:
:
Szombaton rendezték a Hepp Kupa 2017-es elõdöntõit. Nem született meglepetés, mindkét párosításban az esélyesebb csapat ünnepelhetett gyõzelmet. Nyíregyháza – ELTE BEAC Újbuda döntõ lesz.
A Nyíregyháza kiemelkedõ harmadik negyeddel 92-78-ra legyõzte a Bajai NKK csapatát. A két együttes az elsõ negyedben fej-fej mellett haladt, 10 perc után 23-19-es elõnyben volt a Baja. A második negyedet 14-0-val kezdte a Nyíregyháza és ezzel 33-23-ra fordítottak. Ebben a játékrészben azonban akadt még fordulat, hiszen ezt követõen a bajaiak kaptak el egy jobb periódust és a félidõben 43-41-nél ismét náluk volt az elõny.
A döntõnek a harmadik negyed bizonyult, ahol 59-51-es nyíregyházi elõny után egy 11-1-es sorozattal 70-52-re módosult az állás. A 74-60-ról induló záró szakaszban már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. A Nyíregyháza végig õrizte az elõnyét és 92-78-as sikert aratott. A gyõztes csapatban Papp Klaudia 40 pontot szerzett, míg Farkasinszki Orsolya 28 egységig jutott. A bajai együttesben is két kiemelkedõ dobóteljesítményrõl számolhatunk be: Ferencz Andrea 31, Kovács Dóra 28 pontot ért el
A második elõdöntõben a ELTE BEAC Újbuda 77-55-re legyõzte a TFSE gárdáját. Sterbenz Tamás, a TF rektorhelyettesének jelenlétében Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja végezte el a feldobást. Villámrajtot vette a házigazda ELTE BEAC Újbuda, 12-2-es sorozattal kezdtek Balogh Judit tanítványai. Az elsõ szakasz végén pedig 24-10 állt az eredményjelzõn. A két gárda között a második negyedben 35-15-nél érte el a 20 egységet a differencia. Itt nagyjából állandósult is a különbség a felek között.
A félidõben 47-25 állt az eredményjelzõn. Az elsõ 20 percben Lelik Réka egymaga 18 pontot szerzett, mind a négy triplakísérlete sikeresnek bizonyult. A harmadik negyedtõl kezdve kiegyenlítõdött a játék képe. A TF gárdája 16 pontnál közelebb nem került riválisához. Egy kicsit visszaesett a koncentráció mindkét oldalon. Összességében az elsõ 15 percben eldõlt a gyõztes kiléte. A BEAC együttesében Lelik Réka 23, Suppán Anna 16, Barnai Judit 13 egységig jutott. A TF legeredményesebbje a 20 pontos Németh Alma volt.
A bronzmeccset, melyen a TF és a Baja gárdája csap össze vasárnap 14 órától rendezik. A döntõre az ELTE BEAC Újbuda és a Nyíregyháza között 16 óra 30 perctõl kerül sor.
Eredmények
Nyíregyházi Kosársuli – Bajai Nõi Kosárlabda Klub 92-78 (19-23, 22-20, 33-17, 18-18)
TFSE – ELTE-BEAC Újbuda 55-77 (14-20, 15-23, 13-13, 17-17)
