:
:
Javában készül a csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságra a magyar válogatott. A helyszínen az M4 Sport forgatott a csapattal, mely során Székely Norbert szövetségi kapitány, illetve Studer Ágnes és Lelik Réka nyilatkozott a várakozásairól.
“Furcsa dolog, rengeteg utánpótlás Európa-bajnokságon, Világbajnokságon jártam, de felnõtt Eb-n még nem. Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy itt van ez a csapat. Én tényleg azt gondolom, hogy ez már egy nagy tett. Amikor idejön az ember, akkor nem jöhet úgy, hogy 16. akar lenni. Tovább akar jutni a csoportból és megmutatni, hogy mi van ebben a társaságban. Ami bennem van, az egy nagy tettvágy. Nagyon fontos, hogy lássa ez a csapat, hogy ez egy kiegyensúlyozott szakmai stáb, amire számíthat.” – fogalmazott Székely Norbert.
“Jó hangulatban telt az elsõ edzés. Átmozgató jellegû volt, kis dobással, nem kellett maxon futni. Szép csarnokban vagyunk és elsõ benyomásra abszolút pozitív. A gyûrût egy kicsit szokni kell, mert otthon nem minden csarnokban ilyen. Ezekre a gyûrûkre lazábban kell dobni, mert a lepattanók távolabbra tudnak esni. Azt kell tehát megszokni, hogy nagyobb ívben kell dobni és lazábban.” – mondta Studer Ágnes.
“Hirtelen jött az egész, nem is volt az eszemben, amikor Norbi elõször behívott, hogy Európa-bajnokságra készülünk. Én teljesen úgy voltam vele, hogy ez egy elsõ lehetõség az edzõtáborban való részvételre és beleízleljek abba, hogy milyen a felnõtt válogatott közegben. Eltelt pár hónap és itt vagyunk az Európa-bajnokságon. A csarnok nem illik bele a város képé, de abszolút meg vagyok vele elégedve. Tetszik a pálya, nem csúszik. A gyûrût még szokni kell, de szerintem minden FIBA gyûrû ilyen.” – összegzett Lelik Réka.
