Hirdetés
Magyarország

Összefoglaló az egyetemi bajnokság negyeddöntőiről



:

:

Hirdetés

Három negyeddöntő mérkőzést rendeztek az egyetemi bajnokság. Részletes összefoglaló.

Két negyeddöntő-párharc is drámai küzdelmet hozott –   kialakult a  négyes döntő mezőnye a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A győri együttes már korábban kvalifikálta magát a sorozat “végjátékába”, ahová szoros szombathelyi sikere után fölényes hazai győzelemmel jutott be a TFSE együttese. A fővárosi ELTE-BME párharc végkimenetele egyetlen duplán múlt. Itt nem nagyon lehetett a hazai pálya előnyéről beszélni, s végül két papíron “vendég” siker után összesítésben 2 ponttal az ELTE bizonyult jobbnak. Érdekesen, izgalmasan alakult a DEAC-Közgáz negyeddöntő is, amelynek fővárosi visszavágója 10 pontos debreceni előnyről indult, s volt időszak, amikor ezt meg is duplázta a hajdúsági hölgykoszorú. A második meccs harmadik negyedében legjobbját, Doktor Annát sérülés miatt elvesztő Közgáz a végjátékban izgalmassá tette a párharcot, összesítésben 4 pontra megközelítve ellenfelét, de végül a debreceni lányok örülhettek

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női negyeddöntők, 2. mérkőzések

TFSE – SZOESE 104-50 (23-9, 18-16, 34-11, 29-14)

Budapest, Alkotás u., zárt kapuk mögött, V.: Gaál N.., Nagy-Pál.

TFSE: HANTI 17/6, SZEITL 14/12, Herman 7/3, BENKE 9/3, Király 2. Csere: KENYERES 15/6, BOROS 10/6, Dömötör 3/3, GALLI-HIRLING 10, Szabó E. 7/3, BURJÁN 10, Bernáth. Edző: Hegedűs Péter.

SzoESE: Preisinger 4, PÜSPÖKI 12/6, Balogh V. 10, SÁNDOR 9, Plózer 10. Csere: Mezősi 5/3. Edző: Kollerics Barnabás.

Szombathelyen 2 ponttal nyert a TF, így érdekesnek ígérkezett a fővárosi visszavágó. Az első negyed közepéig tartották a lépést a vendégek a TF csapatával. Ekkor a keleti csoportot veretlenül nyerő hazai együttes egy Kenyeres Anett és Szeitl Vanessa vezette 17-3-mal elhúzott.  A második negyedben a helyenként ügyesen kombináló, lelkes szombathelyi lányok kiegyenlítetté tették a játékot, ebben a szakaszban állandósult 15 pont körüli TF-vezetés. Szünet után érvényesült a hazai csapat mind minőségben, mind pedig mennyiségben jóval “hosszabb” kispadja, fokozatosan “nyílt az olló”, nőtt a különbség a két csapat között. Hegedűs Péter folyamatosan frissítette csapatát, a TF játékosai jól célozták távolról, végül összesen 14 triplát dobva egységes, jó csapatjátékot nyújtva fölényesen verték lelkes, de egyre inkább fáradó ellenfelüket.

Hegedűs Péter: – Örülök, hogy a hazai meccsre jobban összeszedtük magunkat és ezúttal a zóna védekezés ellen is higgadtabban támadtunk. Bízom benne, hogy a négyes döntőre is pakolunk a bőröndünkbe hasonlóan jó dobóformát, energiát és sok-sok jókedvet – ami mindig jellemzi ezt a csapatot. A nagyon ügyes és lelkes Szombathelyi Egyetemnek köszönjük a két mérkőzést, nagyon sokat tanultunk belőle!

Kollerics Barnabás: – Sajnos az irányítónk most nem tudott velünk jönni, márpedig a kosárlabdát nehéz irányító nélkül játszani. Egyébként is kevesen vagyunk, és egy top csapat ellen nem lehet szoros mérkőzést játszani kevesebb játékossal. Ennek megfelelően megérdemelt TF siker született, amihez gratulálok és sok sikert nekik a négyes döntőben.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univ_ply_38

ELTE BEAC – BME-MAFC 48-51 (11-16, 6-13, 14-6, 17-16)

Budapest, Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Gaál, Kruk.

ELTE BEAC: Varga 4, TAKÁCS E. 15/3, Nagyi 2, LENDÉR 10, FOLTIN  7. Csere: Orosz 5/3, Simoncsik 5, Simon, Biszák, Fabini. Edző: Laklóth Anna, Zsoldos András.

