:
:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Szombaton három mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. A kosarsport.hu, illetve a klubok segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékelését.
VBW CEKK Cegléd – Sopron Basket 40-81 (12-24, 11-16, 4-21, 13-20)
Lo Elhadji Malick (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Először is gratulálok a Sopronnak, nagyon szép kosárlabdát játszottak. Az elején úgy tűnt, hogy meg tudunk küzdeni a démonainkkal és a korábbiaknál sokkal kevesebb eladott labdánk volt, de sajnos a második félidőben, különösen a harmadik negyedben visszatért a korábbi gondunk, csak ott 10 labdát adtunk el, ami meg is látszott az eredményen. Van még min dolgozni, és ezt meg is tesszük.”
Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): “Még kell egy kis idő, hogy kialakuljanak azok a játékkapcsolatok, amiktől harmonikusabbá válik a játékunk. Sokkal agresszívabbak lehettünk volna a mérkőzés elejétől kezdve, jó lett volna valami a harmadik negyedhez hasonlót látni már az elején. Bár még mindig nem teljes a keretünk Dia sérülése miatt, de első mérkőzésnek ez nem volt rossz. Dolgozunk tovább és készülünk a PEAC ellen.”
Szerelem-Kobolák Cintia (VBW CEKK Cegléd): “Először is gratulálok a Sopronnak. Ami minket illet, végre jó volt újra meccset játszani egy ilyen hosszabb szünet után. Nagyon sokat foglalkoztunk magunkkal, hogy próbáljunk előrébb lépni, ami az első félidőben ki is jött. Sajnos a harmadik negyedben bent maradtunk az öltözőben, kapkodtunk, rosszul védekeztünk, rossz döntéseket hoztunk, visszatértek a korábbi meccseken megtapasztalt hibák, de biztató, hogy volt már egy jó 20 percünk, dolgozunk tovább és készülünk a következő mérkőzésre.”
Fegyverneky Zsófia (Sopron Basket): “Kicsit lassan kezdtük a meccset és főleg a védekezésben, nem azt csináltuk, amit gyakoroltunk és szeretnénk védekezni. A második félidőben ezen a téren feljavultunk, támadásban pedig azt hiszem, még időre van szükség, hogy a csapatjátékunk úgy nézzen ki, ahogy szeretnénk, de vannak jó jelek és jó úton haladunk.”
TARR KSC Szekszárd – Vasas Akadémia 85-52 (17-13, 24-10, 29-11, 15-18)
Zseljko Djokics (vezetőedző, TARR KSC Szekszárd): “Nagyon vártuk már, hogy hazatérjünk, hogy hazai pályán játszhassunk. Annak ellenére, hogy nagy lett a különbség, látszott, hogy az elmúlt két hétben nem igazán tudtunk öt az öt ellen gyakorolni, ezért is volt fontos, hogy mindenkinek lehetőséget adjak. Szerdán nagyon fontos mérkőzést játszunk az Európa-kupában a spanyol Estudiantes ellen, hívok mindenkit, hogy jöjjön buzdítani bennünket.”
Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Csalódott vagyok. Négy éve építjük a kosárlabda-kultúrát a Vasas Akadémiánál, de az, amit a játékosok a második félidőben mutattak, nem egyeztethető össze az elveinkkel. A fordulás után látott hozzáállással nem vagyok elégedett.”
TFSE-MTK – DVTK HUN-Therm 50-55 (16-17, 9-16, 14-7, 11-15)
Hegedűs Péter (vezetőedző, TFSE-MTK): “Támadásban az első félidőben nem volt ritmus, rossz százalékkal dobtunk. A DVTK jól semlegesítette kulcsjátékosainkat. A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy más játékosok tehermentesíteni tudják őket. Huszonnégy százalékkal dobtunk ma, annak is örülni kell, hogy ezzel meccsben tudtunk maradni. Szezon elején, ha valaki azt mondja nekem, hogy az ilyen szintű csapatokkal, mint a Sopron, a Szekszárd és a DVTK egylabdás meccset játszunk, azt azonnal aláírtam volna. Rengeteget dolgozunk, amelynek eredményt kell hoznia a jövőben.”
Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK HUN-Therm): “Nehéz mérkőzés volt, ahogy számítottunk is rá. A három hetes válogatott szünetet követően összesen három edzésünk volt, ez meg is látszott. Hosszú kihagyás volt. A védekezésünkre nem lehetett panasz, hiszen egy hazai pályán domináns támadójátékot bemutató ellenfél ellen csak ötven pontot kaptunk. Támadó játékunk akadozott, sok ziccert hibáztunk, amely majdnem megbosszulta magát a végén. Mindkét csapat nagyot küzdött, a játékosok vetődtek a szabad labdákért. Örülök, hogy megtudtuk szerezni a győzelmet.”
Dúl Panka (TFSE-MTK): “A sok földharc és a rossz dobószázalék megpecsételte a sorsunkat. Az lett volna a kulcs, hogy ezeket a ki-ki labdákat megszerezzük, de ez sajnos nem sikerült a végén. Nagy pozitívum, hogy mindent megtettünk, főleg a második félidőben.”
Lelik Réka (DVTK HUN-Therm): “Sajnos nem volt szép győzelem a mai, úgy gondolom, hogy a TF-ben is ennél több van. Ma nem a legjobb formájukat mutatták, úgyhogy amikor jönnek hozzánk, akkor még jobban kell koncentrálnunk. Meglátszott a csapatunkon, hogy az elmúlt hetekben nem nagyon tudtunk együtt edzeni, de a védekezés, mint mindig, most is kihúzott minket a csávából, erre tudunk építkezni jövőben is.”

Fotó: TFSE-MTK
