Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a TFSE-MTK – Vasas Akadémia mérkőzés után



:

:

Hirdetés

Szerdán a bajnokság 6. fordulójából pótolt találkozón a TFSE-MTK 87-75-re legyőzte a Vasas Akadémiát. Nyilatkozatcsokor a hunbasket.hu segítségével.

TFSE-MTK – Vasas Akadémia 87-75 (24-22, 22-16, 18-19, 23-18)

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Brutálisan kemény mérkőzésen vagyunk túl, hiszen mindkét csapat tudta, hogy a plusz tét a Magyar Kupa döntőjének kvalifikációja. Külön ki kell emelnem a játékvezetőket, akik engedték a tétnek megfelelő kemény játékot. Nem szoktam csapatomból senkit sem külön kiemelni, de most meg kell tennem. Dúl Panka az ország egyik leggyorsabb irányítója Papp Klaudia ellen nyújtott kiemelkedőt, mind védekezésben, mind támadásban. Csapatomra pedig nagyon büszke vagyok, hiszen kis csapatként, másodszor is sikerült bejutni a kupadöntőbe.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Nagyon jól kezdtük az összecsapást, utána viszont picit visszaesett a koncentrációnk. Rengeteg második esélyt engedtünk ellenfelünknek, saját palánkunk alatt sajnos nem vagy rosszul zártunk ki. Történtek, olyan dolgok, amelyek sajnálatosak. Budácsik Dorottya alapból nem volt bevethető a meccsen, Radócz Fanni is sérülten vállalta a játékot, és sajnos rá is sérült. Ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok nekik a kupadöntőben.

Dúl Panka (TFSE-MTK): Eleinte döcögött a védekezésünk, majd összeállt az első negyed után. Ezt követően már kellőképpen tudtunk koncentrálni a támadásokra és hatékonyak voltunk. Nagyon örülök a sikernek!

Brianna Fraser (Vasas Akadémia): Nem voltunk elég kemények és rossz volt a lepattanószerzésünk. Mire észbe kaptunk, már csak futni tudtunk az eredmény után.

Fotó: TFSE Sport 

Hirdetés