Hirdetés
Archivum

Összefoglaló az Egyetemi Bajnokság 7. játékhetérõl



:

:

Hirdetés

A héten közel másfél hónap szünet után hat mérkõzéssel folytatódtak a küzdelmek a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Az alábbiakban a részletes összefoglaló olvasható.

Keleten elég sima mérkõzéseket játszottak, a nyugati csoportban viszont abbál több volt az izgalom a héten Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél.

A vendégek hete volt a mostani a keleti csoportban, az ELTE-BEAC hatalmas fölénnyel gyõzött Nyíregyházán, de a TF-nek sem okozott gondot a Debrecen, a Szegednek pedig a Miskolc legyõzése.

A nyugati csoportban a Gyõr egy szenzációs mérkõzésen fosztotta meg veretlenségétõl a Közgázt, a Petõfi SE fordulatos találkozón verte 2 ponttal az NKE-Csatát, a mindössze 5 játékossal felálló Szombathely pedig remek 3. negyedével múlta felül a BME-MAFC-ot.

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, NÕK

Keleti csoport:

Nyíregyházi ESE – ELTE-BEAC 7-158 (1-55, 2-33, 2-36, 2-34)
Nyíregyháza, Sóstói u., 50 nézõ, V.: Sallai, Zalai
Nyíregyháza: Bánházy, Molnár, Deák, Bakó, Szabó 3. Csere: Székely 4. Edzõ: Hegedûs Ferenc
ELTE-BEAC: LENDÉR 23, SZABÓ 29, RegdánszkI 12, DARNÓT 20, TARNAI 18. Csere: NÉMEDI 18, STEKLER 24, Simoncsik 14. Edzõ: Dr. Gyarmati István

Nagyon lendületesen kezdtek a vendégek, egészpályás letámadásuk ellen nem volt ellenszere a Nyíregyházának. A vendégek fegyelmezett játékra, a taktikai utasítások pontos megoldására törekedve játszottak. A Nyíregyháza csapata most nem tudta felvenni a harcot a sokkal pontosabban játszó ELTE-BEAC csapatával. A vendégektõl Darnót Anna 20 pontos, 10-10 szerzett labdás és gólpasszos tripla-duplát ért el.

Hegedûs Ferenc: – Sajnos ezt vártuk. A lányok igazából sokkal többet tudnak, de nagyon keveset edzettek. Így ebben az összetételben, most ennyire futotta. Akik pontot tudtak volna dobni, sérülten ültek a kispadon.
Dr. Gyarmati István: – Köszönjük a Nyíregyháza csapatának a játékot. Nekünk ez egy jó felkészülés volt a következõ mérkõzéseinkre. További sok sikert kívánunk a Nyíregyházának!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_557

Debreceni Egyetem – TFSE 40-68 (16-20, 6-14, 8-15, 10-19)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 nézõ, V.: Hegedûs, Fülöp.
Debreceni Egyetem: Mezei 6/3, KERNÁCS 15, Szabó 5, Papp, Jávor 11/9. Csere: Ruzsa, Kiss-Schubert 3/3, Új. Edzõk: Jávor Barna, Kovács Imre
TFSE: MIHÁCZI 22/12, Herman 2, Kováts 7, KARLÓCAI 10/6, VARGA 10. Csere: Orosz 4, Vörösházi 3/3, Révész 6, Szeli 2, Szabó 2. Edzõ: Magyar Bianka

Régi nagy riválisok csatájához méltóan kezdõdött a mérkõzés. A vendégek folyamatos vezetése mellett, a debreceniek tartották a lépést a címvédõvel. A második negyedben a vendégek kemény védekezéssel rengeteg eladott labdára kényszerítették a debreceni csapatot. Ennek és hatékonyabb dobószázalékuknak köszönhetõen a félidõ végén 12 pontos elõnnyel fordulhattak a fõvárosiak. A második félidõben sem változott a játék képe, a betegségekkel és sérülésekkel sújtott hazaiak mindössze 7 fõs rotációjának tagjai, utolsó tartalékaikat bevetve próbálták tartani a lépést ellenfelükkel. A TFSE azonban összeszedett játékkal és pontos dobásokkal Miháczi Diána vezérletével növelni tudta elõnyét (30-49), így az utolsó etapban már csak a számszerû végeredmény volt kérdés. Karlócai Julianna 10 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával zárta a mérkõzést, Varga Barbara (10 pont, 9 lepattanó) ettõl 1, Miháczi (22 pont, 8 lepattanó) pedig 2 lepattanóval maradt el.

