Hirdetés
Európa

Október 10-én Európai Szuperkupa



:

:

Hirdetés

A FIBA a hivatalos felületein bejelentette, hogy idén október 10-én kerül megrendezésre a női kosárlabda Európai Szuperkupa. Az Euroliga és az Európa Kupa győztesének összecsapását Jekatyerinburgban rendezik.

Fotó: UMMC Jekatyerinburg

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Jekatyerinburg ad otthont az Európai Szuperkupának. Mint ismert, tavasszal az UMMC Jekatyerinburg Sopronban a Dinamo Kurszk legyőzésével hódította el az Euroliga trófeáját. Az ellenfelük a Nagyezsda Orenburg lesz, akik az Európa Kupa döntőjében a Lattes Montpellier-t múlták felül.

A FIBA közleménye kiemeli, hogy az eddigi nyolc kiírás során még egyszer sem tudta elhódítani a Szuperkupát az Európa Kupa aktuális címvédője. Tavaly például 79-40-re verte a Jekatyerinburg a Galatasaray-t. Idén az Orenburgtól versenyképesebb teljesítmény várható. Magyar szemmel különösen érdekes, hogy a két csapat keretében három honosított játékosunk található. Orenburgban Yvonne Turner, Jekatyerinburgban pedig Allie Quigley és Courtney Vandersloot vonul fel.

Hirdetés