Hirdetés
Magyarország

Összefoglaló az egyetemi bajnokság 11. játékhetéről



:

:

Hirdetés

Hat mérkőzést rendeztek a hazai egyetemi bajnokságban. Részletes összefoglaló.

Írta: Botár László

Minden a héten lejátszott mérkőzésen a papírforma érvényesült a Nemzeti Egyetemi Bajnokságban a hölgyeknél. Ami talán meglepő lehet, hogy a jelentős átalakuláson átesett címvédő TFSE simán, több, mint 20 ponttal verte az ELTE-BEAC együttesét – nem mellesleg ez volt a legszorosabb találkozó a héten

Keleti csoport, 7. forduló:

TFSE – ELTE BEAC 85-62 (25-13, 20-24, 18-8, 22-17)
Budapest, Testnevelési Egyetem, Alkotás u. 20 néző V.: Gaál, Sentényi.

TFSE: KENYERES 20/3, HERJECZKI 10/6,Vörösházi 8, KOVÁTS G. 12, Szeli 9. Csere: Hegyi 5, NAGY ZS. 11/3, Kozma 2, VARGA B. 8. Edző: Hegedűs Péter.
ELTE BEAC: Simoncsik 1, NAGYI 18, Scheiber 2, Lendér 9, STEKLER 10/6. Csere: KISS A.  14/3, Szakolczi 4, Sütő, Varga 4. Edző: dr. Gyarmati István.

Az első negyedben többnyire közeli kísérleteket értékesítve 10 pont előnyre tett szert a pontosan kosarazó hazai csapat a gyengén védekező ELTE együttesével szemben. Ezt követően azonban a vendégek rendezték soraikat és a második negyedben felzárkózott 10 ponton belülre kerültek. A harmadik negyedben a címvédő TF magasabb sebességfokozatra kapcsolt, amit a vendégcsapat különböző védekezési variációkkal igyekezett hárítani – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A záró etap előtt közel 20 pontosra nőtt a hazai előny, s végül a vártnál jóval biztosabb győzelmet aratott a TF egy olyan mérkőzésen, amely mindkét csapatnak jó erőpróba volt ez az ütközet a MEFOB alapszakaszának hajrája előtt.

Hegedűs Péter: – A játékunk nem volt kellőképpen precíz, sok ki nem kényszerített eladott labdánk volt. Ellenfelünk zónája ellen rendre dobóhelyzeteket tudtunk kialakítani, de értékesíteni már nem sikerült azokat. Összességében azonban örülök, hogy a támadóoldalon önzetlenek voltunk, ami azt eredményezte, hogy hét játékos is elérte a nyolc pontos határt. Köszönjük a mérkőzést az ELTE-BEAC-nak és sok sikert kívánunk nekik a folytatásra!

dr. Gyarmati István: – A csapat lélektanilag gyenge volt védekezésben, a támadással nem volt különösebb problémánk. A nyolcvanöt kapott pontot kell csökkentenünk a jövőben. Gratulálok a TF-nek!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_602

Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület–Miskolci Egyetem 44-73 (13-30, 7-16, 10-18, 14-9)
Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Sportcsarnok, 30 néző. V.: Salai, Zalai.

Nyíregyháza: Deák, JAKAB 13, MÁCSAI 12/6, Szabó 4, Alajtner 4. Csere: Deák 3, Molnár 6, Papp A. 2. Edző: Hegedűs Ferenc.
Miskolci Egyetem: TAKÁCS 9/9, KECSKÉS 13/9, Orbán 8, PAPP SZ. 13/3, Sabbadin 9. Csere: MÓRI 12, Kiss, Gőz, BÁNDI 9. Edző: Lippai Szabolcs.

Az első három negyedben az esélyesebb miskolci csapat erőfölényben kosarazott. A vendégek félidőben már 26 ponttal vezettek a hazai együttes sok eladott labdájából rendre eredményesek voltak.  A nyíregyháziakat dicséret illeti, nagy hátrányuk ellenére az utolsó pillanatig küzdöttek, így a negyedik negyedet megnyerték, bár a biztos vendéggyőzelmet nem tudták kétségessé tenni.

