Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szombaton hat mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. Összefoglalónk ITT olvasható. Nyilatkozatcsokor a hunbasket.hu segítségével.

Uni Győr MÉLY-ÚT – Sopron Basket 79-85 (21-22, 20-22, 16-20, 22-21)

Statisztika ITT

Iványi Dalma (vezetőedző, Uni Győr MÉLY-ÚT): Büszke vagyok a csapatra, bár nem szeret az ember kikapni, de ha előzetesen ezt mondják, hogy ilyen meccsen veszítünk, elfogadtam volna. A harmadik negyedben gyilkos ösztönnel jött ki a pályára a Sopron, ott jelentős előnyt szerzett, de nagy dolognak tartom, hogy onnan vissza tudtunk jönni. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot az előttünk álló feladatokra.

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Tudtuk, hogy jó csapat a győri, remekül felkészített együttes, ezért is meglepő, hogy mennyire nem voltunk élesek. Mikor nagyobb előnyt szereztünk, onnan is hagytuk felkapaszkodni az ellenfelet. A végén apróságok döntöttek a javunkra, de mindenek előtt ellenfelünknek gratulálok, mert remekül játszott.

Beatrice Mompremier (Uni Győr MÉLY-ÚT): Nagyon erős csapat a Sopron, ezt tudtuk, így a vereség ellenére sem lehetünk szomorúak, mert nagyon jól játszottunk. Talán a lepattanózásban nem voltunk elég hatékonyak, azokból több kosarat engedtünk az ellenfélnek, mint szabadott volna.

Jelena Brooks (Sopron Basket): Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, a győriek nagyon jól használták ki a hibáinkat. Szerencsére a végjátékból mi jöttünk ki jobban, így nagyon értékes győzelmet arattunk.

Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia 96-69 (18-13, 28-17, 25-24, 13-7)

Statisztika ITT

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Egy héten belül a harmadik mérkőzésünket játszottuk, ami azt jelenti, hogy sok időnk ezúttal sem volt a gyakorlásra. Arra használtuk fel ezt a találkozót, hogy néhány variációs lehetőséget kipróbáljunk mind támadásban, mint védekezésben. Voltak biztató jelek, külön örülök Gereben Lívia játékának, de az is megmutatkozott, hogy van még min fejlődni, elsősorban védőoldalon kell több lepattanót szereznünk. Jövő héten remélhetőleg újfent sűrű lesz a programunk, ezért fontos lesz a regeneráció.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Ahogy előre sejtettük, nagy iramú mérkőzés volt, ahol a Szekszárd kihasználhatta a padja mélységét és középjátékosainak erőfölényét. Jelen pillanatban nem állunk készen egy ilyen erős csapat ellen felvenni a kesztyűt, hiszen rengeteg sérültünk van. Sajnos ma csak ennyire futotta, nem tudtuk jobban nyomás alá helyezni a házigazdát – ezúttal is gratulálok nekik a győzelemhez. Most a regeneráció lesz központban nálunk, illetve fel kell készülnünk az előttünk álló nagyon fontos mérkőzésekre.

Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd): Nagyon örülök, hogy jól játszottam, és hogy kezdőként a csapatom hasznára vállhattam. Az külön öröm, hogy nemcsak a pontok tekintetében, de a gólpasszok tekintetében is az élen végeztem, hiszen rengetegszer beszélünk róla, hogy ebben még van mit fejlődnöm. Úgy érzem, a betegségem előtti formám lassan visszatér, bár még nem vagyok 100%-ig elégedett magammal.

Bach Boglárka (Vasas Akadémia): Sajnos sejtettük, hogy nem lesz könnyű dolgunk, főleg öt hiányzóval a Szekszárd amúgy is sokkal erősebb kerete ellen. Centerek és az első számú irányító nélkül nehezen tudjuk felvenni velük a versenyt, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem harcoltunk volna keményen. Voltak periódusaink, amikor kifejezetten jól játszottunk, ugyanakkor nagyon sok problémát jelentett a sok leindításos kosár, amit kaptunk. A sok könnyű pont megpecsételte a sorsunkat, és nem tudtunk versenyben maradni.

