Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatok a Pécs – Vasas bajnoki előtt



:

:

Hirdetés

Vasárnap egy mérkőzést rendeznek a hazai élvonalban, ezen 18 órától az NKA Universitas Pécs a Vasas Akadémiát látja vendégül. Nyilatkozatcsokor az összecsapás előtt.

NKA Universitas Pécs – Vasas Akadémia /18:00/ Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

Hengán Hunor (másodedző, NKA Universitas Pécs): “Viszonylag hosszú szünet után fogunk újra pályára lépni, és eddig mindössze három edzésünk volt teljes kerettel. A Vasas egy olyan csapat, amely több szempontból is hasonlít ránk: képesek magas szerkezetben játszani, emellett agresszívan, akár egész pályán is letámadnak. Úgy gondolom, egy folyamatosan fejlődő együttessel találkozunk, akik az előző fordulókban felfelé ívelő formát mutattak. Látszik rajtuk, hogy augusztus óta tudatosan építik a rendszerüket, és a hosszabb válogatott szünetet is remekül használták ki a meglévő elemek gyakorlására. Mi mindenképp ott szeretnénk folytatni, ahol a szünet előtt abbahagytuk, de ehhez türelmesen és precízen kell játszanunk, a saját fejlődésünk érdekében is. Hiszen eddig csak három közös edzésünk volt, és komoly mérkőzéssorozat vár ránk a következő időszakban. Bízom benne, hogy a szurkolók is “éhesek” lettek a hosszú szünet alatt, és sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre.”

Nenad Markovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Biztos vagyok benne, hogy minden csapatnak hiányoznak már a bajnoki meccsek, valamint a teljes keretes edzések, ez velünk sincs másképp. Úgy gondolom, a Pécs az egyik legnagyobb bajnoki esélyes az idei szezonban, méltó kihívója lesz a tavalyi döntősöknek. Megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy méltó ellenfelei legyünk vasárnap.”

Hirdetés