Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatok a BEAC – Vasas mérkőzés után



:

:

Hirdetés

A hazai élvonal 20. fordulójában a Vasas Akadémia 74-63-as győzelmet aratott az ELTE-BEAC Újbuda otthonában. Nyilatkozatcsokor a kosarsport.hu segítségével.

ELTE-BEAC Újbuda – Vasas Akadémia 63-74 (17-20, 6-18, 22-17, 18-19)

Beszámoló, statisztika ITT

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Amikor felkeltem, és láttam, hogy süt a nap, tudtam, hogy ez egy szép nap lesz – csak azt nem tudtam, hogy nem nekünk. Egyértelműen job volt a Vasas, átgázoltak rajtunk, mint az InterCity, kár szépíteni. Nincs más, reménykedünk benne, hogy tudunk még meccset nyerni a továbbiakban.

Földi Attila (vezetőedző, Vasas Akadémia): Úgy érzem, jól sikerült felkészülnünk erre a mérkőzésre, és az előző szezonokkal ellentétben ezúttal sikerült a megszerzett előnyünk tudatában okosan kosárlabdázni. A korábbi években rendre elizgultuk az ilyen helyzeteket, a jó kezdés után nem tudtuk megőrizni a kiharcolt előnyünket. Ez most sikerült, de kár, hogy valószínűleg idén is későn ébredtünk. Nem számolgatjuk, hogy van-e még esélyünk bekerülni a nyolcba, meccsről meccsre haladunk előre, a jövő héten a TF ellen nehéz mérkőzés vár ránk.

Fogg Abigail (ELTE-BEAC Újbuda): Sok hibát vétettünk, ami rendkívül frusztráltá tett bennünket – mást nem tehetünk, mint megpróbáljuk a frusztrációból származó energiáinkat pozitívan használni.

Karlócai Julianna (Vasas Akadémia): Örülök, mert sokat készültünk erre a mérkőzésre, és sikerült betartanunk azokat a taktikai utasításokat, amiket Attila adott nekünk.

Fotó: Girgász Péter – ELTE-BEAC Újbuda

Hirdetés