Hirdetés
3x3

Oroszország és Szlovákia ellen kezd Szolnokon az U23-as 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

Szerdán megkezdődik a szolnoki 3×3-as Nemzetek Ligája kör. Az U23-as válogatottra három nap alatt három hatcsapatos torna vár.

Mint ismert, a 2021-es Nemzetek Ligája a magyar válogatottat is soraiban tudó Európa1-es Konferenciában július elején kezdődött. Egészen pontosan július 6. és 8. között rendeztek három tornát Szlovákiában. A somorjai erőfelmérők alkalmával a magyar csapat két harmadik és egy ötödik helyet szerzett. Az összetettben a harmadik helyen állnak a mieink.

A válogatottunk a szolnoki erőpróbákra ötfős kerettel készül. Török Ágit leszámítva ugyanazok a játékosok sorakoznak fel, akik a szlovákiai tornák előtt is együtt dolgoztak. Tehát Herman Alíz, Király Andrea, Takács Emese, Tóth Orsolya és Varga Eszter.

A szerdai szolnoki tornán Oroszországgal és Szlovákiával került egy csoportba válogatottunk. A másik hármast ennek megfelelően Ausztria, Németország és Lengyelország alkotja. A mieink 17 óra 50 perctől Szlovákiával, majd 19 óra 40 perctől Oroszországgal mérkőznek. A torna döntőjét a két csoportgyőztes vívja. Ennek kezdési időpontja 21 óra 30 perc.

Ami a magyar csapat szerdai riválisait illeti, Oroszország a szlovákiai tornákon két második és egy ötödik helyet szerzett. Mindkét döntőben a lengyelektől kaptak ki, akik július elején mindhárom somorjai tornát megnyerték. A lengyelek az 5:5 klubszezon végétől szinte megszakítás nélkül versenyeztek és ez ott kifizetődött. Az oroszok négy játékossal küzdötték végig a szlovákiai tornát, ami azt jelenti, hogy nekik maradt mozgástér a változtatásra.

Szlovákia egy harmadik, egy ötödik és egy hatodik helyet szerzett hazai pályán. A keretük mind a hat tagját bevetették, így náluk új szereplők nem lesznek. Velük kétszer mérkőztünk. Előbb 14-13-ra, majd 18-11-re nyertek a mieink.

Hirdetés