:
:
A héten három mérkõzést rendeztek a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Részletes összefoglaló.
Írta: Botár László
Végéhez közeledik az alapszakasz a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A hölgyeknél a héten csak a keleti csoportban voltak mérkõzések, két rangadóra is sor került, mindkettõn hazai siker született. A fõvárosi derbin a Közgáz az ELTE-BEAC csapatát múlta felül, Debrecenben pedig a tavalyi ezüst és bronzérmes rangadóján szünet után fordított a házigazda a Szeged ellen.
Közgáz – ELTE-BEAC 67-50 (15-13, 20-18, 15-10, 17-9)
Kinizsi u. 30 nézõ. V.: Gyurka, Kapros.
Közgáz: Katona 2, SZALAY 9/9, DOKTOR 20, SZAMMER 5, Abaházy. Csere: FARKAS 9/3, SHIRIAN 8, Baliga 4, Lantos 5/3, KAPORNAI 5/3, Strupka. Edzõ: Németh Kata.
ELTE-BEAC: VARGA A. 10/6, Takács, KULCSÁR 13/3, LENDÉR 12, Regedánszki 2. Csere: GUNDEL-TAKÁCS 9, Aho 2, Hizsnyik 2, Zelenák. Edzõ: dr. Gyarmati István.
A végül 12 pontos és 12 lepattanós dupla-duplával záró Lendér Lilla vezetésével az ELTE kezdte jobban a fõvárosi derbit, 6-2-re elléptek a vendégek. A Közgázt kezdetben Szammer Anett tartotta versenyben. A negyed második fele egyértelmûen a védekezésén szigorító vendéglátóké volt, akik a szakasz hajrájában egy Doktor Anna vezette 6-0-lal fordítottak.
Gundel-Takács Anna az elsõ szakasz végén, majd a második elején is eredményes volt, egyenlített az ELTE. Kapornai Dóra és Kulcsár Bianka “váltottak” triplát, a szakasz közepén fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a felek. A zónára átálló hazai csapatnál szépen megoszlottak a pontok, a vendégeknél Kulcsár lépett elõ vezérré. A félidõ végén “eleredt a triplaesõ”. Doktor, Varga Anna majd Szalay Viktória is betalált távolról, így 4 pontos hazai vezetéssel fordultak az együttesek.
A harmadik negyed elsõ 4 percét 4-4-re adták a felek. Az ELTE a szakasz közepéig tapadt ellenfelére. Lantos Adrienn triplájával 7 pontosra nõtt a hazai elõny, a záró etap elõtt pedig 9 ponttal vezetett a Közgáz. A záró etapban a hosszabb kispaddal rendelkezõ hazaiak fokozatosan felõrölték ellenfelük ellenállását. A legnagyobb különbség Szalay triplái révén a meccs legvégén alakult ki.
Németh Kata: – Nem játszottuk túl acélosan. A gyõzelemnek örülök és annak, hogy gyakoroltuk a zónavédekezést.
Dr. Gyarmati István: – Most is, ahogy az utolsó három kulcsfontosságú mérkõzésünkön, nagyon gyengén védekeztünk. Ezzel együtt összességében csapatunk képzeletbeli pohara inkább félig teli, mint üres, hiszen sikerült továbbjutni ebbõl a nehéz csoportból. Igaz, a legerõsebb rivális vár ránk a négyes döntõbe jutásért.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_536
EKE EVSI – Miskolci Egyetem 35-96 (11-23, 12-21, 6-25, 6-27)
Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 10 nézõ. V: Bene Szilárd, Sörlei Attila
EKE EVSI: Zsoldos 4, Kiri 2, Pichyluk 7, Szõllõsi 2, Druzsba 14 Csere: Baráth 4, Vígh 2, Hriczó Edzõ: Kátai Zsolt, Jáger Péter
Miskolci Egyetem: EPERJESI 16, VASAS 18/6, Chvatal 10, SIKORA 15, ARAD 23 Csere: Vörösházi 12, Vukicevic 2. Edzõ: Lõrinc István
Az elsõ félidõben helyenként ügyes akciókat vezetve még, a végül 14 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát elérõ Druzsba Dalma vezetésével úgy, ahogy tudta tartani a lépést a hazai csapat a lendületesen játszó
miskolci lányokkal. A fordulás után azonban kiütközött a tudásbeli különbség. Ilyen arányban is megérdemelten nyertek – a nem csupán eredményesen, hanem hasznosan, nagy mezõnymunkát végezve kosarazó – Arad Zsófia (23 pont, 10 lepattanó, 7 szerzett labda, 5 gólpassz) vezérletével a vendégek.