Jávor Barna: – Nem voltunk könnyû helyzetben a mérkõzés elõtt,  különbözõ okok miatt szûk rotációval voltunk kénytelenek dolgozni. A játékosaimnak elismerés jár, hogy ebben a szituációban is próbálták megnehezíteni a jó erõkbõl álló ellenfél dolgát. Láttunk pozitívumokat, ezekre kell építenünk a jövõben. Érezhetõen az utóbbi 3 hétben gödörbe került a társaság, de érzem annyira erõseknek magunkat, hogy csapatként együtt meg tudjuk oldani ezt a helyzetet. Az ellenfélnek gratulálok, még ilyen különbséggel is megérdemelten gyõzött.
Magyar Bianka: – Helyenként egészen látványos játékkal magabiztos gyõzelmet arattunk egy a négyes döntõbe jutásra esélyes csapat otthonában. A fiataljaink is egyre biztatóbb játékot mutatnak hétrõl hétre. Dolgozunk tovább, hétfõn Szegedre utazunk, ahol igazi egyetemi rangadó várható.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_558

Miskolci Egyetem – Szegedi RSC 46-74 (13-20, 11-16, 9-20, 13-18)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 20 nézõ, V: Takács, Bene.
Miskolc: Kostyó 9/9, PAPP 12, CHVATAL 13/3, Sikora 6, Kovács 2. Csere: Orbán 4. Edzõ: Arad Zsófia.
Szeged: NAGY L. 10, BOROS 18, BURJÁN 10, KÕHÁZI 9/3, Váradi 4. Csere: Méhesi 6, Ódry 6, Kurityák 6, FINSZTÁL 5, Fodor. Edzõ: Földi Alexandra.

Bár már az elsõ félidõben is a pontosabban kosarazó vendég szegediek irányították a játékot, ekkor még a végül 13 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával záró Chvatal Tünde vezérletével jól tartották magukat a hazaiak. A mérkõzés a 3. negyedben dõlt el, kezdett megmutatkozni a vendégek létszámbeli fölénye, s Boros Eszter vezérletével fokozatosan elhúzva a negyed végére 20 pont fölé növelték elõnyüket. Végeredményben a vendégek minden negyedet megnyerve arattak magabiztos gyõzelmet.

Arad Zsófia: – Az erõviszonyoknak megfelelõen alakult a meccs, de küzdésben nem maradtunk alul.
Földi Alexandra: – Gratulálok a lányoknak, hozták a kötelezõ gyõzelmet. Örülök, hogy az NBI/b-s játékosaimon kívül a csak egyetemi edzésekre járó játékosaim is élesben gyakorolhattak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_559

Nyugati csoport:

Szombathelyi ESE – BME-MAFC 61-51 (12-12, 11-12, 17-8, 21-19)
Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, 35 nézõ. V.: Tóth, Csák.
SZOESE: JAKUBOVICS 18/3, Fekete 12, Kovács K. 5, Hirschler, PLÓZER 26. Edzõ: Szabó László
BME-MAFC: Bozsó 7/3, Keszthelyi 5, Kardos 23/3, Rózsavölgyi 6, Kovács. Csere: Karancz 4, Benkõ 2, Selmeczy 4. Edzõ: Gorácz Árpád

A hazai csapat sérülések, illetve betegség miatt elég szûk kerettel, egészen pontosan a minimális 5 játékossal állt ki az összecsapásra, de a vendégektõl is hiányoztak meghatározó játékosok. A találkozó elején váltva estek a pontok, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól. Sok hibával játszottak a felek, a cserék nélkül játszó hazaiak érthetõen próbálták lassítani a játékot, sõt Szabó László idõkéréssel is próbált pihenõt biztosítani csapatának. A második negyed ott folytatódott, ahol az elsõ befejezõdött. Maradt a kiegyenlített küzdelem, a szép játék rovására. A vendégcsapat mehetett 1 pontos elõnnyel a nagyszünetre. A harmadik negyedben “robbantott” a hazai csapat, és állva hagyta a vendégeket. Ehhez kellett Plózer Petra centermunkája, aki “izmos” dupla-duplával zárt: leszedett 17 lepattanót, és berakott a közösbe 26 pontot. Jakubovics Dóra a 18 pontja mellett 6 gólpasszával jeleskedett. A vendégek – akik közül elsõsorban Kardos Réka emelhetõ ki 23 pontos és 11 lepattanós dupla-duplájáért – az utolsó pillanatig küzdöttek, ám a záró etapban a hazaiaknak minden felzárkózási kísérletükre volt válaszuk.

Szabó László: – Gratulálok a csapatomnak, megfogyva bár, de törve nem hatalmas gyõzelmet arattunk a lelkes vendégek ellen.
Gorácz Árpád: – Gratulálok a hazai csapatnak. Egy jó meccset  játszottunk, sok hibával. A következõ mérkõzésen próbálunk javítani.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_545

PTE-EMES Petõfi SE – NKE Csata 60-58 (20-11, 8-21, 17-15, 15-11)
Pécs, TÁSI Csarnok, 15 nézõ. V.: Szalóki, Téczely.
PTE-EMES Petõfi SE: HERENDI 12/6, Miltner 1, Tóth 6, PAP 22/3, Séra 7. Csere: Petró 4, Bencze 6, Horváth, Orosz 2. Edzõ: Sipos Ádám
NKE-Csata: Pánczél 8/6, Kovács 4, Gaál 9/3, , Kundráth K. 8/6, Karagits K. 17. Csere: Farkas 6, Csarankó 6. Edzõ: Mányoky Fanni