Ludovika-FCSM Csata – TFSE-MTK 75-69 (23-18, 24-9, 13-24, 15-18)

Statisztika ITT

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Ahogy korábban is mondtam, két fontos mérkőzésünk volt a napokban, amire másfél hetet készültünk a soproni találkozót megelőzően. Örülök, hogy mindkettőt megnyertük. Hibátlan első félidőt produkáltunk. Megvalósítottuk, amit scoutingon megbeszéltünk és semlegesítettük az ellenfél erősségeit, felépítve egy nagyon komoly előnyt a félidőre. 60 százalékkal dobtuk a hármasokat húsz percig, szóval várható volt, hogy ez visszaesik a második félidőre. Jött fel a TF, de kitartottunk. A lepattanócsatát is megnyertük 7-tel, ami kiváló, mert ezzel szokott problémánk lenni a szezon során. Jövő héten megmérkőzünk a Magyar Kupában a Sopronnal, de a fókuszban a rá következő, PEAC elleni hazai találkozó lesz.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): A csapatunkon eluralkodott a fáradtság. Nem lehet így mérkőzést kezdeni, pláne egy olyan jó csapat ellen, mint a Csata. A második félidőben 28 ponton tartottuk ellenfelünket, ami kulcs volt a felzárkózáshoz. A zónánk ellen nem igazán találták a fegyvert. Ha nem így kezdtünk volna, akkor most nem ilyen szomorúan nyilatkoznék. Játékosaim mindent megtettek, de látni kell, hogy nem nekünk van a leghosszabb kispadunk a ligában. Kulcsmomentum volt még a lepattanózás, amiben a bajnokság legjobbjai vagyunk, ma mégis 7-tel több lepattanót szedett a Csata. Az első félidőben továbbá nagyon rosszul működtek a 2-2 játékaink, különösen az oldal 2-2-k. Megpróbáljuk összeszedni magunkat a szerdai kupamérkőzésre. Bár nem mi vagyunk az esélyesek a Szekszárd ellen, szeretnénk kijavítani a mostani rossz kezdést és éles meccset játszani velük.

Lelik Réka (Ludovika-FCSM Csata): Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl. Örültem, hogy így tudtunk kezdeni, szerintem ez volt a mai győzelem kulcsa. Örömteli volt az is, hogy a szerdaihoz hasonló, jó csapatjátékot nyújtottunk.

Bernáth Réka (TFSE-MTK): Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ekkora előnyt adjunk az ellenfélnek, utána pedig csak fussunk az eredmény után.

VBW CEKK Cegléd – Aluinvent DVTK 65-78 (20-21, 14-18, 14-16, 17-23)

Statisztika ITT

Kostas Keramidas (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Nagyon rossz második félidőt produkáltunk, egyénileg nagyon rossz volt a védekezés, sok volt az egy-egy elleni szituáció, amit rosszul védekeztünk le és az ellenfél ezt kihasználta. Támadásban próbálkoztunk, de a rossz védekezés a dobásainkat is elbizonytalanította.

Földi Attila (vezetőedző, Aluinvent DVTK): A jobb meccseink egyike volt ez a mai. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert egy nehéz vereség után, csapatként, egymásért harcolva és küzdve játszottak az egész mérkőzésen.

Mariona Ortiz (VBW CEKK Cegléd): Problémánk volt a védekezéssel, egy ideig ezt tudtuk jól ellensúlyozni a támadásokban, aztán kimaradtak a dobások és a csapat elvesztette a lelkét, nem volt meg a kellő küzdőszellem, és elvesztettük a mérkőzést. Még vannak mérkőzéseink a bajnokságból is és a Magyar Kupában meg az Európa Kupában is, így rajtunk múlik majd, hogy megmutatjuk a másik arcunkat, vagy sem. Meg kell próbálnunk felállni ez után a két vereség után.

