Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a ZTE – Vasas összecsapás után



:

:

Hirdetés

Szerdán a 8. fordulóból pótolt összecsapáson a Vasas Akadémia 82-74-es győzelmet aratott a ZTE NKK otthonában. Nyilatkozatcsokor a hunbasket.hu segítségével.

ZTE NKK – Vasas Akadémia 74-82 (17-26, 19-19, 18-30, 20-7)

Ambrus Péter (vezetőedző, ZTE NKK): Az elején, ha nagyobb nyomást tudtunk volna helyezni a Vasasra, akkor ez egy sokkal szebb eredmény is lehetett volna. A mai meccsbe mindent beletettek a lányok, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Ha ezt a hajrát korábban kezdjük, még szorosabb is lehetett volna a vége. Nyilván a vendégek folyamatosan forgatták a csapatukat és a végén a cseresor játszott, de ettől függetlenül megtettünk mindent. Az első olyan mérkőzés volt a bajnokságban, ahol a legtöbbet tettük bele és a végén pozitívan tudtunk belőle kijönni.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): Úgy jöttünk ide, hogy az elején nagyobb előnyt tudjunk szerezni és a mérkőzés folyamán többet tudjanak cserélni és azokat a játékosokat, akik kevesebb időt kaptak lehetőséget kapjanak. Ez meg is történt, de abban a pillanatban a ZTE olyan nyomást gyakorolt ránk, hogy visszajöttek a meccsbe. Az utolsó tíz perc jó játékával tudta a házigazda ezt a eredményt hozni.

Miljana Dzombeta (ZTE NKK): Gratulálok a Vasasnak, egy nagyon jó meccset játszottunk ellenük. Ezen a találkozón megmutattuk azt, hogy mire vagyunk képesek. Harcoltunk végig, betartva az öltözőben megbeszélt taktikát. Örülök, hogy ilyen eredményt tudtunk elérni.

Papp Klaudia (Vasas Akadémia): Jó ritmusban kezdtük a játékot, meg is találtuk a könnyű helyzeteket, főleg a palánk alatt. Jól járt a labda és sikerült viszonylag nagy előnyt kiharcolnunk. Ami negatívum volt, hogy belealudtunk megint a meccsbe és elhittük, hogy könnyen tudunk nyerni, perig ez egyáltalán nem így volt. A ZTE jól észrevette, hogy visszavettünk a ritmusból és könyörtelenül kihasználta ezt és így a végjáték kiélezett lehetett.

Fotó: Jóna István / ZTE NKK 

Hirdetés