Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a vasárnapi bajnoki mérkőzések után



:

:

Hirdetés

Vasárnap hat mérkőzést rendeztek az élvonalban. A hunbasket.hu segítségével gyűjtöttük csokorba, hogy miként értékeltek a főszereplők.

Atomerőmű KSC Szekszárd – ELTE-BEAC Újbuda 85-61 (28-9, 18-17, 21-18, 18-17)

Beszámoló ITT

Horváth Zsófia (másodedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Büszke vagyok a csapatra, komolyan vettük a meccset, ahogy kellett. Egy kicsit kiengedtünk a végére, de a találkozó elején sikerült annyira dominálnunk a játékot, hogy a stabil előny a végéig megmaradjon. Remélhetőleg ezen az úton haladunk tovább.

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Nagyon kijött a két csapat anyagi helyzetbeli különbsége, hiszen a Szekszárd válogatottakkal és extra légiósokkal tűzdelt kerete ellen számunkra nem sok esély maradt – ehhez képest ez egy korrekt teljesítmény volt a mi részünkről.

Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd): Nagyon komolyan vettük az ellenfelet, hiszen már többször okoztak meglepetést az idei szezonban. A cél az volt, hogy jó csapatvédekezéssel hatvan pont alatt tartsuk őket, amit sikerült is elérnünk. Jó volt a ritmusunk is, amit szeretnénk tovább vinni erre a nagyon sűrű januárra.

Czank Tímea (ELTE-BEAC Újbuda): Sajnos nem úgy kezdtünk a meccset, ahogy elterveztük, és az ellenfelünk aggresszivitása nagyon nem ízlett a csapatnak, így hamar darabjainkra estünk – ennek is köszönhető a nagyarányú vereségünk sajnos.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – UNI Győr MÉLY-ÚT 64-90 (10-23, 17-17, 20-32, 17-18)

Beszámoló ITT

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Gratulálok a Győrnek a győzelemhez. Nagy különbségű győzelmet arattak ellenünk, de abszolút elégedett vagyok a csapatommal. Ebben a helyzetben szakmailag értékelni nem igen van értelme, hiszen négy hiányzó játékossal kellett kiállnunk. Az volt a kulcs, hogy elő tudtak lépni játékosok és egyéni felelőséget tudtak vállalni, olyanok is akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Szerencsére mindenkinek volt a pályán sikerélménye. Ezt a mérkőzést ennél szorosabbra nem hiszem, hogy lehetett volna hozni. Felőrlődtünk, elfogytunk, de összességében most elégedett vagyok a csapattal.

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY ÚT): Elégedett vagyok, hiszen győztünk. Nagyon fontos volt, hogy hogy kezdjük az új naptári évet. Nehéz volt játszani, mert az ellenfél nem volt teljes csapattal. Azt gondolom, hogy nagy gratuláció illeti a BKG csapatát is, hiszen nagyon szépen küzdöttek és méltó ellenfeleink voltak. Nekünk meg nehéz volt, mert szerkezetben nem úgy állt fel a BKG, sokszor mi türelmetlenek voltunk. A jó első és jó harmadik negyed után, amikor kiépítettünk egy nagyobb előnyt, akkor kicsit puhult a védekezésünk, lankadt a figyelmünk. Támadásban pontatlanok és türelmetlenek voltunk. Ezzel a részével nem vagyok elégedett, de azzal viszont igen, hogy amikor a megbeszéltek szerint játszottunk támadásban, akkor jöttek az üres dobások, akkor jöttek a gyors indítás kosarak, tehát ez mindenféleképpen pozitív volt. Jó szájízzel hagyjuk el ezt a csarnokot.

Vári Zita (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Nagyon döcögősen kezdtük a mérkőzést. Nagyon jól edzettünk a héten csak nagyon kevesen voltunk. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy aránylag egy elég jó meccset tudtunk játszani.

Weninger Virág (UNI Győr MÉLY ÚT): Elégedett vagyok a csapattal, de mindig vannak hibák, amiket majd ki kell javítanunk. Hosszú szünet után vagyunk, az első meccs mindig nehéz. A második félidőre javultunk, de a védekezés- és lepattanóbeli hibáinkat javítanunk kell. Szerdán játszunk a Vasas ellen, azon leszünk, hogy ne ismétlődhessen ez meg újra.