Aho Nina (Aluinvent DVTK): Szerintem ez volt az eddigi legjobb meccs a szezonban. Nagyon szépen összeállt a csapat és mindenki hozzárakott valamit ehhez a győzelemhez. A védekezésünk is kezd összeállni, ami fontos volt annak érdekében, hogy nyerni tudjunk.

ELTE BEAC Újbuda – ZTE Női Kosárlabda Klub 73-64 (20-17, 13-18, 19-23, 21-6)

Statisztika ITT

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): A győzelem az egyetlen, aminek igazán örülni tudunk, illetve talán az., hogy amit a PEAC megcsinált velünk szerdán az utolsó negyedben, az most nekünk sikerült. Elbírtuk azt is, hogy a csarnokban két nappal ezelőtt cserélték ki a gyűrűt, amitől én kicsit tartottam, de a lányok végül elbírták ezt a terhet is. Várjuk az alapszakasz végét, és azt, hogy tudjuk, mikor kezdjük a Play-out küzdelmeit.

Ambrus Péter (vezetőedző, ZTE NKK): Gratulálok a BEAC-nak. Sajnálom, hogy nem tudtuk megragadni a győzelmi esélyt, annak viszont örülök, hogy most már egy egész mérkőzésen át tudtunk harciasak lenni és meccsben maradni. Ez óriási fejlődés ahhoz képest, ahonnan indultunk, a következő lépés, hogy megtanuljunk nyerni is egy ilyen találkozón. A kulcsjátékosaink elfáradtak, sokat is hibáztunk, és a BEAC mindössze 3 faultot kapott a második félidőben, ami a mérkőzést látva meglehetősen furcsa volt. De nem szeretném erre fogni a vereséget, meg kell tanulnunk ilyen helyzetben is megnyerni egy mérkőzést.

Latinka Dusanic (ELTE BEAC Újbuda): Gratulálok mindkét csapatnak, a mi csapatunknak a győzelemhez. Az első három negyedben nem tartottuk be azt, amit az edzőnk kért tőlünk. A negyedik negyedben keményebbé váltunk, figyeltünk az edzői utasításokra, ezzel nyertük meg a mérkőzést. Azt gondolom, azért tudtunk nyerni, mert az utolsó negyedben csapatként játszottunk.

Szabó Petra (ZTE NKK): Gratulálok a BEAC-nak, a második félidőben agresszívabbá vált a védekezésük, ezt pedig nem tudtuk jó passzokkal átjátszani. Örülök ugyanakkor, hogy mindenki, aki pályára lépett, hozzá tudott tenni a mérkőzéshez. Szerintem ebben a vereségben benne volt a hétközi győri meccs, ahol kifejezetten szoros találkozót tudtunk játszani.

PINKK-Pécsi 424 – PEAC-Pécs 48-60 (12-19, 12-15, 15-17, 9-9)

Statisztika ITT

Vanja Miljkovic (vezetőedző, PINKK-Pécsi 424): A második félidő jó védekezését sajnos támadásban nem tudtuk a magunk javára fordítani, de az biztos, hogy ebben a periódusban az idény legjobb védekezését mutattuk be.

Csirke Ferenc (vezetőedző, PEAC-Pécs): Nagy melót, sok munkát tettek bele a lányok ebbe a meccsbe. Sajnos Kaposi Pálma és Nikola Dudásová kiesett a rotációból, de ezt jól reagáltuk le, hiszen ötven pont alatt tartottuk az ellenfelet. Bánt, hogy sok eladott labdánk volt, és biztos, hogy vasárnap dupla misére megyek, hogy Dudásovának csak sima megfázása legyen. (Forrás: Nemzeti Sport)

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés