Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor az 52. Sió Kupa első napjáról



:

:

Hirdetés

Kedden kezdetét vette a szekszárdi rendezésű 52. Sió Kupa. Ahogy az a kscszekszard.hu hivatalos honlapján is olvasható, a nyitónapon először a PEAC aratott 73-71-es győzelmet a DVTK ellen, majd a KSC múlta felül a BEAC együttesét 80-62-re.

A mérkőzések után a következő képen nyilatkoztak a mesterek:

PEAC-PÉCS – DVTK 73-71 (26-17, 15-19, 16-16, 16-19)

Csirke Ferenc (vezetőedző, PEAC-PÉCS): Gratulálok a csapatomnak! Tegnap játszottunk először kétszer öt percet két kosárra, ez volt a második alkalmunk, úgyhogy elsőre ez jó teljesítmény volt. Öt napja készülünk együtt, amit eddig gyakoroltunk, azt próbáltuk megvalósítani ezen az edzőmérkőzésen. Kicsit korai ez a három mérkőzés három nap alatt, de próbáljuk fejleszteni a dolgainkat. Bár nagy lényege nincs, sportember révén azért örülök, hogy nyertünk. Sajnos két játékosunk is megsérült, remélem, hogy őket nem veszítjük el hosszabb időre. Első lépésnek mindenképpen jó volt ez a mérkőzés.

Földi Attila (vezetőedző, DVTK): Ez volt az idei első felkészülési mérkőzésünk, most játszottunk végig először egy öt-öt elleni találkozót úgy, hogy az edző nem szól közbe, és nem szakítja félbe a játékot az összes hiba után. Maximálisan elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, mert most nem az eredmény az elsődleges, hanem hogy megismerjük egymást, összeszokjunk egy kicsit, és erre tökéletes volt ez a találkozó. Gratulálok a Pécsnek, de azért bízok benne, hogy a bajnokságban majd fordítva lesz a végeredmény!

Atomerőmű KSC Szekszárd – ELTE BEAC Újbuda 80-62 (20-19, 21-22. 16-10, 23-11)

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Az utolsó edzésen kaptuk a hírt, hogy Leslie Vorpahl izomsérülést szenvedett, és nem játszhat a tornán. Mivel más irányító játékossal nem is tudtunk készülni, az első két negyedben elég zavartan játszottunk. Sokszor eladtuk a labdát, amikből nagyon könnyű kosarakat kaptunk, ezért született a 41-41-es félidei állás. Két dolognak ugyanakkor nagyon örülök: egyrészt hogy a második félidőben már a jobbik arcunkat mutattuk, csapatként játszottunk sok szép megoldással, másrészt pedig hogy sok szurkoló volt jelen, és a végére ők is élvezhették a játékot. Összességében ez egy igen nehéz torna, mert jó csapatok jöttek, a Pécs-Miskolc meccs is nagyon élvezetes volt, különösen annak fényében, hogy mindenki a felkészülés korai fázisában van. Holnap és holnapután is nagyon kemény meccseket fogunk játszani, ami jól szolgálja a felkészülésünket.

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): Egynek elment.

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés