Hirdetés
Magyarország

Összefoglaló az egyetemi bajnokság hetedik játékhetéről



:

:

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés

Az elmúlt héten hat mérkőzést rendeztek az egyetemi bajnokságban. Részletes összefoglaló.

Bár néhány halasztott mérkőzést még játszanak decemberben, a héten került sor az idei utolsó teljes fordulóra a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Ennek keretében rendezték a TFSE-ELTE csúcsrangadót is, a tavalyi döntő két résztvevőjének, a nyugati csoportot veretlenül vezető két fővárosi együttesnek az összecsapását, amelyen a címvédő TF a végére felőrölte a “beugró” edzővel fellépő ellenfele ellenállását. A Győr a szívósan küzdő Semmelweis Egyetem otthonában erősítette meg pozícióját a csoport élmezőnyében, a Szombathely pedig Püspöki Lotti tripla-duplájával verte a SMAFC együttesét. A keleti csoportban a Szeged rangadót nyert Miskolcon, az “álmosan” kezdő Közgáz hamar nagy hátrányba került az erősen tartalékos, 5 játékossal felálló Ludovika Csata ellen, de végül felülkerekedett a hajrára elfáradó ellenfelén, a BME pedig a vártnál könnyebben győzte le a debrecenieket.

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők, 7. forduló

Keleti csoport

Közgáz SC és DSK – Ludovika Csata 63-51 (8-21, 21-7, 16-14, 18-9)
Budapest, Kinizsi u. 15 néző. V.: Nagy-Pál, Czupi.

Közgáz SC és DSK: Szanthoffer, Kiss A. 2, HIDAS 26/3, Ryan 4, Munkácsi 4. Csere: PFANDLER 17/3, GARAMI 7, Horváth P., Wunder, Kovács O. 3/3. Edző: Németh Kata.

Ludovika Csata: Darvas 11, BORZA 16/6, Kovács A. 2, Szarka 11, SÓLYOM 11. Edző: Vincze Viktória.

A sérülések és betegségek miatt mindössze 5 játékossal felálló vendég együttes zónája ellen teljesen tanácstalan volt a Közgáz, míg a kulcsjátékosait is nélkülöző ludovikás lányok bátor, ügyes játékkal 13-0-ra elhúztak. Németh Kata tőle szokatlanul “határozott hangvételű” időkérése során nyomatékosan próbálta felhívni játékosai figyelmét közel 6 perc elteltével, milyen rendezvényen is vannak. Ennek annyi foganatja volt, hogy tanítványai kiegyenlítetté tették a játékot. A második szakaszban fáradni kezdtek a vendégek, és Hidas Réka, valamint a végül csaknem tripla-dupláig jutó Pfandler Csenge (17 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz) vezérletével a hazaiak még szünet előtt megfordították a találkozót. Fordulás után a vendégek elsősorban Borza Laura ügyes és eredményes játékával a negyedik negyed közepéig tartották a lépést a Közgázzal, de a végére elfáradtak, így a hazai csapat felőrölve ellenfelét végül 12 ponttal győzött.

Németh Kata: – Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést a tompa, fásult, enervált kezdésünkkel. Csak a győzelemnek és egy-két jó egyéni teljesítménynek tudok örülni.

Vincze Viktória: – Óriás elismerés jár a fantasztikusan küzdő csapatomnak. Ameddig az öt lány bírta erővel, még győzelmi esélyünk is volt. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_674

Miskolci Egyetem – Szegedi RSC 53-67 (11-14, 16-20, 12-12, 14-21)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 20 néző. V.: Takács, dr. Nagy.

Miskolci Egyetem: Kecskés 9/3, Takács 11/9, SZEGECZKI 15/3, Papp 4, Kababik. Csere: Tóth B., Nagy E. 4, HAJDU A. 10, Simon. Edző: Lippai Szabolcs.

Szegedi RSC: CZINTOS 17, TASI 12/3, Fodor 7, Antal, Váradi 4/3. Csere: Pásztor 7, VÉR 11, Sagát 9/3, Molnár. Edző: Földi Alexandra.

Az eddig veretlenül menetelő Miskolci Egyetem csapata fogadta a szintén remekül szereplő, mindössze egy vereséget szenvedő Szeged alakulatát. Idegesen kezdtek a csapatok, érezhető volt a tét nagysága. A szegedi lányok nyugodtak meg előbb, és ez a félidőre hétpontos előnyt eredményezett a Tisza-partiaknak. Fordulás után a hazaiak is “éledezni kezdtek”, döntetlenre hozták a harmadik negyedet. A lepattanóharcot többek között a 11 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát elérő Vér Violetta jóvoltából döntő fölénnyel, 58-32-re nyerte Földi Alexandra együttese. A Szeged ennek köszönhetően nem engedte közelebb kerülni a hazaiakat, így a miskolciak elvesztették veretlenségüket, míg a szegediek a keleti csoport élére ugrottak.

Lippai Szabolcs: – Sajnos nem voltunk formában, már a mérkőzés elején látszott, hogy nem olyan sebességgel játszunk, ahogy tudunk. Voltak jó periódusok, de összességében pontatlanok voltunk, és a lepattanózásban is nagyon alulmaradtunk. Gratulálok a Szegednek!

Földi Alexandra: – Gratulálok a csapatomnak! Miskolcon sohasem könnyű nyerni. és talán az eredmény nem annyira tükrözi, de ezúttal sem volt másképp. Remek eredménnyel zártuk az idei évet, remélem, a folytatásban is hasonló sikereink lesznek. Kollégámnak és a csapatának pedig további sok sikert kívánok!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_673

BME-MAFC – DEAC 59-32 (15-6, 10-11, 16-11, 18-4)
Budapest, Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Gaál, Tóth.

BME-MAFC: Bozsó 11/3, Budavári 6, Kardos 2, Munteán 24/3, Korondán 16. Csere: Zovits. Edző: Gorácz Árpád.

DEAC: Mezei 10/6, Kőrösi 7, Holinka-Miklós, Pallai, Ruzsa-Kis-Schubert. Csere: Szabó Z. 6, Szabó Cs. 5/3, Baczuk 4, Gál. Edző: Kászoni Boglárka.

Letámadással kezdett a vendég csapat, ezzel sikerült is megzavarni a hazaiakat, akik elkapkodták támadásaikat, sok elhamarkodott dobást hajtva végre. Ugyanakkor a debreceniek nagyon pontatlanul játszottak, rosszul dobtak, így a műszaki egyetemisták a második negyedet leszámítva az igen “mutatós” dupla-duplát elérő Munteán Lili (24 pont, 19 lepattanó) vezérletével végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását, és magabiztosan győztek a nagyon gyenge dobóformát kifogó debreceniek ellen.

Gorácz Árpád: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Jól védekeztünk, de a különbség nem adja vissza teljesen a játék képét. Ismételten büszke vagyok a lányainkra.

Kászoni Boglárka: – Ez nem a mi napunk volt. Gratulálok a BME csapatának!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_675

Nyugati csoport

TFSE – ELTE BEAC 84-68 (21-17, 26-25, 11-9, 26-17)
Budapest, TF E-Terem, 40 néző. V.: Sentényi, Lázár.

TFSE: KENYERES 16/9, BURJÁN 16/9, Galli-Hirling, Király 8/3, Kelemen 4. Csere: Úr 6/6, BAA 15, DÖMÖTÖR 11/3, Budai 3/3, Boros 5/3. Edző: Kováts Gabriella.

ELTE BEAC: TAKÁCS 10/3, NAGYI 12, Simoncsik 9/6, LENDÉR 11/3, Foltin 2. Csere: Vári 2, Tarnai 6, Majsa 4, ALTMANN 10/6, Fabini 2. Mb. edző: Mocsai László.

