Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatok a PEAC-DVTK Európa Kupa mérkőzés után



:

:

Hirdetés

Csütörtökön egy magyar párharcra is sor került az Európa Kupában. Ezen az Aluinvent DVTK 77-60-as győzelmet aratott a PEAC-Pécs otthonában. A főszereplők értékelése.

PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK 60-77 (20-17, 12-15, 13-23, 15-22)

Beszámoló, statisztika ITT

Taisia Udodenko (PEAC-Pécs): Rövid időn belül most mérkőztünk meg másodszor a DVTK-val, és szerintem ezúttal sokkal jobban játszottunk. Igyekeztünk mindent megtenni, amit az edzőnk a mérkőzés előtt kért. Voltak, amiket jól csináltunk, és voltak, amiket kevésbé.

Meszlényi Róbert (vezetőedző, PEAC-Pécs): A Miskolc ennyivel jobb csapat, mint mi. Próbálom meglátni a pozitívumokat a mai mérkőzésben: először is, jobban játszottunk, mint a múltkor, és volt egy jó félidőnk, ami nem igazán jellemző ránk mostanában.

Szücs Réka (Aluinvent DVTK): Az első félidőben még nem állt össze a védekezésünk, pedig két vesztes mérkőzés után nagyon meg szerettük volna nyerni ezt a találkozót. A harmadik negyedtől kezdve összeálltunk hátul, és a megszilárdult védelem meghozta a jó támadójátékot is.

Cziczás László (vezetőedző, Aluinvent DVTK): Nagyon sok erőt kellett mozgósítanunk ahhoz, hogy ezt a mai pécsi csapatot legyőzzük. Az elején volt bennünk egy kis feszültség, de utána sikerült az ellenfelünk fölé nőni.

Forrás: peacpecs.hu

 

Hirdetés