Összefoglaló az ANB Piros csoport 7. játékhetéről
:
:

Fotó: Boros Dorka / MTK-TFSE
A múlt héten hét mérkőzést rendeztek az ANB Piros csoportjában. Összefoglaló.
A csapatok November első hetének a végén játszották le a hatodik forduló mérkőzéseit. A szombati napon egy meccset rendeztek, mely során a MAFC a Sportdarázs-SMAFC otthonába látogatott. A vendégek 66-62-re nyertek Sopronban a 20 pontos Aradi Zsanett vezetésével.
A folytatásban vasárnap következtek a találkozók. A PINKK-PVSK U23 gárdáját 85-58-ra verte a BEAC Újbudát. Borbás Fanni ekkor 23 ponttat lett a legeredményesebb, illetve Jáhni Zsófia ért még el dupla-duplát a győztes csapatból, 13 pontig és 11 lepattanóig jutott.
A tabella 2. helyén továbbra is az MTK-TFSE áll, akik utoljára a DEAC együttese ellen arattak nagyarányú győzelmet. A budapestiek idegenben ünnepelhettek, hiszen 95-61-re verték a Debrecent, Boros Dorka 20 pontot ért el.
Az Ajka Hidas Réka Emma 25 pontjával 88-47-re győzte le az UNI-Győr SZESE-t, míg a Kanizsai Vadmacskák SE – ZTE NK mérkőzésen a zalaegerszegiek győzedelmeskedtek. Czukor Bence tanítványai idegenben bizonyultak jobbnak 92-63-as arányban. Pap Regina ekkor 25 ponttal és 12 lepattanóval emelkedett ki, amivel – csapatából egyedül – dupla-duplát ért el.
Az Atomerőmű KSC Szekszárd II Pop Anamaria 33 pont, 13 lepattanó eredményes játékával 65-58-ra verte a DVTK U23-t. A Vasas Akadémia II. pedig ugyanekkor 66-40-re győzte le a Pécset. Madár Eszter 15 ponttal és 8 lepattanóval lett a legeredményesebb.
Eredmények
Sportdarázs-SMAFC – MAFC 62 – 66
PINKK-PVSK U23 – BEAC Újbuda 85 – 58
DEAC – MTK-TFSE 61 – 95
UNI-Győr SZESE – Ajka 47 – 88
Kanizsai Vadmacskák SE – ZTE NKK 63 – 92
Atomerőmű KSC Szekszárd II – DVTK U23 65 – 58
Vasas Akadémia II. – NKA Universitas PEAC 66 – 40