BME-MAFC: Bozsó 2, HIZSNYIK 17, Kardos 5 , MUNTEÁN 8/6, Korondán 8. Csere: GRÓF 7, Nagy 4, Benkő. Mb. edző: Weisz-Tiba Klára.

Az első meccs 5 pontos ELTE-sikere után a tétnek megfelelően idegesen kezdtek a csapatok, már az első percek játéka megmutatta, hogy a játék inkább a küzdésről, mint a szép kosárlabdáról szól majd. A BME-s lányok nyugodtak meg előbb és találták meg az utat a gyűrű felé. Az első negyedben, vezérhez méltóan, főleg Hizsnyik Dóra (17 pont, 5 gólpassz, 5 lepattanó) szállította a vendégek pontjait, szám szerint nyolcat a negyedben jegyzett tizenhatból – összesítésben ekkor döntetlenre álltak a felek. A második negyedben sem találták a “szebbik arcukat” a csapatok, továbbra is a küzdés dominált a szépség helyett. A negyed közepére egy pontra megközelítették a hazaiak a BME-t, ám ennek nem örülhettek sokáig, hiszen innen a nagyszünetig a vendégek egy 11-0-s sorozatot produkáltak, amivel 12 pontos előnnyel vonulhattak pihenőre – összevetésben pedig már a BME volt 7 pontos előnyben.

Szünet után a hazaiak ritmust váltottak és sokkal nagyobb lendülettel jöttek ki a pályára, mint az első játékrészben. A harmadik negyedben még fizikálisabb lett a küzdelem, nem kímélték sem magukat, sem egymást a hölgyek. Ez a játékrész az előző fordítottja volt, a vendégek mindössze 6 pontot tudtak összeszorgoskodni, mialatt a hazaiak négy pontra csökkentették a vendégek előnyét, elsősorban Takács Emese (15/3 pont) és a dupla-dupláig jutó Lendér Lilla (10 pont, 13 lepattanó) pontjainak köszönhetően – összesítésben ekkor az ELTE állt jobban, de csupán egyetlen ponttal. A záró negyedet egy 11-1-es rohanással kezdte a hazai hölgykoszorú, ezzel, először a mérkőzésen, átvette a vezetést. A “műszaki alakulat” játékosai azonban egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet és a negyed második felében egy 11-0-s rohammal ismét öt pontra növelték az előnyüket, ami az első mérkőzés eredményének köszönhetően, hosszabbítást jelentett volna. A végeredményt Orosz Zoé duplája állította be, ami után azért még bőven akadt izgalom. A vendégek két büntető dobást is hibáztak az utolsó percen belül és még egy remek helyzetet is ki tudtak alakítani, amivel a továbbjutásért dobhattak triplát, de nem tudtak élni vele, így a hárompontos vereség után is az ELTE csapata örülhetett, akik összesítésben két ponttal megnyerték a párharcot és bejutottak a sorozat négyes döntőjébe!

Laklóth Anna: – Nem igazán találom a szavakat, még nagyon sok érzelem van bennem a mérkőzés miatt.  Egyfelől nagyon bosszús vagyok az első félidőben mutatott játék, viszont rendkívül boldog is a második félidőben mutatott harcosság miatt. Soha életemben nem örültem még ennyire kék jegyzőkönyvnek! Gratulálok a BME csapatának is, Ők is megérdemelték volna, hogy bejussanak a legjobb négy csapat közé!

Weisz-Tiba Klára: – Az első félidőben kézben tartottuk a mérkőzést. A lányok nagyon igyekeztek megvalósítani minden taktikai variációt, amit felrajzoltam. Aztán a szünet után az ELTE ritmust váltott. Bár mi is agresszívan védekeztünk, mégis mi jöttünk ki rosszabbul ebből a nagyon fizikális párharcból. Sajnálom, hogy így alakult, mert hajszálnyira voltunk a sikertől. A lányokat dicséret illeti mind a küzdésért, mind a fegyelmezettségért, amiért egy idegen edzőben bízva maximális koncentrálással hajtottak az utolsó pillanatig. Gratulálunk az ELTE-nek, és sok sikert kívánunk a döntőben.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univ_ply_40

Továbbjutott: ELTE-BEAC 118-116-tal

Közgáz – DEAC 64-60 (15-15, 16-17, 18-12, 15-16)

Budapest, Kinizsi u., zárt kapuk mögött. V.: Horváth Cs., Polonkai.

