:
:
Amint ismert, péntektől vasárnapig rendezik Zalakaroson a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság “B” döntőjét. A serdülők “B” döntőjében, – ahol az országos 9-16. hely a tét – nincsenek csoportmérkőzések, pénteken negyeddöntők, míg szombaton keresztjáték, vasárnap pedig helyosztók jelentik a torna programját.
Pénteken a negyeddöntőkkel rajtolt el a Serdülő Bajnokság “B” döntője. Az első mérkőzést a Kanizsa DKK a Dávid Kornél KA/A csapata ellen játszotta, melyet végül a kanizsaiak nyertek 72-63-ra. A mérkőzés első negyedében még a fehérváriak vezettek, majd a Kanizsa a nagyszünetre megfordította a találkozót. A második félidő is hasonló izgalmakat tartogatott, ám a végső győzelmet mégis a Kanizsa DKK szerezte meg. A második találkozót a Zsíros Akadémia Kőbánya a Nyíregyháza ellen lépett pályára. Ez a összecsapás már egyoldalúbbra sikeredett, a kőbányaiak hihetetlenül magabiztos, 87-33-as sikert arattak ellenfelükkel szemben. Ezután következett a a Kecskeméti KA/A – Zalaegerszegi KTE mérkőzés. Az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a felek, nagy differencia tehát nem is alakult ki a csapatok közt, majd a nagyszünetet követően a Kecskemét ritmust váltott, s végül 74-57-re legyőzte az egerszegi együttest. Végezetül, a napot a Vasas Akadémia/A – Török F.-Törekvés SE/A összecsapása zárta. A budapestiek már az első pillanattól kezdve dominálták a parkettet így tehát nem is meglepő, hogy végül magabiztos, 93-41-es győzelmet arattak a Törekvés SE ellen.
Negyeddöntő (országos 9-16. helyért) eredmények
Kanizsa DKK – Dávid Kornél KA/A 72-63 (10-16, 24-17, 26-10, 12-20) STATISZTIKA ITT
Zsíros Akadémia Kőbánya – Nyíregyházi Kosársuli/A 87-33 (26-9, 21-7, 26-10, 14-7) STATISZTIKA ITT
Kecskeméti KA/A – Zalaegerszegi KTE 74-57 (12-18, 18-13, 20-14, 24-12) STATISZTIKA ITT
Vasas Akadémia/A – Török F.-Törekvés SE/A 93-41 (22-11, 28-4, 27-12, 16-14) STATISZTIKA ITT
Szombati program
10:00 Dávid Kornél KA/A – Nyíregyházi Kosársuli/A (5-8. helyért / országos 13-16. helyért)
12:30 Zalaegerszegi KTE – Török F.-Törekvés SE/A (5-8. helyért / országos 13-16. helyért)
15:00 Kanizsa DKK – Zsíros Akadémia Kőbánya (elődöntő / országos 9-12. helyért)
17:30 Kecskeméti KA/A – Vasas Akadémia/A (elődöntő / országos 9-12. helyért)
