Hirdetés
Magyarország

Összefoglaló az egyetemi bajnokság 15. játékhetéről



:

:

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés

A héten hat mérkőzéssel folytatódtak a hazai egyetemi küzdelmek. Részletes összefoglaló.

Egyetlen halasztott mérkőzést leszámítva befejeződött az alapszakasz a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Eldőlt: a  DEAC nyerte a keleti, a TFSE pedig a nyugati csoportot. Mindkét csoportban a héten játszották a csoportelsőségről döntő összecsapást. Keleten a BME-MAFC a 3. negyed hajrájáig tudta tartani a lépést Debrecenben a DEAC csapatával, a záró negyedre a hazaiak felőrölték a fővárosi együttes ellenállását, s végül közel 30 pont különbségű győzelmet arattak. A nyugati csoport döntője sokkal izgalmasabb volt, a látványos, szép játékot és sok kosarat hozó első félidőt követően 8 ponttal még az ELTE-BEAC vezetett, de a jóval küzdelmesebb második félidőben fordított és izgalmas végjátékban 3 ponttal győzött a címvédő TFSE

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, Nők

Keleti csoport, 14. forduló:

Ludovika Csata – Közgáz SC 50-65 (14-15, 10-14, 11-16, 15-20)

Budapest, Ludovika Aréna 50 néző V.: Nagy-Pál, Novák.

Ludovika Csata: Mészáros 3, Szarka 2, BORZA 16/3 Süle 3, JÁNOSI 21. Csere: Sólyom 3, Darvas, Lantos, Kovács 2. Edző: Vincze Viktória.

Közgáz SC és DSK: Kovács 2,  HIDAS 17/3, DOKTOR 13, MUNKÁCSI 9,  PFANDLER 11. Csere: Rontó, Gáspár, Horváth 3, Németh 8, Garami, Wunder, Ryan 2. Edző: Németh Kata.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a találkozó, a 6. percig 3 pont volt a legnagyobb különbség a két csapat között, többnyire a Közgáz vezetett. A 7. percben harcolt ki először jelentősebb előnyt a vendégcsapat, de 8-15 után csak Csata-pontok születtek a negyed végéig. A kisszünet után lendületben maradtak a hazaiak, akik fordítottak, és 20-17-re is vezettek. A 14. percben Hidas Réka hármasával fordítottak a leendő közgazdászok. Innen megint a Ludovika kezdte üldözni ellenfelét, amely 29-24-re vezetett a nagyszünetben. Fordulás után “beragadt” a Csata, és a hézagos hazai védekezést kihasználva 9-2-es sorozattal 10 pont fölé hizlalta előnyét a Doktor Anna, valamint a végül 11 pontos, 13 lepattanós dupla-duolát elérő Pfandler Csenge vezette Közgáz.  A negyed hajrájában a sokat vállaló, s végül 21 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát elérő Jánosi Virág vezérletével 45-35-re jött vissza a Csata, nem tűnt tehát lefutottnak az utolsó felvonás. Pláne, hogy z Borza Laura triplájáával kezdődött. 7 pontnál azonban nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz a ludovikás lányok, a 35. percben, Munkácsi Enikő kosarával ismét 10 volt közte. A meccs a 37. percben, Németh Fanni 2+1-es akciójával dőlt el. 58-45-ről már nem tudott visszajönni a Csata.

Vincze Viktória: – Az a baj, hogy ha odafigyelünk védekezni is tudunk, labdát szerezünk és gólt is dobunk. Viszont, mikor elkalandozunk, szinte egy jót nem tudunk csinálni. A jó percekből kell meríteni és azon dolgozni, hogy hosszabbak legyenek a jó periódusok. Nem bonyolult ez a játék. Védekezni kell és több pontot dobni, mint az ellenfél. Jövőre ugyanitt. Gratulálok a Közgáznak.