Közgáz: KATONA 11/3, Hidas 7/3, Doktor 7, Munkácsi 6, PFANDLER 9. Csere: FARKAS 14/6, Strupka 3/3, SZAMMER 7/3, Ryan. Edző: Németh Kata.

DEAC: Mezei 4, Holinka-Miklós 8/6, SZABÓ Z. 19/3, OCSENÁS 15, SHIRIAN 7. Csere: NAGY L. 7/3, Szabó G., Sükei, Ruzsa-Kiss-Schubert, Cseri, Schmidt. Edző: Kászoni Boglárka.

A Debrecenben szerzett 10 pontos előnyét rövid idő alatt szinte megduplázta a Szabó Zita vezérletével villámgyorsan 10-2-re ellépő vendég együttes, A Közgáz görcsösen, erőlködve, labdákat eladva, ziccereket rontva kezdett, nem igazán ízlett játékosainak a DEAC agresszív védekezése, majd a szakasz közepén magára talált, s egységes csapatjátékkal egy 8-0-lal egyenlített. A szakasz hajrájában két cserejátékos, Nagy Lili és Strupka Renáta dobott 1-1 triplát a negyed amolyan 15-15-ös tenisz döntetlennel zárult. Ahogy a mérkőzést, a 2. etapot is a DEAC csapata kezdte jobban, a vendégek egy 10-0-s 4 perccel megduplázták odahaza szerzett előnyüket, sőt az Ocsenás Flóra-Shirian Jázmin belső kettős révén ezt növelni is tudta. A félidő hajrája a hazaiaké volt, akik egy 13-3-as rohammal, benne a padról beszálló Szammer Anett triplájával 1 pontra feljött. A második félidő lábát kissé “húzó” Doktor Anna kosarával kezdődött, amellyel átvette a vezetést a Közgáz. A fordítást érő találat szerzője nem sokkal később egy hosszú lépés után a combjához kapott, letámogatták a pályáról, s zokogva ült le a padra – a Közgáz vezére érezte: nem tud visszatérni. Helyette azonban jött Farkas Fanni, s ő lépett elő, s szinte öldöklő küzdelem, valamint hatalmas iram mellett jórészt az ő találatai révén 5 pontos előnnyel várhatta a záró etapot a Közgáz. Ebben azonban a DEAC a Szabó Z.-Ocsenás kettős révén tapadt a Közgázra, egészen a végjátékig állandósult az 1-3 pontos hazai vezetés. A végjátékban amolyan minden mindegy alapon elkezdték a triplákat dobálni a hazaiak, a végig hatalmas munkát végző Katona Biankától és Farkastól is beesett 1-1 hármas, miközben a vendégek játékosai 4 büntetőből csak egyet értékesítettek. 22 másodperccel a befejezés előtt 6 ponttal vezetett a Közgáz, s összesítésben 4-re csökkentette hátrányát. A vendégek azonban kért fürge kisemberük, Mezei Dóra és Nagy révén “eldugták” a labdát, a hazaiak faultolni sem tudtak, sőt az utolsó pillanatban kosarat is szereztek, majd óriási örömtánccal ünnepelték négyes döntőbe jutásukat.

Németh Kata: – Gratulálok a Debrecennek s továbbjutáshoz, és sok sikert kívánok neki a négyes döntőben. Az első meccsen veszítettük el a párharcot, most pedig a tíz pontos hátrány miatt kapkodva, sok hibával kezdtünk.  Az első félidőben csak felvillanásaink voltak, a második negyedben megduplázódott a hátrány, a harmadik negyed negyedben pedig elveszítettük legjobb játékosunkat. Így pedig – bár a lányok mindent megpróbáltak, s kiadtak magukból, amiért nekik is jár az elismerés és a gratuláció – nem tudtuk ledolgozni a hátrányt.

Kászoni Boglárka: – Nagyon kemény mérkőzés volt, ahogy azt vártuk. A lányok végig megvalósították, amit az öltözőben elterveztünk, ennek köszönhetően elértük a célunkat. A Közgáznak a győzelemhez gratulálunk, bár most nem mi nyertünk, de nagyon örülünk annak, hogy ott leszünk a négyes döntőben.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univ_ply_42

Továbbjutott: DEAC 120-114-gyel.

A női nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság négyes döntőjének résztvevői: DEAC, ELTE-BEAC, TFSE, UNI Győr SzESE

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés