Összefoglaló a vasárnapi bajnoki mérkőzésekről
:
:
Vasárnap három találkozót rendeztek a hazai élvonalban. A mérkőzésekről beszámolókat közöltünk, de érdemes röviden összefoglaló az igencsak mozgalmas játéknap történéseit.
Nincs már veretlen csapat a hazai élvonalban, miután a Sopron Basket 83-77-re alulmaradt a PEAC-Pécs otthonában. Az első félidőben 12 ponttal is vezetett a címvédő, de a harmadik negyedben egy 18-2-es sorozattal magához ragadta a kezdeményezést a PEAC. A záró szakaszban már a pécsi előny érte el a 10 pontot, de innen még szorossá tette a végjátékot a Sopron, sőt 77-76-nál a vezetést is átvette. Igencsak töredezett hajrá kerekedett, ahol a PEAC bizonyult higgadtabbnak és pontosabbnak. A nyolc büntetőjéből hetet értékesített a házigazda. A Sopron siettette a támadás-befejezéseket, melyekbe ekkor már sok hiba csúszott. Pécsi oldalon Cierra Bravard 24, míg a soproni csapatból Aleksandra Crvendakic zárt 31 ponttal.
Az NKE-FCSM Csata 71-66-ra legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot és ezzel a 7. sikerét ünnepelhette idén. Tursics Krisztián együttese az első negyedben 10 pontos előnyre tett szert, melyet kitérésekkel a záró szakaszban 62-53-ig menedzselt. Innen 9-0-val egyenlített a Szekszárd. Ekkor még két és fél perc volt hátra, de a folytatásban újra a Csata került fölénybe. Az utolsó percben 67-66-ra megközelítette a hazaiakat a KSC. Friskovec két büntetőt értékesített válaszul, de 69-66-nál így is támadt az egyenlítésért Zeljko Djokic együttese. Ekkor nem találtak be a vendégek, végül Mányoky Réka duplája alakította ki a végeredményt. A győztes gárdában Emma Cannon 17 pontot elérve lett a legeredményesebb, míg szekszárdi oldalon Erica McCall zárt 17 ponttal.
Szinte végig vezetve az UNI-Győr – MÉLY-ÚT 80-72-es győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd otthonában. A győriek az első percekben 12-4-re léptek el és a sérülésből visszatérő 19 pontos Sandra Ygueravide, illetve a 17 egységig jutó Dombai Réka vezetésével végig dominátak. A harmadik negyedben már a 20 egységet is elérte a differencia a felek között. Ezt követően még megfelezte hátrányát a CEKK, a 17 pontos Renata Brezinova remekelt ekkor. Az utolsó 10 percnek 63-53-ról vágtak neki a felek. A ceglédi felzárkózás 65-59-ig tartott, de a Győr összességében magabiztosan tartotta kézben az irányítást. Ennél a 6-8 pontnál közelebb nem engedte a hazaiakat.
Eredmények
PEAC-Pécs – Sopron Basket 83-77 (12-18, 17-19, 32-17, 22-23)
Legjobb dobók
PEAC-Pécs: Cierra Bravard 24/9, Taisiia Udodenko 17/6, Szabó Fanni 17.
Sopron Basket: Aleksandra Crvendakic 31/15, Briann January 11, Tina Krajisnik 10.
NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd 71-66 (20-10, 11-18, 20-17, 20-21)
Legjobb dobók
NKE-FCSM Csata: Emma Cannon 17/3, Horváth Bernadett 13/9, Mányoky Réka 9/3, Lelik Réka 9, Megan Gustafson 9.
Atomerőmű KSC Szekszárd: Erica McCall 17/3, Ivana Dojkic 13/3, Tyaunna Marshall 12/3, Marie Ruzickova 10, Studer Ágnes 7/3.
VBW CEKK Cegléd – UNI Győr – MÉLY-ÚT 72-80 (17-23, 10-20, 26-20, 19-17)
Legjobb dobók
VBW CEKK Cegléd: Renata Brezinova 17/12, Kristina Higgins 14, Gorjanácz Ágnes 13/6, Böröndy Dominika 13.
UNI Győr – MÉLY-ÚT: Sandra Ygueravide 19/6, Dombai Réka 17/9, Zofia Hruscakova 16/6.
Tabella
