Hirdetés
Magyarország

Október 18-án Bourges-ban játszik a FIBA Európai Szuper Kupáért a Sopron



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Formálódik a 2022/2023-as nemzetközi évad. A minap hivatalossá vált az Euroliga mezőnye. A Sopron Basket pedig ezen felül tájékoztatást adott a FIBA Európai Szuper Kupáról, mely során az Euroliga-győztes és az Európa Kupa legjobbja méri össze az erejét. Ezt azt jelenti, hogy 2022-ben Sopron Basket – Tango Bourges Basket párosítás lesz. A találkozót október 18-án Bourges-ban rendezik.

Euroliga győztes csapatunk, az Európa Kupa győztes Bourges, és a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) megállapodása nyomán október 18-án, kedden, 20 órakor, Bourgesban küzd meg egymással az európai női kosárlabda elit két legrégebbi múlttal rendelkező klubja a Szuper Kupáért.

A rendező francia klub a soproni szurkolóknak külön szektort biztosít, illetve a Magyar Televízióval is sikerült megállapodni, így a rangos találkozó élőben követhető nyomon hazánkban is!

Bízunk benne, hogy minél többen a helyszínen fogják majd biztatni csapatunkat, és egy újabb felejthetetlen élménnyel tudjuk megajándékozni az értünk szorítókat, a sportszerető soproni és magyar közvéleményt

– olvasható a Sopron Basket közleményében.

Hirdetés