Németh Kata: – Örülök, hogy győzelemmel zártuk a szezont. Van mit javítanunk a következő évadban. Gratulálok a lányaimnak és köszönjük a játékot a Ludovika Csata csapatának.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_697

Szegedi RSC – Miskolci Egyetem 52-38 (13-10, 12-10, 13-7, 14-11)

Szeged, Topolya sori Sportcsarnok, 30 néző. V.: Utasi, Márkus.

Szegedi RSC: CZINTOS 13/3, Lovrity 9/3, VÁRADI 15/3, Fodor 6, Vér 2. Csere: Balog 2, Nyilas 2, Pásztor 3, Molnár, Kurinszki. Edző: Földi Alexandra.

Miskolci Egyetem: Takács 3/3, SZEGECZKI  22/6, Hajdu 4, Nagy 3/3, Kecskés 4. Csere: Kababik, Tóth, Papp 2. Mb. edző: Papp Szonja.

A találkozó tétje az volt, hogy melyik csapat jut  a rájátszásba a 3., és melyik a 4. helyen. Nagyon hullámzó mérkőzés játszottak a csapatok, a tét érződött a játékosokon. Ritmustalanul és sok hibával játszottak a felek. Az első félidő végén kisebb előnyt harcoit ki a hazai együttes. A második félidőt jobban kezdték a Czintos Boglárka, valamint a 15 pontos,11 lepattanós dupla-duplát elérő Váradi Nóra kosaraira alapozó  de a gyengén dobó vendégek – akiktől egyedül  a csapat pontjainak több, mint a felét szerző Szegerczki Nóra jelentett érdemi veszélyt a vendéglátó kosarára – sokáig szorossá tették a mérkőzést. Egy pontszegény meccset úgy nyert meg 52-38-ra a Szeged, hogy lepattanózásban szinte hajszálra ugyanannyira, 53-38-ra múlta felül a miskolci lányokat.

Földi Alexandra: – Ahogy a mai meccsen is, úgy egész szezonban hullámzó a teljesítményünk. Ennek ellenére büszke vagyok a lányokra, hisz a szezon elején azt tűztük ki célul, hogy kerüljünk 4 közé a csoportunkban és ezt sikerült teljesíteni. Gratulálok a lányoknak és további sok sikert kívánok a Miskolcnak!

Papp Szonja: – Nagyon jól indítottuk a meccset, de sajnos fizikailag kevésbé bírtuk. Nem tudtunk kosárra törni az agresszív védekezéssel szemben, így a pontok is elmaradtak. Viszont jól védekeztünk, és szinte végig tudtuk tartani a relatíve kis különbséget. Gratulálok a lányoknak és a Szeged csapatának.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_696 

DEAC – BME-MAFC 79-51 (16-12, 15-16, 20-14, 28-9)

Debrecen, 15 néző. V: Bács, Nyíri.

DEAC: MEZEI 4, Baczuk 5/3, Holinka-Miklós 7/3, SZABÓ G. 17, Herdon 4. Csere: Kernács, SZABÓ CS. 9/9, Gaál, SZABÓ Z. 23/15, SHIRIAN 10, Ruzsa-Kis-Schubert. Edző: Kászoni Boglárka.

BME-MAFC: Bozsó 5/3, HIZSNYIK  15, MUNTEÁN 15/6, Horváth 2,  Korondán 6. Csere: Zovits 4, Kardos 2, Benkő 2. Edző: Gorácz Árpád.

Egy magabiztos 8-2-es hazai periódussal indult a keleti csoport első helyéről döntő találkozó, amelynek a csoportgyőzelem mellett a tétje volt az is, hogy a győztes elkerülje a keresztjátékban a tavalyi kiírás dobogósait, a TF – ELTE  – Győr triót. a fővárosiak is magasabb fordulatszámra kapcsoltak pontgyártás terén, Hizsnyik Dóra kosaraival szépen fel is zárkóztak, de a negyed végén hajdúságiak Szabó Zita és Shirian Jázmin révén nem engedték egyenlíteni a fővárosiakat. A folytatásban kezdtek kiegyenlítődni az erőviszonyok: Szabó Zita és Szabó Csenge tripláival kemény tempót diktált a DEAC, hát ez egy csoportdöntő volt, s a BME-MAFC nem nézte tétlenül a hazai “triplaparádét”, hanem Hizsnyik, valamint a mérkőzés végére egy 15 pontos, 12 lepattanós dupla-duplát össze szorgoskodó Munteán Lili  vezérletével tapadt a hazai csapatra, szünetben 3 ponttal álltak jobban a debreceniek.

Fordulás után újra a kezdeti lendülettel játszott Kászoni Boglárka együttese, de a vendégek továbbra is igyekeztek lépést tartani a fehér-feketékkel. Felváltva estek a találatok, majd a 3. etap derekán Herdon Anna és Szabó Gréta tetemesebb előnyt kovácsolt, de ismét felzárkóztak a szívósan küzdő fővárosiak (42-39). A záró felvonás előtt jókor jött Szabó Cs. újabb triplája, egy 9-3-as rohammal  közel tízzel “ment” a DEAC a 3. negyed végén (51-42).

A záró szakaszban mindent megtettek a hajdúságiak, hogy pontot tegyenek az összecsapás végére. A negyedik negyedet egy lehengerlő, 14-2-es futással indította a DEAC Szabó Zita és Shirian Jázmin vezetétével, míg a vendég BME-MAFC játékosai fáradni látszottak, dobásaik pontatlanokká váltak. A 4. negyed közepére eldőlt, hogy a DEAC nyeri az összecsapást és a csoportot, 20 pont fölötti előnyre tettek szert a hazaiak. (65-43). A végén még próbált kozmetikázni a BME, de Szabó Zita újabb hármasaival végül fölényes győzelmet aratott a DEAC, és megnyerte magabiztosan zsebelték be újabb győzelmüket a házigazdák az egyetemi bajnokság keleti csoportját.

Kászoni Boglárka: – Kemény védekezésünk meghozta gyümölcsét és így első helyen zártuk az alapszakaszt! Gratulálok a lányoknak és köszönjük a BME-nek a játékot!

Gorácz Árpád: – Túl feldúlt vagyok most, hogy nyilatkozzak!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_698

ELTE-BEAC – TFSE 64-67 (22-17, 22-19, 6-14, 14-17)

Budapest, Tüskecsarnok, 40 néző. V.: Kruk, Káré.

ELTE-BEAC: MUDRA 12/6, TAKÁCS E. 15/6, NAGYI 8, LENDÉR 16/6, Fabini 2. Csere: VÁRI 9/3, Majsa 2, Levente. Edző: Laklóth Anna.

TFSE: DÖMÖTÖR 8/6, Szabó Evelin, BURJÁN 13/3, KIRÁLY 17/9, VÉGH 15. Csere: Kenyeres, KELEMEN 6, Úr 5, Szabó Emese. Edző: Kováts Gabriella.

