:
:

Fotó: Tóth Zsombor / MEFS
Csütörtökön rendezték a Nemzeti Leány Egyetemi Bajnokság négyes döntőjének helyosztó mérkőzéseit, amelyen a Semmelweis Egyetem negyedik helyen zárt, a TFSE lett a harmadik, a Közgáz SC és DSK a második, míg az UNI Győr SZESE elhódította a bajnoki címet. A Hunbasket segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékelését.
Bronzmérkőzés
Semmelweis Egyetem – TFSE 41-67 (13-21, 10-14, 13-17, 5-15)
Weisz Miklós (vezetőedző, Semmelweis Egyetem): “Egyrészt nagyon örülök annak, hogy itt lehettünk a négyes döntőben, másrészt viszont nagyon sajnálom, hogy nem mutathattuk meg, hogy teljes kerettel mire vagyunk képesek. Gratulálok a többi csapatnak az érmes helyezésükhöz.”
Kováts Gabriella (vezetőedző, TFSE): “Érzelmi hullámvasút volt az egész szezon, és benne az elmúlt két nap. Túl tudtunk lépni a tegnapi mérkőzésen, ma pedig egy értékes bronzérmet szereztünk, kiváló játékkal, amire idővel még büszkébben tekintünk majd vissza. Bárhogy is alakult, büszke vagyok a csapatra és arra, amit mi képviselünk. Ez egy kis család.”

Fotó: Tóth Zsombor / MEFS
Döntő
Közgáz SC és DSK – UNI Győr SZESE 45-84 (17-24, 7-25, 14-10, 7-25)
Németh Kata (vezetőedző, Közgáz SC és DSK): “Sajnálom, hogy nem sikerült a bravúr, bíztam benne, hogy szorosabb meccset tudunk játszani. Első támadásunknál megsérült az első számú centerünk, aki ezután így játszott csaknem végig a döntőn. Úgy érzem, a lányokban ennél jóval több van, jó lett volna, ha ez meg is mutatkozik. Küzdöttünk az utolsó percig, ez most ennyire volt elég, büszke vagyok a lányokra, hogy nem adták fel. Nekünk ez a második hely hihetetlen nagy eredmény, gratulálok a lányoknak, és természetesen a Győrnek is a bajnokság megnyeréséhez.”
Dr. Barthalos István (vezetőedző, UNI Győr SZESE): “Keveset aludtam az éjjel, sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnánk minél kevesebb izgalommal megnyerni a döntőt. Mindent egy lapra feltéve bevetettem a zónát, amely nem nagyon ízlett ellenfelünknek, működött, és hozzásegített minket egy ilyen különbségű győzelemhez. Bevallom, nem szeretem, ha valaki ellenünk végig zónázik, de remélem, az eredmény láttán elnézik ezt nekünk. Gratulálok a lányoknak, köszönöm nekik, a stáb tagjainak és mindenkinek, aki hozzásegített minket ehhez a sikerhez.”

Fotó: Tóth Zsombor / MEFS
