Nyilatkozatcsokor a vasárnapi bajnoki mérkőzések után
:
:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
Vasárnap három mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.
DVTK – Vasas Akadémia 59-60 (13-16, 10-10, 14-16, 22-18)
Földi Attila (vezetőedző, DVTK): Nehéz megfogalmazni, mi történt ma. Sok hibával játszottunk, amire valahol számítani is lehetett. Vorpahl és Hayes érkezése miatt a héten elsősorban figurákat gyakoroltunk. A hatvan kapott pont nem vészes, de ez a dobószázalék, és az ötvenkilenc dobott pont hazai pályán ettől a csapattól borzalmasan kevés.
Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Ez az első olyan mérkőzés, ahol a lányok végig hittek magukban, az elvégzett munkájukban és nagyrészt végigvitték a meccs előtti taktikai terveket. Védekezésünk a hárompontos vonalon jól működött, ami ellensúlyozta a palánk alatti hátrányunkat.
Keyona Hayes (DVTK): Szükség van időre, hogy kialakuljon a csapaton belül a kémia, összecsiszolódjunk. A Vasasnak volt a végén egy labdabirtoklása, melyet egy extra dobással zárt le.
Nadja Smailbegovic (Vasas Akadémia): Az elejétől hittünk magunkban, csapatként egységesen 200%-ot adtunk magunkból.
PINKK Pécsi 424 – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 66-87 (22-16, 19-28, 16-26, 9-17)
Vanja Miljkovic (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): Gratulálok a BKG-nak a győzelemhez. Voltak pozitív pillanataink, magasan tudtuk tartani a meccs ritmusát. Később több ki nem kényszerített hibánk volt támadásban, amelyet az ellenfél megbüntetett. A BKG volt ma a jobbik csapat, teljesen megérdemelt a győzelmünk.
Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Nagy tétje volt a mérkőzésnek, ez látszott is a teljesítményünkön az elején. Voltak olyan vereségeink idén, amikor jobban játszottunk. Nagyon örülök a klub történetének első élvonalbeli győzelmének, ez nagyon nagy dolog. Fogunk ennél még sokkal jobban kosárlabdázni, ez ma elégséges volt, megyünk tovább az utunkon.
Vincze Nikolett (PINKK Pécsi 424): Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez. Az első félidőben tartottuk magunkat az előzetesen eltervezettekhez, agresszív védekezésből könnyű kosarakat tudtunk dobni. A második félidőre elfáradtunk és látható problémáink voltak.
Vári Zita (BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Döcögősen kezdtünk, utána fel tudtuk venni a ritmust. Nem most játszottunk a legjobban, de igazi csapatmunka volt. Folytatjuk a megkezdett, jó munkát.
Ludovika-FCSM Csata – TFSE-MTK 62-64 (18-18, 18-9, 14-16, 12-21)
Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): Mindent megtettünk azért, hogy ellenfelünk nyerje meg a mérkőzést. A második félidő elején kaptunk három triplát, ez köszönhető volt annak, hogy rosszul védekeztünk, puhák voltunk a palánk alatt. Támadóoldalon teljesen magunk alatt teljesítettünk, mindezt mutatja a hárompontos százalékunk is, a végére pedig elfogytunk. Össze kell szedni magunkat, dolgoznunk kell tovább, hiszen újabb mérkőzések várnak ránk.
Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Az a csapat nyert ma, amelyik jobban akarta a győzelmet. A tavalyi keretünkből kiesett két húsz pontos játékosunk, őket igyekszünk csapatmunkával pótolni. A mai taktikához, sok plusz extrát tudtunk adni, fiatal játékosaink vitték a prímet, Dúl Panka és Király Andrea személyében. Azonban nem szeretnék kiemelni senkit, igazi csapatmunka eredményezte a mai sikert. Alázatosnak kell maradnunk és készülni a következő ránk váró összecsapásokra.
Lelik Réka (Ludovika-FCSM Csata): Gratulálok a TFSE-nek, hiszen ma ők akarták jobban a győzelmet, aminek meg is lett az eredménye. Nem tudtunk úgy készülni, ahogy szerettünk volna, de ez nem kifogás arra, hogy egy-egyben odamenjünk védekezni és alap dolgokat elvégezzünk. Sűrgősen össze kell szedni magunkat, hogy a többi mérkőzést meg tudjuk nyerni.
Dúl Panka (TFSE-MTK): Nagyon készültünk a Csatából, főleg a védekezésünkre. Megpróbáltunk több elemet beépíteni, szerintem ezt egész jól tudtuk használni. Támadásban a félidőig problémáink voltak, de át tudtunk lendülni.