Takács Emese remek megmozdulásaival az ELTE kezdte jobban a nyugati csoport elsőségéről döntő találkozót, amelynek résztvevői az előző kiírás fináléját is egymás ellen játszották. 10-4-es hazai vezetés után azonban Burján Laura bátor, agresszív betörésekből szerzett kosaraival ugyan közelített a címvédő TF. A negyed hajrájában Lendér Lilla büntetőire építve 8 ponttal elléptek a hazaiak, ám a negyed Király Andrea a dudaszó pillanatában dobott triplájával és 5 pontos hazai vezetéssel zárult. A második pedig úgy indult, ahogy az első véget ért: TF-triplával, az “elkövető” ezúttal Dömötör Petra volt, majd Király beemelt egy újabb hármast, s e három távoli találattal, ezzel a 9-0-lal fordítottak a vendégek. Ezt követően újra hazai percek következtek, villant Mudra Viola és a padról beszállva hasznosan játszó Vári Anna, Lendér és Takács pedig triplát dobott, s egy 14-5-ös rohamot bemutatva 7 pontos előnyt szerzett az ELTE. A vendégeket ekkor Kelemen Barbara tartotta versenyben, de a félidő hajrájában Lendér és Mudra vezérletével állandósítani tudta 5 és 10 pont közötti előnyét az ELTE, amely 8 pontos vezetéssel zárta a látványos, színvonalas játékot hozó első félidőt. A másodikban már inkább – ahogy mondani szokás – a játék küzdő jellege domborodott ki. Kevesebb kosár született, nagyobb volt a harc, a küzdelem, csúsztak-másztak a játékosok, sok volt a feldobás-szituáció. A 3. etap közepéig tartotta előnyét az ELTE, ám a szakasz második felében már rendre kimaradtak a hazai kísérletek, sőt a büntetők is, a TF pedig Király és Burján 1-1 triplájára építve a negyed végére ledolgozta hátrányát, abszolút fifty-fifty volt a csoportelsőség kérdése, mivel 50-50-ről indult a 4. negyed. Ennek elején lendületben maradt a TFSE, amely Vígh Bernadett révén 5 pontos előnyt szerzett. A bővebb rotációt alkalmazó vendégek a 3. negyed hajrájában, s a 4, elején egy 13-2-es 5 percet “repesztve” vették át a vezetést a fáradni látszó hazaiaktól.  Nagyi Tímea viszont “életre keltette” az ELTE-BEAC csapatát, 3 ügyes kosarára – valamint Vári triplájára – építve a egy 9-2-vel a negyed közepén visszaszerezte a vezetést a hazai társulat. A hajrában a pályán a küzdelem, a kispadoknál és a nézőtéren a feszültség fokozódott, edzőt, nézőt egyaránt figyelmeztettek a játékvezetők. Az izgalmas végjátékban fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Mudra triplájával az utolsó percre a hazaiak fordultak minimális előnnyel, de Végh duplájára, valamint Király büntetőire már nem tudtak válaszolni, így a TF nyerte a rangadót és a nyugati csoportot.

Laklóth Anna: – Gratulálok a a TFSE csapatának a győzelemhez. A küzdelem hevességére jellemző, hogy életemben először figyelmeztettek a játékvezetők. Nagyon remélem, hogy a döntőben újra találkozunk a TF-fel.

Kováts Gabriella: – Először is szeretnék nagyon gratulálni az ELTE csapatának, mert kiválóan kosárlabdáztak, ha mondhatok ilyet eredmény ellenére jobban is mint mi. Huszonöt percen át nem találtuk a ritmust támadásban, hibát hibára halmoztunk. De az a csapatszellem és akarás, amit a csapatom minden egyes tagja képvisel, az a mentalitás, hogy bármennyire is ég a ház, az utolsó utáni gondolatuk, hogy vesztesként hagyják el bármikor is a pályát, bizony dicséretre méltó. Hálás vagyok nekik! Izgatottan várjuk a keresztjátékot.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_696

UNI-Győr SZESE – Semmelweis Egyetem 73-65 (16-25, 13-13, 19-12, 25-15)

Győr, Egyetemi edzőcsarnok, 30 néző. V.: Földesi, Erős.

UNI-Győr SZESE: Horváth D. 7/3, PERL 13/6, SZŰTS 17, Békés 7, Bánszegi 6. Csere: BAFFY 15/3, KIRÁLY 8, Nagy, Inczédi, Bende. Edző: dr. Barthalos István.

Semmelweis Egyetem: PÁLMAI 8, Buzinkay, MAJSAI 10/3, GANGL 11, BALOGH J. 16/3. Csere: Nagy 6, Opitz 2, Jakobszen 6, Szabó 4, Nagy, Novák 2, Som. Edző: Hegyi Hanna.

