Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a szombati mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Szombaton lezárultak a Tippmix Női NBI.A negyeddöntő mérkőzései, hiszen minden párharcban 2-0-ra nyert az egyik fél. Egyedül a play-out folytatódik harmadik meccsel. A hunbasket.hu segítségével gyűjtöttük össze a főszereplők értékeléseit.

PLAY-OFF

NKA Universitas Pécs – Sopron Basket  60-79

Jovan Gorec (vezetőedző, NKA Universitas Pécs): “A rájátszásbeli esélyeinket nem ma veszítettük el, hanem azokon a korábbi mérkőzéseken, amelyeken nyerhettünk volna, de ez nem jött össze. A Sopronban megvan a bajnoki mentalitás, akikben ez felébredt a kupagyőzelemmel, mi pedig sajnos nem tudtunk pariban lenni velük, különösen úgy, hogy az első meccset idegenben játszottuk. Most lesz 20 napunk felkészülni az 5-8. helyért való küzdelmekre, és ez nem lesz könnyű a lányok számára, hiszen az elődöntőben szerették volna folytatni, de profik vagyunk, és mindent meg kell tennünk a legjobb helyezésekért.”

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): “Örülök, hogy sikerült bejutnunk a legjobb négy közé. A harmadik negyedben 10, a második félidőben összesen 25 pontot kaptunk, és ez volt kulcs. A védekezésünkön fokozatosan szigorítottunk, támadásban pedig jó ritmust tartottunk. Mindkét mérkőzést figyelembe véve megérdemelt az ilyen arányú győzelmünk.”

Weninger Virág (NKA Universitas Pécs): “Csalódott vagyok, hiszen sokkal jobb csapat vagyunk annál, mint amit ezen a két mérkőzésen megmutattunk magunkból. Az első félidőket mindkét találkozón jól lehoztuk, mind a védekezés, mind a támadások tekintetében, a második félidőkben azonban rendre bealudtunk és ritmustalanul játszottunk. A szezonnak azonban nincs vége, megpróbáljuk összeszedni magunkat.”

Böröndy Vivien (Sopron Basket): “Értékes győzelmet arattunk, aminek nagyon örülünk. Tudtuk, hogy Pécsett nehéz dolgunk lesz – az elmúlt két évben alulmaradtunk a lelkes pécsi publikum előtt. Az első félidőben voltak kisebb elcsúszásaink, de ezeket korrigálni tudtuk a második félidőre. Megyünk tovább, nem állunk meg, és mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!”

Fotó: Rónási Márton / NKA Universitas Pécs

Vasas Akadémia – SERCO UNI Győr  48-88

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Nem tudtuk felvenni a versenyt a Győrrel és sajnos az energia is hiányzott a csapatból. Mentálisan, fizikálisan és taktikában nincs egy szinten a két együttes, ráadásul a keretekben is nagy a különbség. Ennek ellenére úgy gondolom, sokkal hatékonyabbnak kellett volna lenünk, főleg hazai pályán. Gratulálok a Győrnek és további sok sikert kívánok nekik, ránk pedig vár most egy kis pihenő, ami alatt erőt fogunk gyűjteni és várjuk a következő kihívást.”

Cziczás László (vezetőedző, SERCO UNI Győr): “Nagyon örülünk a továbbjutásnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Vasas több sebből vérzett ezen a párharcon, ettől függetlenül voltak a mérkőzésnek olyan periódusai, amivel meg voltam elégedve. A hibáinkat nyilván minimalizálnunk kell az elődöntőben, de jó szívvel adok egy pár nap pihenőt a csapatnak.”

Salamon Zsófia (Vasas Akadémia): “Gratulálok a Győrnek a továbbjutáshoz, sajnos jelenleg ennyire voltunk képesek. Szerettük volna őket jobban megszorongatni, mint az odavágón, de védekezésben rengeteget hibáztunk. A folytatásra kell koncentrálnunk, szeretnénk a következő fordulót.”

