:
:
Szombaton négy mérkõzést rendeztek az hazai élvonal 12. fordulójában. Az UNIQA Sopron, az Atomerõmû KSC Szekszárd, a VBW CEKK Cegléd és a PINKK Pécsi 424 ünnepelhetett gyõzelmet. Következzen összefoglalónk.
A játéknap nyitó mérkõzésén az UNIQA Sopron 98-67-es gyõzelmet aratott a BEAC-Újbuda otthonában. A soproni csapatban több hiányzó is akadt. A vírusfertõzéssel bajlódó Fegyverneky Zsófia a Villeneuve d’Ascq elleni találkozót követõ éjszakát kórházban töltötte, míg Cayla George bokája az Euroliga meccs bemelegítésénél sérült meg. Bár nevezve volt, de nem lépett pályára ezúttal. A két klasszisa nélkül is uralta a találkozót a Sopron, már az elsõ negyedben 15-5-nél kétszámjegyûre nõtt a differencia a felek között. Kiemelkedõ egyéni teljesítményeket hozott ez a délután soproni részrõl: Aleksandra Crvendakic 19 ponttal, 12 lepattanóval és 8 gólpasszal közel volt a tripla-duplához. Shenise Johnson pedig 22 ponttal, 7 lepattanóval, 4 gólpasszal mutatkozott be. A BEAC legeredményesebbje a 15 pontos Pusztai Petra lett.
A tabella elsõ harmadában azonos mutatóval álló csapatok rangadóján az Atomerõmû KSC Szekszárd 64-56-ra legyõzte a PEAC-Pécs együttesét és ezzel lépéselõnybe került. Az elsõ félidõben fej-fej mellett haladt a két gárda. A 29-29-es félidõ után a harmadik negyed második felében a Zele Dorinát nélkülözõ PEAC lépett el riválisától. A záró szakasznak 46-38-as pécsi elõnyrõl vágtak neki a felek. 49-40-re még a PEAC vezetett, de a hazaiak 57-56-nál fordítottak. A szekszárdiak összességében 26-10-re hozták a negyedik negyedet és ez gyõzelmet ért Zeljko Djokic gárdájának. A 20 pontos Maja Erkic lett a legeredményesebb a hazaiaknál, míg Sandra Pirsic 17 ponttal és 12 lepattanóval debütált. A PEAC-nál a 13 egységig jutó Sanja Mandic lett a legjobb pontszerzõ. A jó hangulató, telt házas rangadón a két csapat összesen 14 triplát értékesített.
A VBW CEKK Cegléd 75-72-es gyõzelmet aratott az Aluinvent DVTK otthonában. A felfokozott hangulatú találkozón a második negyedben tett szert elõször nagyobb elõnyre a Cegléd. A félidõben 46-36-ra vezetett Cziczás László együttese. A két csapat között a harmadik negyedben már a 16 pontot is elérte a különbség. Ezt követõen a DVTK egy 9-0-s rohammal kezdte meg a felzárkózást. A 60-53-ról induló negyedik negyedben 67-65-re is felkapaszkodott a hazai gárda, de ezt követõen a CEKK ismét növelte az elõnyét. Ebbõl végül a lefújásig 3 egységet meg is õrzött. A ceglédieknél öten elérték legalább a 12 pontot. Maja Skoric lett a legeredményesebb, aki 15 egységgel zárt. A DVTK-nál Rasheed Rita jutott 19 pontig.
A PINKK Pécsi 424 gyõzelemmel mutatkozott be új otthonában a Kozármislenyi Sportcsarnokban. Fordulatos találkozón a 28-11-es negyedik negyedüknek köszönhetõen a pécsiek 72-57 arányban múlták felül a Vasas Akadémiát. A találkozót a Vasas kezdte jobban, nem telt 5 perc és már 17-4-es elõnyben volt. A 26-16-ról induló második negyedben felzárkózott a PINKK, a félidõben 36-33 állt az eredményjelzõn. A harmadik negyedben 44-38-nál 11-2-es szériát zártak a pécsiek, de erre 10-0-val válaszolt a Vasas, mely a negyed végén 46-44-es elõnyben volt. Az utolsó 10 percben a nagyot küzdõ PINKK akarata érvényesült. A hajrában már a különbségre is figyeltek a felek, hiszen a Vasas a nyitó fordulóban 9 pontos sikert aratott. A hazaiak ezt végül ledolgozták. A PINKK-nél már nem léphetett pályára Talia Walton, miután kiújult a sérülése. A gyõztes csapatban a 20 pontos Gémes-Sarok Nikolett lett a legeredményesebb, aki döntõ pillanatokban nyújtott extrát. A Vasas keretébõl Dúl Panka és Cassie Rochel zárt 15-15 ponttal.
Eredmények és statisztikák
BEAC-Újbuda – UNIQA Sopron 67-98 (17-26, 15-25, 13-21, 22-26)
PINKK-Pécsi 424 – Vasas Akadémia 72-57 (16-26, 18-10, 10-10, 28-11)
Atomerõmû KSC Szekszárd – PEAC-Pécs 64-56 (14-14, 15-15, 9-17, 26-10)
Aluinvent DVTK Miskolc – VBW CEKK Cegléd 72-75 (19-21, 17-25, 17-14, 19-15)
