kulcsszituációkban védekezésben és támadásban egyaránt.

Tyaunna Marshall (NKA Universitas PEAC): Úgy mentünk bele a mérkőzésbe, hogy tudtuk, nyernünk kell. Egy kicsit küszködősre sikeredett a találkozó, de megesik az ilyesmi. A védekezésünkön kellett javítanunk, és még inkább csapatként küzdenünk a győzelemért.

Pusztai Petra (Vasas Akadémia): Jó meccset tudtunk játszani, végig meccsben maradtunk és megszorongattuk az otthon játszó PEAC-ot. Sokszor feljöttünk nagyobb hátrányból pár pontra, viszont fejben nem voltunk eléggé ott, és mindig súlyos hibákat vétettünk, amikor fordítani tudtunk volna.

VBW CEKK Cegléd – BKG.PRIMA Szigetszentmiklós 78-64 (19-28, 11-14, 25-7, 23-15)

Beszámoló ITT

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Boldogok vagyunk, mert keményen dolgoztunk és végre lett eredménye. Ha a kemény munka nem párosul sikerekkel, az mindig el tudja rontani a morált, márpedig mi azon dolgozunk napról napra, hogy egyre jobbá tegyük mindezt. A lányok minden egyes edzésen jó mentalitással, keményen dolgoznak, és most már végre volt 20 nagyon jó percünk. Ha ugyanezzel az intenzitással játszunk a folytatásban is, akkor még többször lehetünk elégedettek.

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Először is gratulálok a Ceglédnek, jobban akarták ezt a győzelmet. Az első féidőben támadásban volt egy olyan előnyünk, ami elhitette velünk, hogy nem kell védekezni, nem kell betartani azokat, amiket az elején megbeszéltünk. A védekezésünk már az első félidőben sem volt jó, de az akkor tetőzött, amikor úgy mentünk ki, hogy ez a meccs már zsebben van. Nem tettük bele azokat az energiákat, amiket a Cegléd. Nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk és nagyon küzdenünk kell ahhoz, hogy a céljainkat elérhessük.

Szabó Fanni (VBW CEKK Cegléd): Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre sikerült nyerni. Sajnos megint rosszul kezdtük a mérkőzést és beragadtunk, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna és rengeteg triplát kaptunk. A második félidőre összeálltunk, a védekezés volt a kulcs szerintem. Kevesebb pontot kaptunk és ennek köszönhetően utána többet is tudtunk dobni. Nagyon örülök neki, hogy sikerült és nagyon büszke vagyok a csapatra.

Raus Vivien (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Az első félidőben úgy gondolom, hogy jól kezdtünk, a dobások is jól mentek és szert tudtunk tenni egy nagyobb előnyre, de sajnos a második félidőben nem tudtunk reagálni arra, hogy feljöttek. Sokkal jobban kellett volna küzdenünk és fókuszálnunk, főleg a védekezésben.

PINKK Pécsi 424 – TFSE-MTK 67-82 (16-29, 15-14, 13-17, 23-22)

Beszámoló ITT

Kovács Martin (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): A vendégek láthatóan jól felkészültek belőlünk, ki tudták használni a hibáinkat, különösen a lepattanók megszerzésében kerekedtek fölénk. Máskor nem kezdhetünk így mérkőzést, és a játékunk pontatlanságait is ki kell javítanunk.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Hihetetlenül jól indítottuk el a találkozót, leginkább a védekezésünk működött jól. A következő előttünk álló csatára is nagyon szeretnénk megfelelően felkészülni a DVTK-val szemben.
Forrás: NSO.hu

Hirdetés