Jáger Péter: – Utolsó mérkõzésünk az alapszakaszban olyan volt, mint az egész szezon: akadtak jó periódusaink, de volt, amikor teljesen leblokkoltunk.
Lõrinc István: – Ezen a mérkõzésen tudtam az eddig kevesebb lehetõséghez jutókat is játszatni. Jól helytálltak, remélem erõsebb ellenfelek ellen is hasznára lesznek a csapatnak.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_537
Debreceni Egyetem – Szegedi RSC 68-56 (9-15, 19-17, 17-12, 23-12)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 nézõ. V.: Kisházi, Hegedûs.
Debreceni Egyetem: Szabó 11/6 , Új 4, GÁL 13/3, JÁVOR 16/3, FOLTIN 16. Csere: Mezei 6, Kernács, Muzsnay 2, Radványi. Edzõ: Kovács Imre
Szegedi RSC: Vári 13/3, BOROS 12, Kálló 6, Nagy 4, RADÓCZ 15/3. Csere: Burján 4, Karlócai 2, Lugosi. Edzõ: Földi Alexandra
Rangadóhoz méltó módon, gyors, látványos játékkal kezdõdött a mérkõzés. Az ígéretes kezdeti perceket kapkodó játék váltotta, kevés kosár esett. A negyed második része a vendég csapatnak sikerült jobban és egy 6-0-ás rohanással zárták a elsõ játékrészt.
A második negyedben lendületben maradtak a szegediek, a hazaiak egyszerûen nem találták a ritmust. Volt már 10 pontos is a meccs végére dupla-dupláig jutó Radócz Fanni (15 pont, 10 lepattanó) vezette vendég együttes elõnye. A félidõ hajrájára viszont “bekeményített” a vendéglátó Debrecen és eredményes letámadásával, több szerzett labdának és könnyû kosárnak köszönhetõen fordított. A félidõ végén azonban újítani képes vendégek várhatták 4 pontos elõnnyel a folytatást.
A harmadik negyedben a Szeged folyamatosan tudta tartani nehány pontos elõnyét, de a szakasz végén sikerült fordítani a szokásos “masszív” dupla-dupláját ezúttal is “elõállító” Foltin Blanka (16 pont, 17 lepattanó) vezette Debrecennek. A záró etap elején még visszaszerezte a vezetést a Szeged, de ezt követõen a debreceniek erõfeszítései eredményre vezettek. Jávor Petra vezérletével bemutatott 13-0-lal eldöntötték a maguk javára az elõzõ kiírás ezüst és bronzérmesének összecsapását.
Kovács Imre: – Sok rossz döntés és kihagyott helyzet jellemezte a játékunkat, de a második félidõre sikerült valamelyest feljavulnunk minden tekintetben. Nagyon örülünk a gyõzelemnek és köszönjük a Szegednek a jó mérkõzést!
Földi Alexandra: – Az elsõ félidõt könnyedén hoztuk, higgadtan tudtuk irányítani a játékot. A második félidõre azonban foghíjas csapatunk tartalékai elfogytak. Se fejben, se fizikailag nem bírtuk el a második félidõt. Innentõl a rájátszásra koncentrálunk. Gratulálok az ellenfélnek!
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_538