Izgalmas mérkőzésnek ígérkezett az összecsapás, hiszen az előző kiírás két döntőse, az eddigi veretlen két csapat játszott rangadót. Nehezítette a vendégek helyzetét, hogy beteg szakvezetőjük, Laklóth Anna helyére megbízott edzőként a tapasztalt Mocsai László “ugrott be”. Kenyeres Anett hárompontosával indított a TF, amire a vendégektől Lendér Lilla hamar válaszát adta egy sikeres közelivel, majd büntetőből is eredményes volt. Egy rövidebb TF roham következett, amellyel a hazaiak 8-3-as előnyre tettek szert. Az ELTE csapata rendre visszaküzdötte magát a csatába, így az első negyed 4 pontos hazai vezetéssel zárult. A második szakasz elején a jó dobóformát mutató hazaiak Burján Laura és Király Andrea hármasaival hamar 12 pontos előnyt tudtak kovácsolni maguknak. A vendég gárda azonban továbbra sem hagyta kicsúszni a rangadót kezei közül: Altmann Anna kapott jó erőre, s vezetésével újfent szorossá tette a mérkőzést a második negyedet közel egálra “kihozó” ELTE BEAC.

Szünet után mindkét csapaton érződött a győzni akarás, idegesség, agresszivitás a védekezésben: az 5. percig csupán 1-1 kosarat szerzett mindkét fél. Dömötör Petra zsinórban szerzett 4 pontjával a címvédő TF “szekere” indult meg előbb, s a hazaiak, ha apránként is, de 7 pontosra növelték előnyüket a harmadik negyed végére. Az utolsó negyedben a 15 pontos, 11 gólpasszos dupla-duplát elérő Baa Dominika zseniális passzaiból energiát tudott meríteni a TF. Takács Emese és Nagyi Tímea jóvoltából az ELTE próbált szépíteni az eredményen. Végül azonban 16 pontos különbséggel nyerte a rangadóhoz méltó, színvonalas játékot hozó mérkőzést a TF.

Kováts Gabriella: – A hetedik fordulóhoz érve végre minden játékos pályára tudott lépni az idei csapatból. Ismét új szituáció, azonban egyre jobban alkalmazkodunk ehhez. Kezdjük megtalálni önmagunkat, mi is a mi játékstílusunk, mit is képviselünk, és ez tetszetős. Gratulálok az ELTE-nek, hiszen speciális helyzetben léptek pályára, innen is jobbulást kívánunk edzőjüknek!

Mocsai László: – Mivel nem én vagyok a lányok edzője, nem nagyon ismertem a játékukat, de úgy érzem, hogy végig tudtuk tartani a lépést az ellenfelünkkel, akik viszont sokkal jobban dobták a hárompontos kosarakat. Ha egy kicsit agresszívabban támadtuk volna a lepattanó labdákat, kisebb is lehetett volna a különbség, vagy akár még lehetett volna meglepetés is. A küzdeni akarásért dicséret a lányoknak.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_675

SZOESE – SMAFC 101-49 (22-15, 31-10, 22-12, 26-12)
Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, 30 néző. V.: Kiss, dr. Popgyákunik.

SZOESE: PREISINGER 14, PÜSPÖKI 18, Mezősi 8, BALOGH V. 12, PLÓZER 17. Csere: KARDOS 10, Dervalics 6, Mészáros 6, HORVÁTH K. 10. Edző: Szabó László.

SMAFC: Deák 6, BAGOLY 18/6, Takács 8/6, Gergely, CZIRJÁK 17. Csere: Reising. Edző: Németh Márk.

Az első negyed közepéig fej fej mellett haladtak a felek, ebben a periódusban SMAFC szépen játszva, edzője utasításait betartva partiban volt a vendéglátókkal. A második negyedben aztán “robbantott” a hazai csapat, a szombathelyiek tetszetős támadásokat vezetve hagyták állva ellenfelüket. Hozzátartozik a történethez, hogy a soproni lányok már kezdtek elfáradni, mivel csupán 6 játékossal érkeztek. A második félidő a nagy fölényben játszó hazaiak kedve szerint alakult. Letámadás mellett sok szombathelyi labdaszerzés, könnyű kosár jellemezte ezt a félidőt – a vendég csapattól néhány szép, ügyes felvillanásra futotta. A hazaiaknál sok kiemelkedő teljesítmény született: Balogh Viktória 12 pontja mellé 10 lepattanót is leszedett, dupla-duplát jegyzett, míg Püspöki Lottinak 18 pontja mellé 12 lepattanó és 14 gólpassz párosult – ő tripla duplát ért el 41 VAL pontot szerezve. Mészáros Ágota személyében egy 14 és fél éves fiatal is bemutatkozott a hazai csapatban, aki kiváló játékkal hálálta meg edzője bizalmát. A SMAFC csapatában kiemelendő Czirják Anna és Bagoly Liliána ponterős játéka.

