Összefoglaló az egyetemi bajnokság 10. játékhetéről
:
:
A hazai egyetemi küzdelmek három találkozóval folytatódtak. Részletes összefoglaló.
Írta: Botár László
Három mérkőzést rendeztek a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Mind a három találkozón érvényesült a papírforma, Nyíregyházán, Pécsett és Sopronban is sima vendéggyőzelem született
Keleti csoport, 6. forduló:
Nyíregyházi ESE – TFSE 26-115 (2-35, 4-26, 11-31, 9-23)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 10 néző. V.: Gergely, Zalai.
Nyíregyházi ESE: Deák, Jakab 9/3, Alajtner 4, Mácsai 13/3, Szabó. Edző: Hegedűs Ferenc.
TFSE: KENYERES 30/6, Szabó E. 13/3, NAGY ZS. 16 VARGA B. 15/3, Szeli 18. Csere: Kozma 11/3, HERJECZKI 12. Edző: Hegedűs Péter.
Ha az edzők neveiből indulunk ki, akkor úgy fogalmazhatnánk: Péterék elhúzták Ferencék nótáját. Gyenge hazai játék mellett a tavalyi győztes végig magabiztosan irányította a mérkőzést, amelyet elsősorban Kenyeres Anett jó dobóformájára, valamint Nagy Zsófia (16-16 pont és lepattanó) és Varga Barbara (15 pont, 16 lepattanó) dupla-duplájára alapozva nyert meg fölényesen. Összességében címvédő a TF érvényre juttatva nagyobb tudását végig nagy fölényben játszva simán győzött.
Hegedűs Ferenc: – Gratulálok a csapatomnak, mindent, amit erőnkből és tudásunkból telt megtettünk, gratulálok az ellenfélnek.
Hegedűs Péter: – Köszönjük a mérkőzést a Nyíregyháza csapatának. Összességében hiányos volt a csapatunk, de igyekszünk a lehetőségből a maximumot kihozni. Dolgozunk tovább a célunkért, hogy sikerüljön bejutni a döntőbe.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_599
Nyugati csoport, 9. forduló:
PTE-PEAC – KÖZGÁZ SC és DSK 42-78 (11-15, 0-25, 14-23, 17-15)
Pécs, 50 néző. V.: Téczely, Fleischmann.
PTE-PEAC: Szabó Nikolett 3/3, Temes 3/3, Bátai 2, Kóbor 5/3, SZABÓ NÓRA 13/3. Csere: Süle 4, Szomor 8/6, Propszt 2, Krikler 2, Szenteszki. Edző: Bekk Zsanett.
KÖZGÁZ SC és DSK: KATONA 3, HERENDI 19, FARKAS 16/3, Imre Noémi 8, IMRE NÓRA 4. Csere: MUNKÁCSI 18, Erdődi 2, Szammer 8. Edző: Németh Kata.
Az első negyedben remekül tartotta magát a végső győzelemre is esélyes Közgáz ellen a pécsi csapat. Aztán a második etapban a fővárosiak szigorítottak a védekezésükön és “lenullázták” a hazai támadásokat, a pécsiek ebben a szakaszban nem tudtak pontot szerezni, így szünetre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A második félidő kiegyenlített játékot hozott, az utolsó tíz percet pedig meg is tudták nyerni a lelkes PEAC-os lányok.
Bekk Zsanett: – Sajnálom, hogy a második negyedben nem sikerült pontot dobni.
Németh Kata: – Gratulálok a csapatomnak!
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_596
SMAFC – PTE-Petőfi SE 43-97 (10-21, 12-22, 7-39, 14-15)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 40 néző. V.: Rokob, Rudasics.
SMAFC: Rabatin, PADOS 11, Rátkovics 9, Kollár1, CZIRJÁK 22. Csere: Pogonyi, Volford, Határ, Besenyei. Edző: Panta István.
PTE-Petőfi SE: MILTNER 8, Horváth 15/6, TÓTH 25/9, ORBÁN 11, Bencze 4. Csere: MOLNÁR17, HAJGATÓ 17/3. Edző: Sipos Ádám.
Az első félidőben játékban a hazai csapat helyenként fel tudta venni a versenyt a vendégekkel, csak az akciók befejezésével akadtak problémáik Panta István lányainak, így a jóval pontosabban dobó pécsiek 20 pont fölötti előnyt szereztek szünetre. A második félidőt rossz ritmusban kezdte a SMAFC, hiszen az első öt percben mindösszesen 2 pontot sikerült szerezni a pécsi 16-tal szemben, ez el is döntötte a mérkőzés sorsát. Sorozatos gyors indításaival nagy különbséget alakított ki a PTE-Petőfi, ebben a szakaszban közel negyven pontot szerezve. A vendégektől a cserepadról beszálló Molnár Hanna (17 pont, 18 lepattanó) “izmos” dupla-duplával járult hozzá a magabiztos vendég győzelemhez.
Az utolsó negyed teljesítményére a hazaiak büszkék lehetnek, és alapozhatnak erre a jövőben is, hiszen az utolsó másodpercen múlt, hogy ezt a negyedet nem a hazaiak nyerték. Tetszetős megoldásokat, valamint a Czirják Anna-Pados Kitti-Rátkovics Viktória trió vezetésével könnyű kosarakat szerzett a SMAFC, melyekkel kiszolgálták edzőjüket és a szép számmal kilátogató hazai szurkolót is. A folyamatosan fejlődő soproniak reményeik szerint a bajnokság utolsó szakaszában méltó ellenfelei lehetnek majd a tabella alsó szakaszában található csapatoknak.
Panta István: – Gratulálok a lányoknak. Most tudjuk igazából felmérni a fejlődésünket, hiszen ez a Pécs idegenben átrohant rajtunk és nyerni tudott száz ponttal, itthon viszont úgy gondolom, hogy bár sok hibával játszottunk és több gyors indításos kosarat kaptunk, a különbséget csökkenteni tudtuk százról ötvennégy pontra. Úgy gondolom nagyon sokat fejlődtek a lányok mind lelkesedésben, mind mentálisan, fizikálisan és dobásbiztonságban is. Egyetlen problémánk a visszarendeződésben akad, de próbálunk javítani ezen is.
Sipos Ádám: – Gratulálok a Sopronnak, akik újonc csapathoz képest látszik, hogy nagyon sokat fejlődtek és nagyon sokat dolgoztak. Gratulálok a saját lányaimnak is, próbáltunk több dolgot gyakorolni, melyekkel készülünk a következő mérkőzésekre.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_598