Hegedűs Ferenc: – Gratulálok a csapatomnak, a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk mind egyénileg mind csapat szinten. Gratulálok az ellenfélnek! Szimpatikusan álltak hozzá a mérkőzéshez. További sok sikert kívánok nekik.

Lippai Szabolcs: – Gratulálunk a hazai csapatnak nagyon ügyesek voltak, látszódott a fejlődés. Ez egy nagyon jó alkalom volt a gyakorlásra, mindenki kapott lehetőséget a játékra. Kellemesen elfáradtunk és senki sem sérült meg. További sok sikert kívánunk az ellenfél csapatának.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_603

Debreceni Egyetem – Szegedi RSC 68-40 (17-9, 17-6, 19-8, 15-17)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 néző. V.: Bács, Kokas.

Debreceni Egyetem: NAGY L. 10/6, Gaszner 6/3, Sükei, GÖTTLINGER 27/9, VASAS 11/3. Csere: Ruzsa-Kiss, Szabó, MEZEI 6, Földvári 8, Kapus. Edző: Kovács Imre.
Szegedi RSC: KORNMANN 6, Kajtár 9/3, Váradi 4, Finsztál 6, Fodor. Csere: Nyilas 3/3, Hevesi 2, Kedvessy 4. Edző: Földi Alexandra.

Jól kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, azonban hamar magára talált a debreceni együttes, és az első negyed közepétől már a hazaiaknál volt az előny, amelyet folyamatosan növelt a harmadik negyed végéig. Addigra el is dőlt a mérkőzés, a lelkesen, szimpatikusan játszó, tartalékos szegediek a záró szakaszt ugyan megnyerték, de nem tudták megszorítani a hazai csapatot, amely magabiztos győzelmet aratott.

Kovács Imre: – Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, illetve köszönjük a játékot a szegedieknek. Jó ritmusú meccset sikerült játszani, azonban mindkét fél sok hibával kosárlabdázott.

Földi Alexandra: – Gratulálok a hazaiaknak, az ő otthonukban nehéz győzelmet aratni. Azt gondolom, hogy a debrecenieknek nagy esélyük van négybe kerülni és ott jó eredményt elérni. Mi sajnos tartalékosan érkeztünk, és az edzéshiány is látszódott a játékunkon és a vizsgaidőszak is megnehezíti a felkészülést – így nehéz a legerősebb kerettel kiállni.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_604

Nyugati csoport, 3. forduló:

NKE-CSATA  – Közgáz SC és DSK 37-84 (2-32, 9-20, 10-7, 16-15)
Budapest, Ludovika Aréna, 20 néző. V.: Lövei, Gyurka.

NKE-CSATA: TAKÁCS 14/6, Csarankó 2, Kundráth 11/9, Kovács 2, Székely 4. Csere: Zrinyi 4, Juhász, Lenti. Edző: Mányoky Fanni.
Közgáz SC és DSK:  HERENDI 11/9, KATONA 9/3, SUPPÁN 16, Szammer 4, Imre Nóra 6. Csere: IMRE NOÉMI 15, Rontó 9/9, FARKAS 14/6. Edző: Németh Kata.

A hazai csapat nagyon pontatlanul kezdte a mérkőzést és az első félidőben csak 11 pontot tudtak dobni, ami egy negyed alatt is kevés. A Közgáz ugyanakkor nagyon, pontosan szépen játszott és az első perctől fogva érvényesítette fölényét. A második félidő ugyan mér kiegyenlített játékot hozott, de az egyoldalú első félidőt követően  magabiztos vendéggyőzelem született. Suppán Anna a vendégek bedobója 16 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával zárta a találkozót.

Mányoky Fanni: – Sajnos hazai pályán, ilyen rossz dobóteljesítménnyel semmi esélyünk sem volt, az amúgy is jó erőt képviselő Közgáz csapata ellen. Gratulálok az ellenfelünknek, sok sikert kívánunk nekik a folytatáshoz!

Németh Kata: – Gratulálok mindkét csapatnak!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_599

10. forduló

SMAFC – PTE- PEAC 40-99 (13-29, 14-21, 7-32, 6-17)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 20 néző. V.: Rokob, Rudasics.