Szabó László: – Jó támadó játékunknak köszönhetjük a győzelmet. Elismerés illeti a SMAFC csapatát is, hisz 6 emberrel végig küzdöttek. Gratulálunk nekik, és további sok sikert a folytatásban!

Németh Márk: – Sajnos kevesen tudtunk részt venni a játékban, de akik itt voltak, azok szerintem a maximumot nyújtották. Gratulálok az ellenfélnek, további sok sikert kívánok nekik!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_674

Semmelweis Egyetem – UNI Győr SZESE 61-74 (18-14, 10-15, 9-22, 24-23)
Budapest, SOTE csarnok, 20 néző. V.: Jankovics, Gombos.

Semmelweis Egyetem: Novák 4, GANGL 11/6, Beneda 6, Szabó 4/3, Balogh 9. Csere: PÁLMAI 11, Nagy H., Buzinkay 4, Nagy A. 6, Nagy K., Som 2, Kiss 4. Edző: Hegyi Hanna.

UNI Győr SzESE: CHROMÉJ 21, ROZMÁN 14, Király 3, Horváth 8/6, BÁNSZEGI 13. Csere: Inczédi 2, Szűts 9, Pozsgai, Perl 4/3, Nagy, Reider. Edző: dr. Barthalos István.

A győri csapat kezdte jobban a mérkőzést, ki is alakított egy nagyobb előnyt (2-10), de ezt követően kezdett magára találni a hazai csapat, amely visszakapaszkodott a mérkőzésbe – sőt a 7. percben Beneda Piroska találatával meg is fordította az eredményt. A vendég gárda nehezen találta a megoldásokat, míg az orvostanhallgatók “bezsebeltek” pár pontot, ezzel megnyerve az első etapot. A második negyedben a hazai együttes próbálta tartani előnyét, ám a vendégek egészpályás letámadásával nehezen birkózott meg. Chroméj Hajnalka pontjaira támaszkodva a félidőre bár csak egyetlen ponttal, de visszaszerezték a győriek a vezetést.

A harmadik felvonásra mindkét csapat védekezést váltott: a hazaiak zónázással próbálkoztak, a vendégek az egészpályás letámadás mellett csapdázással. Egy ideig továbbra is szoros volt a találkozó, majd a szakasz második felében a győri csapat erőre kapott, és egy 9-0-s rohanással próbálta eldönteni a meccset. A záró felvonást a Semmelweis csapata nagyobb hátrányból kezdte, azonban lendületét ez sem törte meg. A végsőkig harcolva igyekezett lefaragni a hátrányból, de szinte minden pontjára érkezett válasz a győri lányoktól, így állandósult a 10 és 15 pont közötti különbség. Az esélyesebb Győr, ha nem is könnyen, de nyerni tudott a fővárosban. A hazai csapatból Pálmai Dóra és Gangl Kinga jutott 10 pont fölé (11-11), míg a győriek közül Bánszegi Borbála dupla-duplája (13 pont, 12 lepattanó) mellett Chroméj (21) és Rozmán Lilla (14) érte el a kétszámjegyű pontot.

Hegyi Hanna: – Nagyon örülök, hogy egy izgalmas mérkőzést tudtunk játszani. Gratulálok a csapatomnak a harciasságért, küzdéséért, a győrieknek pedig a győzelemért!

dr. Barthalos István: – Hoztuk a kötelező győzelmet. Köszönjük a mérkőzést a Semmelweis Egyetem csapatának, akik végig lelkes és méltó ellenfeleink voltak!

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_676

Hirdetés