Hirdetés
Archivum

Olaszországban szerepel nemzetközi tornán az U17/U18-as válogatott



:

:

Hirdetés

Javában zajlik a magyar válogatott felkészülése a minszki U17-es Világbajnokságra, illetve az udine-i U18-as Európa-bajnokságra. Ennek újabb állomásaként péntektõl vasárnapig Olaszországban négycsapatos tornán vesz részt az U17/U18-as együttesünk.

A magyar lányok a felkészülés negyedik hetében járnak. Az elmúlt hétvégi spanyolországi túra után kedd óta dolgozik újra közösen a keret. Az MKOSZ székesfehérvári Edzõközpontjában készült kedden és szerdán válogatottunk. Csütörtökön pedig már ismét útra kelnek a lányok. Az olaszországi Porto San Giorgio városában ugyanis rangos négycsapatos torna vár a mieinkre.

Ami az eddigi mérkõzéseket illeti: két találkozó erejéig Szlovákiát fogadtuk Székesfehérváron, ezeket az összecsapásokat pedig a bevezetõben már kiemelt spanyolországi vendégszereplés követte. Nagyon értékes erõfelmérõt tudhat maga mögött válogatottunk. Mivel csoportellenfelek leszünk Minszkben a spanyolokkal, vélhetõen egyik csapat sem mutatta meg a teljes repertoárját. Ettõl függetlenül egy szervezetten védekezõ, képzett riválissal játszottak szoros meccseket a mieink. Fontos, hogy ezt a spanyol stílust minél többször megtapasztaljuk, ráadásul egylabdás végjátékok gyakorlására is adódott lehetõség. A megszerzett tapasztalatokat lehet kamatoztatni a jövõben.

Az U17-es Világbajnokságot megelõzõ utolsó hétvégén egy hasonlóan értékesnek ígérkezõ erõpróba szerepel a programban. A magyar válogatott 16 fõs bõ kerettel ugyanis az olaszországi Porto San Giorgio-ba utazik csütörtökön. Itt a házigazda olaszok mellett Franciaország és ismét Spanyolország válogatottja lesz a rivális. Kivétel nélkül minõségi csapatok, melyek szintén közel egy hónapja készülnek a korosztályos VB-re. A mieinkhez hasonlóan már a torna elõtti finomhangolásokat végzik. Abból a szempontból is lehet majd figyelni a találkozókat, hogy a spanyolok csoportellenfelek lesznek, míg az olaszok vagy a franciák akár a negyeddöntõben lehetnek riválisok. Amennyiben természetesen úgy alakulnak az eredmények.

Tiszay László, a magyar válogatott technikai vezetõje lapunknak elmondta: a 16 fõs utazó keretet Angyal Barbara, Biczó Laura, Boros Berta, Budácsik Dorottya, Dombai Réka, Horváth Fruzsina, Kiss Angelika, Kovács Georgina, Mányoky Réka, Révész Boróka, Szirony Dorina, Tóth Franka, Tóth Orsolya, Varga Alíz, Vári Zita és Wentzel Nóra alkotja. A lányokra három edzés és három mérkõzés vár a következõ napokban az olaszországi helyszínen. Pénteken délelõttre kapott a szervezõktõl edzés idõpontot a magyar csapat, mely alkalmat 18 órától már a Franciaország elleni találkozó követi.

Szombaton hasonló a program: délelõtt edzés, majd este egy újabb összecsapás következik. Ekkor Spanyolország lesz a rivális. Vasárnap 11 órától edzenek a lányok, akik ezt követõen a késõ esti meccset vívják. A házigazda Olaszországgal ugyanis 20 óra 30 perctõl mérkõznek a mieink. A tornát követõen hétfõn délután érkezik haza a küldöttség. A keddi pihenõnapot követõen szerdán délelõtt találkozik ismét a válogatott. Csütörtökön pedig már útra kel a csapat a minszki Világbajnokságra – foglalta össze a programot lapunknak Tiszay László.

Hirdetés