A hazaiak zónával kezdtek, amivel láthatóan megzavarták a vendégcsapatot, egy 10-2-es sorozatot csináltak a. Ezt követően a SOTE felkeményítette a védekezését, aminek köszönhetően a fővárosiak is labdaszerzések utáni gyors ziccerekből fordítottak, és meglepetésre 9 ponttal megynyerték az első negyet. A második szakaszban is jü iramú maradt a játék,  a fővárosi együttes szoros emberfogása ellen a győriek nem találták az ellenszert. Több lett a pontatlanság, kevés kosár esett, szünetben maradt az első negyed utáni 9 pontos SOTE-előny, persze ebben az is közrejátszott, hogy a hazaiak az első 20 percben pocsékul dobták a büntetőket (1/11). A térfélcserét követően 5-0-lal indított a Győr, majd szűk Semmelweis-vezetés mellett zajlott tovább a játék, a 4. negyedre 2 pontos vendég vezetéssel fordultak a csapatok. A 4. negyed közepéhez közeledve utolsó negyed 3. percében tudták a győriek átvenni a vezetést Baffy Fanni speciális, de hatékony 2+2-es akciójával vette át a vezetést a Győr. A játékos kosara után – amelynek dobása közben szabálytalankodtak vele szemben –  a büntetőt kihagyta, de a lepattanót visszaszerezte és egy kosárat dobott belőle. Ez megtörte a jól küzdő, és helyenként ügyesen játszó fővárosi csapatot, a hajrában Baffy elsüllyesztett egy hármast, majd  Horváth Dóra triplájával és Király Anna  két könnyű ziccerével a Győr ha a vártnál jóval nehezebben is, de ellenfele fölé kerekedett.

dr. Barthalos István: – Megtettük a következő lépést fő célunk irányába. Küzdelmes mérkőzésen sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Baffy Fanni utolsó két percben nyújtott sikeres játéka meghozta a győzelmet.

Hegyi Hanna: – Alapvetően úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzést tudtunk játszani. Gratulálok a lányoknak, hogy ilyen harciasak és küzdőképesek voltak. Sajnálom az első, illetve az utolsó két percünket. Remélem, ha azokon tudunk változtatni, izgalmasabbá tudjuk tenni a következő mérkőzéseket. Gratulálok a Győrnek és további sok sikert kívánok nekik.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_697

SMAFC – Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület 41-64 (6-25, 8-14, 11-12, 16-13)

Sopron Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 20 néző. V.: Tóth, Hernicz.

SMAFC: PADOS 6/6, GONZALES 18/6, Gergely 2, Glatz 7, Deák 8. Edző: Németh Márk.
SZOESE:  PREISINGER 13/9, BALOGH V. 10, PÜSPÖKI 14, Mezősi 2, PLÓZER 11. Csere: Dervalics 2, Kardos 2, Horváth K. 10. Edző: Szabó László.

Nagy iramban kezdte a mérkőzést a szombathelyi csapat. 3 perc után már 0-9-et mutatott az eredményjelző. Bár két jól irányzott triplával próbált zárkózni a házigazda, de a negyed végére tetemes előnyre tett szert a Szombathely. Ezt követően azonban a soproni lányok felnőttek a feladathoz, és ellenfelükhöz, kiegyenlítetté tudták tenni a játékot, ám első negyedben felhalmozott hátrányt nem tudták ledolgozni, így a vendég szombathelyiek elsősorban a 14 pontos, 11 lepattanós Püspöki Lotti jóvoltából  magabiztos és megérdemelt győzelmet arattak, de a jól küzdő és játszó SMAFC minden dicséretet és elismerést megérdemel a 2. negyedtől nyújtott teljesítményéért

Németh Márk: – Elég lassan kezdtük a mérkőzést, az első negyedben nem nagyon találtuk a helyzeteket de a második félidőre ki tudták a lányok javítani az apró hibákat. köszönöm szépen a lányok kitartását és küzdését!

Szabó László: – Gratulálok a hazai csapatnak, mert végig hajtottak, küzdöttek. A mi oldalunkról megérdemelt a győzelem, ami elmondható, viszont nem játszottunk jól, ezt az eredmény is mutatja.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_698

Hirdetés