:
:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
Pénteken rendezték a Sió Kupa elődöntőit. Míg az NKA Universitas Pécs a SERCO UNI Győr ellen, addig az Atomerőmű KSC Szekszárd a Vasas Akadémia csapata ellen lépett pályára. A rendező szekszárdi együttes honlapjának segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékeléseit.
NKA Universitas Pécs – SERCO UNI Győr 76-75 (11-15, 29-24, 21-13, 15-23)
Jovan Gorec (vezetőedző, NKA Universitas Pécs): “Jó mérkőzést játszottunk. Azért érkeztünk ide, hogy felmérjük, hol tartunk a felkészülésben. Fiatal csapattal vágunk neki ennek a szezonnak, ezért fontos volt, hogy mindenféle ellenféllel szemben ki tudjuk magunkat próbálni, most épp egy Euroliga-résztvevő ellen. Nagyon elégedett vagyok azzal az energiával és motiváltsággal, amit a csapatomtól láttam. Gratulálunk a Győrnek, akik idővel biztosan sokkal jobbak lesznek, de nekünk fontosak ezek a visszajelzések, és reméljük, hogy még sok ilyen jó meccset játszhatunk.”
Cziczás László (vezetőedző, SERCO UNI Győr): “Tipikus felkészülési mérkőzés volt. Gratulálok a Pécs csapatának, nagyon szépen játszottak, összeszokottabbnak tűntek, mint amilyenek mi vagyunk. Összességében megérdemelten győztek, de ettől függetlenül mindkét csapat nyerhetett volna. Sok új játékosunk van, akiknek még szokniuk kell a játékainkat és egymást, úgyhogy sok munka áll előttünk a két hét múlva kezdődő bajnoki rajtig.”
Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia 95-63 (21-15, 24-10 22-20, 25-18)
Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “A Sió Kupa egyedülálló a felkészülési tornák között, amit jól bizonyít, hogy az idei már megszakítás nélkül az ötvennegyedik a sorban. Örülök, hogy a Szüreti Fesztivál idején is ilyen sokan kilátogattak. Bár a végeredmény nem mutatja, több hibánk is volt, amiket ki kell majd javítanunk. Teljesen új csapatunk van, ezért örülök, hogy a lányok – a hibák ellenére is – kihozták magukból a maximumot, mert ezzel is meg szeretnénk mutatni a szurkolóknak, hogy az idei csapatunk is nagyon szerethető lesz.”
Milos Pavolovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Puhán mentünk bele a meccsbe, fizikálisan nagy volt a különbség a két együttes között. A tavalyi csapatunknak a fele kicserélődött a nyáron, idő kell még, hogy összeszokjunk, és csak ezután fogunk tudni egy ilyen erős ellenféllel szemben helytállni. Több van bennünk, mint amit most mutattunk, de ehhez határozottabban kell játszanunk. Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez.”

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
