Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor az egyetemi elődöntők után



:

:

Fotó: MEFOB FESZT

Hirdetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ELTE-BEAC és az UNI Győr SZESE vívja vasárnap az egyetemi bajnokság fináléját. Nézzük, hogy az elődöntőket miként értékelték a vezetőedzők.

TFSE – ELTE BEAC 69–77 (17-19, 19-25, 19-16, 14-17)

Kováts Gabriella (vezetőedző, TFSE): A mi dobóformánk rettenetes, az ELTE csapatáé remek volt. Ennek és a nem következetes bírói fújásnak az ötvözete a nyolcpontos vereségünk. Gratulálok az ELTE csapatának, sok sikert nekik a döntőben, nekünk pedig húsz óránk van összeszedni magunkat a bronzmérkőzésre!

Laklóth Anna (vezetőedző, ELTE-BEAC): Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy megnyertük! Amióta én vagyok az ELTE BEAC edzője, még nem tudtuk legyőzni a TF-et, most a legjobbkor sikerült! Amiért jöttünk, annak a felét már teljesítettük. Most kipihenjük magunkat, holnap pedig megpróbáljuk teljesíteni a szezon elején kitűzött cél másik felét.

DEAC – UNI Győr SZESE 52–58 (10-13, 16-9, 9-21, 17-15)

Kovács Imre (vezetőedző, DEAC): Köszönjük a csapatot elkísérő debreceni szurkolóknak a buzdítást! Védekezésben puhák voltunk, támadásban pedig nem eléggé fókuszáltak. Gratulálok a Győrnek, két jó csapat vívja majd a döntőt!

Dr. Barthalos István (vezetőedző, UNI Győr SZESE): Mérhetetlenül boldog vagyok, beérett a munkánk gyümölcse. A holnapi mérkőzés egy ajándék nekünk, amelyet szeretnénk nagyon élvezni – és természetesen megnyerni.

Forrás: MKOSZ

Hirdetés