Sopron Basket – TFSE-MTK 88-55 (24-19, 29-10, 12-12, 23-14)

Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): A konklúzió tiszta mindannyiunknak. Ebből kell tanulni. Két része volt a meccsnek. Az egyikben mind támadásban, mind védekezésben jó ritmust mutattunk, a másikban sokkal inkább ritmustalanság és lassú döntéshozatal jellemezte a csapatot. Ezen dolgozunk, keményen edzünk, odateszik magukat a lányok, van előrelépés, de hosszabb folyamat. Minden győzelemnek örülni kell, ennek is. Ebből erőt gyűjtve fogunk továbblépni. Kemény ellenfél volt a TFSE, mint mindig. Minden jót kívánok nekik és bízom benne, hogy Baa Dominika sérülése nem súlyos.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Nagyon büszke vagyok a lányokara, gratulálok nekik. Idén nem a légiósaink a vezérek, hanem a fiatal magyar játékosok, mint Dúl Panka. Nagyszerű, ahogy fejlődik a játéka .Jó volt látni, hogy a 3. negyedben irányítottuk a játékot. Fogjuk fel edzésként, ezt mondtam a lányoknak előzetesen. Nem voltunk alárendelt szerepben, amíg bírtuk erővel, jó volt látni amilyen lelkesedéssel játszottak a lányok! Örülök, hogy jó mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók! A legjobbakat kívánom a Sopronnak a folytatáshoz!

Jelena Brooks (Sopron Basket): Nagyon kemény ellenállásra késztettek minket! A mai napon megmutattuk, hogy kell játszanunk és azt is, hogyan nem. Gratulálok ellenfelünknek a jó játékhoz, és csapatunknak a győztes 2022-es rajthoz. Remélem így folytatjuk!

Dúl Panka (TFSE-MTK): Összességben pozitívak lehetünk. Egy ráhangoló edzéssel készültünk a mérkőzésre, amiből kihoztuk a maximumot. Végig küzdöttünk büszkék lehetünk magunkra!

VBW CEKK Cegléd – PINKK Pécsi 424 65-75 (15-15, 17-17, 13-21, 20-22)

Beszámoló ITT

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Először is gratulálok a PINKK csapatának, szívvel játszottak, megérdemelték a győzelmet. Másrészt a konyhai szabályokat tudnám említeni. Ha a szakácsnak csak hagymája van, akkor hagymalevest tud készíteni. Reméljük, hogy majd mást is tudunk főzni, de jelenleg csak hagymalevesünk van.

Kovács Martin (PINKK Pécsi 424): Voltak hullámvölgyeink, de a csapat erejét mutatja, hogy ki tudtunk belőlük jönni. Azt csinálták a lányok, amit kértem, az elejétől kezdve agresszívak voltak. Egy hónapja dolgozunk, látszik az elvégzett munka, és hogyha ugyanígy dolgozunk tovább, akkor el tudjuk érni a céljainkat.

Petra Holesinska (VBW CEKK Cegléd): Sajnos nem úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna. Az első félidőben jól játszottunk, a második félidőben viszont sajnos nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Most így bosszúsak és letörtek vagyunk, mert nagyon szerettünk volna nyerni, így viszont át kell gondolni mindannyiunknak, hogy miként tudnánk még jobban teljesíteni, segíteni a csapatot.

Denia Davis (PINKK Pécsi 424): A mérkőzés során voltak jó és rossz periódusaink, de úgy érzem beleadtunk 110 %-ot és nyerni tudtunk. Úgy érzem, ha a folytatásban is ilyen erőt, energiát teszünk a játékunkba, akkor sikerül előre lépni és még eredményesebbek lehetünk.

Ludovika-FCSM Csata – Vasas Akadémia 68-73 (10-23, 17-23, 19-8, 22-19)