SMAFC: PADOS 11/3, Rátkovics 6, Kollár 4, CZIRJÁK 17, Pogonyi 2. Csere: Rabatin, Volford, Határ, Besenyei, Gulyás. Edző: Panta István.
PTE-PEAC: TEMES 24/6, Szomor 11/3, KRIKLER 17/3, KÓBOR 16/9, BÁTAI 8. Csere: Szabó 2, Szenteszki 21, Tóth. Edző: Bekk Zsanett, Gyenge Gábor.

Az első percek kiegyenlített játékot hoztak, a hazai csapat fel tudta venni a versenyt a vendégekkel, ám a negyed második felében már a helyzetek befejezésével problémai akadtak Panta István lányainak, így a sokkal pontosabban játszó pécsiek elléptek. A második negyedet is jó ritmusban kezdte a SMAFC,  a hazaiaknak a Czirják – Pados duó révén a szakasz első öt percben sikerült tartani a pécsi csapattal a lépést. A félidőben 25 pont volt a különbség a két csapat között. A harmadik negyedben nagyobb energiával jött a pályára a pécsi csapat és sorozatos gyors indításaiknak köszönhetően nagy különbséget alakított ki a negyed végére, s a Temes – Krikler – Kóbor-Szenteszki kvartett vezérletével eldöntötte ezzel a találkozót, amelyet Szenteszki Berta 21 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával fejezett be.

Panta István: – Úgy gondolom, hogy az erősebb Pécs ellen is fel tudtuk venni a kesztyűt. Az első és a második negyedben voltak időszakok, amikor igenis partnerek voltunk. Sajnos a harmadik negyedre elfáradtunk és kijött a két csapat közötti különbség. Nem koncentráltunk úgy, mint az első félidőben, amivel pedig maximálisan meg voltam elégedve. Megyünk tovább az úton és a fejünket nem szegjük le!

Gyenge Gábor: – Először gratulálok mind a két csapatnak! Elsősorban a saját lányaimnak, hogy Sopron ellen ilyen jó meccset játszottunk. Azt gondolom, hogy a mérkőzést komolyan vette mind a két csapat. Annak külön örülök, hogy a saját csapatomnak azt a feladatot adtam, hogy kreatívok legyenek, azt sikerült megvalósítani és ügyesen kosárlabdáztak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_601

Széchenyi Kosárlabda Akadémia – PTE-Petőfi SE 89-59 (25-10, 22-14, 20-11, 22-24)
Győr, Egyetemi edzőcsarnok, 20 néző. V.: Vajda, Földesi.

SZKA: Gosztola 6, PERL13/6, HORVÁTH  K 6, Nagy 9/3, BICZÓ 19. Csere: Szűts 7, Horváth D. 8/6, TÓTH T. 7, Baffy 4, BÁNSZEGI 10. Edző: Barthalos István.
PTE-Petőfi SE: TÓTH R. 19/9, Molnár, Miltner 2, HORVÁTH  ZS. 21/12, Bencze 8. Csere: Hajgató 4, Petró 5. Edző: Sipos Ádám.

Jó ritmusban, pontosan játszva kezdtek a hazaiak, akik mérkőzés első három negyedében nagy fölényben játszottak. A szervezett győri védekezés ellen ugyan vezetett néhány ügyes akciót a tartalékos Petőfi, de így is több, mint 30 pontos előnyt építettek föl a hazaiak a 3. negyed végére, eldöntve ezzel az összecsapást. A záró etap nagy dobópárbajt hozott, amelyből a vendégek jöttek ki jobban, de a sima győri sikert – amelyből Biczó Laura 19 pontos, 14 lepattanós dupla-duplával vette ki részét – egy pillanatra sem tudták veszélyeztetni.

Barthalos István: – Örülök, hogy sikerült a hazai pályán ismét sikert aratnunk. Minden játékosomnak tudtam lehetőséget biztosítani. Tudtunk új dolgokat is gyakorolni. Nagyon szépen köszönöm a Petőfi csapatának a mérkőzést. Hozzá kell tenni ellenfelünk a most látottnál sokkal jobb csapat, tartalékosan érkeztek hozzánk.

Sipos Ádám: – Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak, jól játszva megérdemelten győztek. Időnként egészen jól játszottunk, dolgozunk tovább. Célunk hogy a play off-ot elérjük, tehát a negyedik helyet, reméljük, hogy sikerülni fog.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_600 

Hirdetés