Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szombaton négy mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. Rövid értékelések a találkozók után.

Forrás: kosarsport.hu

Sopron Basket – ELTE-BEAC Újbuda 82-46 (19-14, 25-10, 16-16, 22-6)

Beszámoló, statisztika ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Úgy gondolom, nem minden játékosom élt a mai napon a lehetőséggel. Mind a tizenketten pályára léptek, nyilvánvaló, hogy ezzel együtt jár az is, hogy ha megbontunk egy jól működő ötöst, akkor elveszti a csapata ritmusát és dekoncentráltabb periódusok jönnek. Ehhez természetesen a BEAC is nagyban hozzájárult, szépen és ügyesen játszottak ezekben az időszakokban. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, bármilyen felállásban is legyünk a pályán! Mostantól a következő mérkőzésre koncentrálunk, mely óriási kihívás lesz!

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Országjáró túránk negyedik állomása volt a soproni. Nem jöttünk hiába, és nem csak azért mert az ország legjobb büféjében járhattunk, hanem mert most először történt meg 15 év után, hogy voltak jó pillanataink, és talán most volt a legkisebb a különbség a két csapat között az elmúlt időszakra visszanézve. Az út elején járunk még mi is, de azt gondolom jó lesz ez! Javulunk, fejlődünk, és a lényeg, hogy maradjunk vidámak!

Határ Bernadett (Sopron Basket):: Nem használtuk ki teljesen a lehetőségeinket. Mindegy, hogy ki az aktuális ellenfél, mindig 100 százalékon kell pörögni, mert ez szerdán kevés lesz. Főleg a védekezésünket kell helyre tenni. Visszamegyünk a terembe és dolgozunk rajta!

Laufer Gabriella (ELTE-BEAC Újbuda): Gratulálok a Sopron csapatának! Igyekeztünk a legjobb formánkat adni, mely hellyel-közzel sikerült is. Védekezésben azért javulnunk kell, ezen dolgozunk az edzéseken, és bízom benne, hogy majd a pályán is vissza tudjuk adni, és ezáltal eredményesebbek is leszünk.

UNI Győr – MÉLY-ÚT – PEAC-Pécs 82-68 (21-21, 22-15, 22-10, 17-22)

Beszámoló, statisztika ITT

Milos Pavlovic (vezetőedző, UNI Győr – MÉLY-ÚT): Elégedett vagyok a csapattal, két erős ellenfelet győztünk le pár napon belül. Van még persze hová fejlődni, de annak örülök, hogy volt lehetőség a fiatalokat is pályára küldeni. Két cél van idén a csapat előtt: a tehetséges játékosok fejlődjenek és azért az eredmények is jöjjenek.

Meszlényi Róbert (vezetőedző, PEAC-Pécs): Tizenöt percig tartottuk a lépést, utána kijött, hogy nincs klasszikus irányítónk. Sok rossz dobásunk volt, ez kihatott a védekezésre, de összességében elégedett vagyok, jól küzdöttünk.

Zofia Hruscaková (UNI Győr – MÉLY-ÚT):  A legfontosabb, hogy győztünk. Jól működtek azok a dolgok, melyeket megbeszéltünk. Nagyon sajnálom a kèt sportszerűtlen szabálytalanságot, szeretnék elnézést kérni ezért.

Szabó Fanni (PEAC-Pécs): Nem lehetünk elégedetlenek, mert bár kikaptunk, nem adtuk fel nagyobb hátrányban sem. Ezen az úton kell tovább haladnunk

ZTE NKK – NKE-FCSM Csata 73-89 (17-27, 16-26, 20-18, 20-18)

Beszámoló, statisztika ITT

Molnár József (vezetőedző, ZTE NKK): Nyolc nap alatt három mérkőzést játszottunk. Ezt nem mentségképp mondom, de sokkal fáradtabbak voltunk, mint a Csata együttese. Ennek ellenére nem lett volna szabad hagyni, hogy hatvanszázalékos dobóteljesítményt érjen el ellenfelünk, s ennyi pontot kapjunk. Van min javítanunk.

Tursics Krisztián (vezetőedző, NKE-FCSM Csata): Egész héten kiváló edzésmunkát végzett a csapat. Ebből nagyon sokat viszontláttunk a mérkőzésen, s jött hozzá még néhány különleges teljesítmény is. Nagyon örülünk, hogy megszereztük első győzelmünket az idényben.

PINKK-Pécsi 424 – TFSE-MTK 75-89 (22-21, 19-19, 15-23, 19-26)

Beszámoló, statisztika ITT

Marossy Gergely (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): Végig küzdöttünk, harcoltunk, mindent megtettünk a győzelem érdekében, de nem sikerült. Mostantól borzasztóan nehéz mérkőzések várnak ránk.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Az első félidő végén megérdemelten vezettek a hazaiak. Az addig kapott negyvenegy pontunk rengeteg. Szerencsére a folytatásban tudtunk fordítani, de nem feledhetjük az elkövetett hibáinkat, amelyeket ki kell javítanunk.

 

Hirdetés