Beszámoló ITT

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Teljesen megérdemelt a Vasas győzelme. Nagy kérdés, hogy meddig fogja bírni a csapatom, hogy néhány játékosunk sorozatban 40 percet tölt a pályán. Két ellentétes félidőt láthattunk. Nagyon nem volt rendben, ahogy kezdtük a mérkőzést, majd a második félidőre felkeményedtünk, agresszívebbek lettünk és elkezdtünk védekezni. Nagy baj, hogy ez az első húsz percben teljes egészében hiányzott és ott el is dőlt a mérkőzés. Most is kijött az egész évben meglévő problémánk a lepattanózással, hiszen 16-tal buktuk el ezt a szegmensét a játéknak. A második félidőben már hasonlított a játékunk ahhoz, amit várok. Szerdán extra fontos mérkőzésünk lesz a BKG ellen, amire regenerálni kell a játékosokat.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Kemény meccsre számítottunk akkor is, ha a Csata nincs a legjobb formában és nem teljes a kerete. Az első félidő pont olyan volt, amilyennek elképzeltük, de ez a fiatal csapat nem tudja még, hogyan kell a legkönnyebben lezárni az ilyen összecsapásokat. Tudtuk, hogy a Csata agresszívebben fogja kezdeni a második félidőt, ennek ellenére a legtapasztaltabb játékosaim követtek el komoly hibákat. Például nem egész 15 másodperc alatt 6 vagy 8 könnyű pontot dobhatott a Csata. Ez természetesen meghozta az önbizalmukat. Nagyon fontos volt, hogy végig meg tudtuk tartani a vezetést. Ha egy-két dobás bemegy még a hazai oldalon, akkor ők érdemelték volna meg a győzelmet. Boldog vagyok, mert nyertünk.

Lelik Réka (Ludovika-FCSM Csata): Megérdemelten győzött a Vasas. Nagyon puhák voltunk az első félidőben, főleg védekezésben, ezt mutatja a közel húszpontos különbség is. Annak örülök, hogy ez a második félidőben megfordult, de már csak futottunk az eredmény után.

Tóth Orsolya (Vasas Akadémia): Az első félidőt uraltuk, főleg az első negyedet. A harmadik negyedben visszaesett a játékunk, de számítottunk rá, hogy extra erővel fognak kijönni az öltözőből.

DVTK – NKA Universitas PEAC 75-68 (11-18, 13-18, 26-14, 25-18)

Beszámoló ITT

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): Szerintem aki megnézte ezt a mai meccset, az nem bánta meg! Kicsit féltem attól, hogy ritmustalanul kezdjük a találkozót, ami úgy is lett. Hosszú idő telt el az utolsó mérkőzésünk óta, előtte meg háromnaponta a pályán voltunk. Az első félidőben a szabad labdákért nem harcoltunk úgy, ahogy kellett volna. Ezen a második félidőben tudtunk változtatni, az ezekből szerzett kosarak átbillentettek minket támadásban a holtpontokon. Csapatként sikerült megfordítanunk a mai mérkőzést, ám gratulálok a PEAC-nak is, mert a találkozó nagy részében jól játszottak. Magunkkal kapcsolatban örülök, hogy a félidőben tudtunk változtatni és a szurkolóink segítségével begyűjteni egy újabb fontos győzelmet.

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): A vízválasztó az volt, ahogy a harmadik negyedet kezdtük. Körülményesen, ritmustalanul, hosszan játszottunk, kikényszerített dobásaink voltak. Ezzel három perc alatt magunkra húztuk a Diósgyőrt, amit nem szabad megengedni, főleg nem idegenben. Problémát jelentett még, hogy akik az első félidőben jól játszottak, mellé nem tudtak továbbiak felnőni a második játékrészben. Ha a számokat nézem, a palánk közelében bedaráltak minket a végére, a lepattanózást is “nagyon szépen” elveszítettük. Egy dolognak tudtunk örülni, hogy Chelsea Nelson 27 percet a pályán tudott tölteni. Reméljük mielőbb vissza tud térni és a sérülése előtti játékával a csapatot segíteni.

Cheridene Green (DVTK): Nagyon lassan kezdtük a találkozót, az agresszivitásunkat és a lepattanódásunkat kellett elsősorban rendbe raknunk. Csapatként tudtunk visszajönni a meccsbe és javítani a hibáinkat.

Kiss Virág (NKA Universitas PEAC): Először is szeretnék gratulálni a DVTK-nak. Azt gondolom jól kezdtük a találkozót, bár nyilván már voltak ekkor is hibáink. Ezekből sok pontot tudtak szerezni, így a félidőben megbeszéltük, hogy erre megpróbálunk jobban odafigyelni. Ellenben nagyon rosszul jöttünk ki az öltözőből, nem is igazán tudom, mi történt. Nagyon csalódott vagyok, hisz rég kezdtünk ilyen jól találkozót. Megyünk tovább, folytatjuk a munkát.

Hirdetés