Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után



:

:

Fotó: Vasas Akadémia

Hirdetés

Szombaton négy mérkőzést rendeztek az élvonalban. A bajnoki döntő első mérkőzését követő villámértékeléseket már idéztük. Most a kosarsport.hu segítségével csokorba szedtük, hogy a többi pályán miként foglalták össze tapasztalataikat a főszereplők.

TIPPMIX NŐI NB I. A – RÁJÁTSZÁS –5-6. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS

Vasas Akadémia – UNI Győr MÉLY-ÚT 48-85 (19-23, 12-19, 8-29, 9-14)

Beszámoló ITT

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Már a mérkőzés elején engedtünk olyan dolgokat ellenfelünknek, amit nem szabadott volna. 14 támadólepattanót szedett a Győr egy félidő alatt, ami teljesen szétzilálta a védekezésünket és rotációnkat. Elvesztettük az önbizalmunk, ami plusz bátorságot hozott a másik oldalon. Ez az első alkalom, amikor nem lehetek elégedett a második félidei teljesítményünkkel. Nem az eredmény és a különbség a lényeg, hanem az, hogy milyen stílusban játszunk. Nem ezért dolgoztunk ilyen hosszú időn át, az biztos. Néhány tényező tovább nehezítette ezt a meccset számunkra, de kifogásokat egyáltalán nem akarok keresni. Nem lehetek mérges a lányokra, hiszen büszkének kell lennünk, hogy a hatodik helyen olyan csapatok mögött zártunk szorosan, mint egy Euroliga győztes Sopron, egy Szekszárd és szorosan a Győr ellen végeztünk, amely sokkal rutinosabb és jóval nagyobb költségvetéssel dolgozik. Az első meccsen megmutattuk, hogy ilyen nagy csapatokat is meg tudunk szorongatni, a mai nem a mi napunk volt.

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): Örülök a győzelemnek és elégedett vagyok a mutatott játékkal. Ez az igazi arcunk, agresszívabban és fegyelmezettebben játszottunk ellenfelünknél. Ritkán láttam ilyen jó védekezést csapatomtól az idei szezonban, ez pedig megalapozta a támadást. Nem az volt a szezon eleji célunk, hogy az ötödik helyet fogjuk megszerezni, szerettünk volna négy közé jutni és ennek kudarca kicsit rá is nyomta bélyegét a Play-Off-ban mutatott játékunkra. Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek ezzel az ötödik hellyel, annak azonban örülök, hogy egy ilyen jó játékkal és meccsel zártuk a szezont.

Tóth Orsolya (Vasas Akadémia): Az első negyedben még tartani tudtuk a lépést a Győrrel, az ellenfél támadólepattanói miatt azonban a folytatásban teljesen szétestünk. Ennek ellenére úgy zártuk a félidőt, hogy semmi sem dőlt még el, Győrben is hasonló volt a különbség húsz perc játékot követően. Nem fordulhat elő többször, hogy feladjuk a mérkőzést a 25. percben.

Beatrice Mompremier (UNI Győr MÉLY-ÚT): Koncentráltan kezdtük a találkozót, ami lendületet adott az egész csapatnak. Tudtuk, hogy a keddi teljesítményt nem engedhetjük meg magunknak még egyszer. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és a mutatott játékhoz. Az ötödik hely nem az, amit el akartunk érni, a mai meccsre azonban nem lehet panasz.

TIPPMIX NŐI NB I. A – 9-12. HELYÉRT, 5. FORDULÓ

ELTE BEAC Újbuda – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 65-67 (15-24, 15-15, 18-16, 17-12)

Beszámoló ITT

Horváth Bianka (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): Mondhatjuk, hogy az élet igazságos, hiszen idegenben mi nyertünk egy utolsó pillanatos kosárra, ezúttal ők tették ugyanezt. Megint nem úgy sikerült az első félidő, ahogy azt szerettük volna, nehéz már felpörögni ezekre a találkozókra. Bármennyire is tét nélküliek ezek a mérkőzések, természetesen mindig nyerni, fejlődni szeretnénk. Fájó, hogy az utolsó hazai találkozónkat nem sikerült megnyerni, így viszont a PINKK és a BKG egymás között döntheti el a bennmaradás kérdését.

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Jó kosárlabdát játszottunk ma, dicséret illeti a lányokat, mert a végjátékban is bravúrmegoldásokat választottunk. A lányok húsz gólpasszt adtak egymásnak, igyekeztek betartani az taktikai utasításokat, és amikor épp döcögött a játék, akkor mindig volt valaki, aki tovább lendítette a csapatot. Nem lesz sok pihenőnk, készülünk a jövő heti fontos találkozóra, megpróbálunk a szükséges különbséggel nyerni.

Czank Tímea (ELTE BEAC Újbuda): Nehéz már nyilván felpörögni, de a pályára lépés pillanatától az ember már csak a győzelemre koncentrál. Ahogy Bia is mondta, az élet x-re játszik, ott mi nyertünk egy szerencsés kosárral a végén, itt ők. Én igazából az egész évet szeretném megköszönni mindenkinek, azoknak, akik velünk voltak és támogattak minket, remélem, jövőre is sokan velünk lesznek.

Camesha Davis (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Kemény találkozó volt, nagyon harcoltunk, de a BEAC is jól játszott. Sok jó dolgot csináltunk az utóbbi találkozókon, és ezek ma is sikerültek, így a végén újabb győzelmet szereztünk.

PINKK Pécsi 424 – VBW CEKK Cegléd 73 – 71 (21-28, 15-15, 20-17, 17-11)

Beszámoló ITT

Kovács Dénes (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): Rosszul kezdtük a mérkőzést, de utána kitettük a szívünket a pályára. Nem volt könnyű a Cegléd ellen, mert többször is védekezést váltott, ám szerencsére jól reagáltunk erre.

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Megérdemelt a hazaiak győzelme, mert nem csapatként működtünk. Nem alkalmazkodtunk a rendszerhez, egyénileg próbáltuk megoldani a dolgokat. Az utolsó két percben ráadásul három eladott labdánk is volt, amit ha elkerülünk, talán fordíthattunk volna.

 

 

 

Hirdetés