Ruff-Nagy Dóra ( SERCO UNI Győr): “Kellő felkészüléssel és fegyelmezettséggel vágtunk neki ennek a párharcnak. A mai mérkőzést egy kicsit döcögősen kezdtük, de fel tudtuk venni a ritmust és sikerült győzelmet aratnunk. Magabiztosan jutottunk be a legjobb négy csapat közé, várjuk a folytatást.”

Fotó: Vasas Akadémia

TFSE-MTK – TARR KSC Szekszárd  75-83

Hegedűs Péter (vezetőedző, TFSE-MTK): “Egy álommal lettünk ma szegényebbek, csalódott vagyok. Az elmúlt hetekben csak erre készültünk, szerettünk volna a legjobb négy közé kerülni. Négy negyedből hármat tudtunk megnyerni, azonban a harmadik negyedben volt egy olyan blokkunk támadásban, amin nem tudtunk úrrá lenni, ez a mérkőzésbe került. Újabb célt kell találnunk!”

Zseljko Djokics (vezetőedző, TARR KSC Szekszárd): “Nagyon fontos, hogy a játékosok már ismerik egymást, ismerik a taktikát. Fontos koncentrálni az individuális dolgokra. Meccs elején hibáztunk sokat. Dúl Panka nagyon jól játszott, ott folytatta ahol Szekszárdon abbahagyta. Tudtuk jól, hogy minden játékos nagyon erős. Sokszor kaptunk kosár plusz fault kosarat. Ez olyan dolog, amit nagy koncentrációval lehet megállítani. Gratulálni szeretnék a saját csapatomnak is. Megint csináltunk újra egy szenzációs dolgot. Nagyon nehéz szezon van mögöttünk, sok problémával küzdünk egész évben. Büszke vagyok a játékosaimra. Boldog vagyok, hogy ami munkát beletettek egész szezonban, nem volt könnyű, visszajött nekik. Ez a siker a most kezdő gyerekeknek is példát mutat. A befektetett munka mindig visszajön idővel. Szeretnék gratulálni a TF csapatának is. Egy nagyon jó évet futnak. Magyarországnak van egy nagyon tehetséges edzője Hegedűs Péter személyében. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben sok sikert fog elérni. Ebben a párharcban is megmutatta, hogy mennyire fel tudja készíteni taktikailag a csapatát. Sok sikert kívánok nekik az ötödik helyért vívott harcban.”

Szabó Fanni (TFSE-MTK): “Nagyon szomorúak vagyunk, három meccses párharcot szerettünk volna kiharcolni. Szépen küzdöttünk az eddigi szezon során, ebben a csapatban benne lehetett volna több is. Nincs más hátra, menni kell tovább az 5. helyért!”

Sara Krnjic (TARR KSC Szekszárd): “Gratulálok mindkét csapatnak. A mérkőzés elején szereztünk pár könnyű kosarat, de a hazaiak remek dobóformát mutatva magukhoz vették a játék irányítását és hét ponttal vezetni is tudtak a nagyszünetben. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy megfordítjuk a mérkőzést. A harmadik negyedben tíz pont alatt tartottuk a TF-et és át is vettük a vezetést, amit a mérkőzés végéig meg is tartottunk. Büszke vagyok a csapatomra.”

Fotó: Mihály Tamás

E.ON ELTE BEAC – DVTK Hun-Therm  47-87

Mészárosné Kovács Andrea (vezetőedző, E.ON ELTE BEAC): “Csak gratulálni tudok a DVTK-nak, ezúttal is extrán játszottak. Az első negyedben egy kicsit meg tudtunk mutatni magunkból valamit, viszont a második játékrész nagy mélypont volt a három dobott pontunkkal. Ilyen még nem történt velünk, egyben azt is mutatja, milyen jól tudnak védekezni a DVTK játékosai. A második félidőre elfáradtunk, szét is estünk, a DVTK által diktált tempóban pedig a sima ziccereink is kimaradtak. További sok sikert kívánunk a DVTK-nak a bajnokság hátralevő részére!”