A hazai csapat nagyon jól kezdte a mérkõzést, a 6. percben 17-1 volt az állás. Érthetõ idõkérés után az NKE-Csata magára talált és a negyed végére 9 pontra megközelítette a pécsi együttest. A vendégek a “megtalált” jó formájukat át tudták menteni a második negyedre, aminek meg is lett az eredménye, félidõben már a végül 17 pontos, 11 lepattanós dupla-dupláig jutó Karagits Kira vezette NKE-Csata állt jobban már 4 ponttal. A harmadik negyedben mindkét oldalon születtek szép megoldások, a szakasz végén a hazaiak kerültek 2 pontos elõnybe. Itt már érezhetõ volt, hogy mindkét csapat meg akarja nyerni a mérkõzést és ezért a sportszerûség keretein belül mindent meg is tettek. A 39. percben egál volt az eredmény, majd a taktikai idõkérések után a hazai csapat legjobbja, a dupla-duplától egyetlen lepattanóval elmaradó Pap Regina 6 másodperccel a vége elõtt bedobta a gyõzelmet jelentõ kosarat, amelyre a vendégek már nem tudtak válaszolni.

Sipos Ádám: – Nagyon jól kezdtük a mérkõzést, ezt tükrözte az eredmény is: tizenhét-egy. Ezután a vendégek védekezést váltottak, átálltak zónára, amelyek sajnos nem találtuk az ellenszerét. Az volt a szerencsénk, hogy az ellenfél miután átlendült a holtponton, nem tudott nagyobb elõnyre szert tenni, rendre sikerült kontra kosarakkal válaszolni a sikeres dobásaikra. A végén pedig szerencsénk is volt, Pap Regina gyõzelemhez segítette a csapatot ezen a mérkõzésen. Ezúton is köszönöm neki, hogy eljött és játszott velünk. Van még min dolgoznunk, fejlõdnünk kell.
Mányoky Fanni: – Gratulálok a csapatomnak, mert nagyon jól küzdöttek a lányok. Úgy gondolom, hogy a végén voltak olyan bírói ítéletek, amelyek segítségével az ellenfél fordított: két sportszerûtlen hibát nem kaptunk meg és ezért két ponttal tudtak nyerni. Dolgozunk tovább, nem tudtunk erre a mérkõzésre rendesen felkészülni, de a visszavágón biztos visszavágunk és remélem mi is megkapjuk a hazai fújást.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_546

Széchenyi KA Gyõr – Közgáz 96-91 (27-24, 25-23, 19-24, 25-20)
Gyõr, egyetemi csarnok 25 nézõ. V.: Surányi, Erõs.
SzKA: Chroméj 12, , Perl 17/15, Gosztola, Nagy 22 Biczó 25 . Csere:
Horváth 7/3, Török13, Szûts. Edzõ: Barthalos István
Közgáz: Szalay 10, Baliga 2, Szammer 6, Doktor 33/3 Imre 4. Csere: Galba 2, Katona 22/6, Farkas 5/3, Pfandler 7. Edzõ: Németh Kata

Az egész mérkõzésen érzõdött a rangadó hangulat, hogy két erõs csapat, a nyugati csoportban még veretlen két együttes méri össze erejét. A roppant nagy iramú, színvonalas mérkõzés elsõ három negyedében a sikeres külsõ dobásoknak és jó védekezésnek köszönhetõen, ha szûken is de a Chroméj Hajnalka (12 pont, 13 gólpassz) által ügyesen “mozgatott”, elsõsorban a Biczó Laura (25 pont, 8 lepattanó) -Nagy Rebeka (22 pont, 12 lepattanó) -Perl Zsófia (17 pont, 5/9 tripla) trió eredményességére építõ gyõriek
voltak elõnyben. A Közgáz azonban Doktor Anna (33 pont, 9 lepattanó, 5 szerzett, labda, 3 gólpassz) vezetésével tapadt a hazaiakra, s remek “szárnysegédje” is akadt Katona Bianka (22 pont) személyében. A harmadik negyed végére ledolgozta hátrányát a Közgáz, amely a záró etapban egy ízben át is vette a vezetést. Triplával azonban rögtön visszakerült az elõny a Gyõrhöz. A végjátékban pedig Doktor kipontozódása döntõnek bizonyult, így végül hazai siker született ezen az egyetemi kosárlabda remek propagandájául szolgáló kiváló találkozón.

Barthalos István: – Nagyon sokat készültünk a mérkõzésre. Számítottam rá hogy csak akkor tudunk nyerni, ha sikerülnek a külsõ dobásaink. Szerencsére Perl Zsófinak ez most jól ment. Bízom a további sikeres folytatásban, viszont ez csak egy állomás volt, mert a bajnokság fele még hátravan. Köszönjük az ellenfélnek a sportszerû játékot!
Németh Kata: – Érzõdött a csapaton, hogy hosszú idõ után ez az elsõ tétmérkõzésünk. Nem gondolom, hogy az edzéshiány miatt kaptak ki a lányok, de innentõl csak felfelé vezet az út. Gratulálok az ellenfélnek!

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_547

Hirdetés