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK Hun-Therm): “Maximális koncentrációt kértem a lányoktól, mert nehezebb mérkőzésre számítottunk idegenben. Az első negyedben ezt nem tudtuk megoldani, sok ziccert hibáztunk, és a védekezésünk sem működött jól. A két csapat közötti valódi különbséget az jelenti, hogy öt ugyanolyan minőségi embert tudtam becserélni a kispadról, ahogy pedig a BEAC is elkezdett rotálni, kinyílt az olló a két csapat között. Most lesz egy kis szusszanásnyi időnk, a következő három hetet arra szeretnénk felhasználni, hogy visszamenjünk az alapokhoz, és a lehető legjobban felkészüljünk a playoff további részére. Sok sikert kívánok a BEAC-nak a folytatásra!”

Angyal Barbara (E.ON ELTE BEAC): “Gratulálok a DVTK-nak! Vegyes érzéseim vannak, mert egyrészt szeretek ilyen erős csapatok ellen játszani, hiszen itt lehet igazán fejlődni, de jobban rá is világít a hibáinkra. A hosszabb szünet jó lesz arra, hogy ezeken tudjunk dolgozni.”

Milica Jovanovics (DVTK Hun-Therm): “Talán könnyebben nyertük meg ezt a párharcot, mint arra számítottunk. Végre volt időnk készülni, szerettünk volna kijavítani a hibáinkat. Most sem érzem úgy, hogy száz százalékos formát mutattunk volna, de úgy érzem, jó az út, amin járunk. Lesz három hetünk felkészülni az elődöntőre, remélem, még jobb formába tudunk lendülni.”

Fotó: Mészáros Mihály / E.ON ELTE BEAC

PLAY-OUT

VBW CEKK Cegléd – BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós  70-56

Földi Attila (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “A női kosárlabda szépségeit és annak ellenkezőit is megéltük ezen a két meccsen. Kerekítve nézve először kikaptunk 30-cal, majd most nyertünk 15-tel. Büszke vagyok a csapatra, mert nagyon nehéz úgy mérkőzést nyerni, hogy előtte az egész szezonban nem nyert a csapat. Most körülbelül mindent betartottunk, amit megbeszéltünk és ez jó sült el. Bízunk benne, hogy tudunk szerdán ismételni.”

Riskó Dávid (vezetőedző, BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós): “Gratulálok a Ceglédnek, ők mentálisan sokkal jobban jöttek ki erre a mérkőzésre. Ugyanaz történt, mint a hazai meccsünkön, csak most fordítva, most ők voltak mentális fölényben, mi pedig szétestünk. Elbíztuk magunkat szerintem, nem voltunk elég alázatosak, elég koncentráltak, pedig ez volt a legfontosabb utasítás az edzéseken és a meccs előtt. Fejben nagyon nagyot kell változtatnunk.”

Rakita Lili (VBW CEKK Cegléd): “Gratulálok a csapatomnak, mert nem voltunk könnyű helyzetben, de úgy jöttünk ki a mai meccsre, hogy utolsó esélyünk és mindent meg szeretnénk tenni azért, hogy a szezonban tudjunk meccset nyerni, és magunknak tudjunk bizonyítani. Ez ma sikerült, aminek nagyon örülünk, mert a stáb is tényleg mindent beletett. Most pihenünk egy kicsit, aztán hétfőn jövünk vissza edzeni, mert szeretnénk megnyerni ezt a párharcot, megmutatni, hogy mi többre vagyunk képesek.”

Takács Dorina (BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós): “Gratulálok a ceglédi csapatnak, sikerült teljesen elvenni a támadójátékunkat. Védekezésben sikerült olyat húzniuk, ami ellen nem tudtunk mit kezdeni sajnos, dobóversenyt rendeztünk, amiből nem jöttünk ki jól. Tragikus és kicsinyes hibákat vétettünk, és mentálisan totálisan széthullottunk.”

Fotó: hunbasket.hu

Hirdetés