Hirdetés
Archivum

Összefoglaló az élvonal 20. fordulójáról



:

:

Hirdetés

A hétvégén a 20. fordulóval folytatódtak a hazai élvonal küzdelmei. A Cegléd a Gyõrt, a PEAC a DVTK-t gyõzte le. A címvédõ UNIQA Sopron fontos sikert ünnepelhetett Zalaegerszegen. A Szekszárd hozta a kötelezõt. A BEAC pedig megszerezte második gyõzelmét. Összefoglaló.

Az UNIQA Sopron 92-73-as gyõzelmet aratott Zalaegerszegen. Úgy várták a csapatok ezt a találkozót, hogy a ZTE már a hátralévõ fordulókban nem tud változtatni az alapszakasz tabelláján elfoglalt pozícióján. Gáspár Dávid csapata a 7. helyen fog zárni. Az UNIQA Sopron pedig az alapszakasz elsõ helyének eléréséhez gyõzelmi kényszerben volt. Hullámzó elsõ negyeddel indult a mérkõzés, mely során egy 7-0-s széria végén 17-12-re vezetett a ZTE, de a játékrész hajrájában 21-19-re fordított a Sopron. A második etapot 9-2-vel indította a címvédõ, majd a félidõ hajrájához közeledve 39-29-nél már 10 ponttal vezetett Sterbenz László csapata. A folytatásban egy-egy eladott labdát megbüntetve megfelezte hátrányát a ZTE, de végül így is 43-34-es elõnnyel érkezett a nagyszünethez a Sopron.

A harmadik negyed elején 46-46-nál utolérte riválisát Gáspár Dávid együttese. Erre a felzárkózásra azonban 8-0-val válaszolt a Sopron és utóbb kiderült, hogy ez jelentette a döntõ sorozatot. Ezt követõen már 5 pontnál közelebb nem került a ZTE. A záró szakasznak 62-54-rõl vágtak neki a csapatok. Remek dobóformát mutatva gyorsan nõtt a soproni elõny. Ebben a szakaszban már a fiatalok is lehetõséget kaptak a címvédõnél. A 92-73-as végeredményt hozó találkozón az UNIQA Sopron együttesében Yvonne Turner 25, Aleksandra Crvendakic 19 pontot szerzett. A ZTE NKK gárdájában Whitney Bays 18, Nagy Dóra 15 ponttal zárt.

A VBW CEKK Cegléd 70-68-ra legyõzte a CMB Cargo UNI Gyõr együttesét a 20. forduló nyitó meccsén. Mindkét gárda hiányzókkal várta a találkozót. Cegléden Maksimovic, míg Gyõrben Hruscaková hiánya okozott fejfájást a szakmai stábnak. Az elsõ negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a hajrájában Likhtarovich triplájával 17-13-as elõnyre tett szert a Gyõr. A második negyed elõbb egy 6-0-s ceglédi, majd egy 8-0-s gyõri futást hozott. A hullámzó játékrész során egyik nagy sorozat sem bizonyult döntõnek, a félidõben 36-35-re vezetett a Gyõr.

A harmadik negyedben 38-37 után egy 7-0-s futással visszavette a kezdeményezést a Cegléd és innentõl kezdve Cziczás László együttese 3-6 pont között menedzselte az elõnyét. A negyedik negyednek 54-50-rõl vágtak neki a csapatok. A Cegléd sokáig kézben tartotta a meccset, Skoric triplája után 64-56-ról érkeztek a felek az utolsó négy percbe. Itt a Gyõrnek még volt egy felzárkózása, egészen 66-65-ig felkapaszkodtak Völgyi Péter tanítványai. Fordítani azonban nem tudott a Gyõr, kulcspillanatokban jobb döntéseket hozva nyert a Cegléd.

A PEAC-Pécs 78-68-ra legyõzte az Aluinvent DVTK együttesét. Az elsõ negyedben még szorosan alakult a találkozón. A játékrész közepén Horváth Bernadett két triplájával kisebb lépéselõnybe került a DVTK és 10 perc után végül 23-17-re vezetett Maikel Lopez csapata. A második etapban nagyot fordult a játék képe. A DVTK 31-27-es elõnyét követõen a félidõig hátralévõ 5 percben a PEAC 19-2-es sorozatot mutatott be. A nagyszünetben 46-33 állt az eredményjelzõn. A harmadik negyedet 6-0-val kezdte a PEAC és ezt követõen 14-19 pont között mozgott a differencia. A PEAC legnagyobb elõnyét 61-40-nél jegyezhettük fel. A 65-46-ról induló záró szakaszban már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. A DVTK megfelezte ugyan a hátrányát, de végül így is 78-68-as hazai siker született.
 

Az Atomerõmû KSC Szekszárd 81-63-as gyõzelmet aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában a 20. forduló szombati játéknapjának utolsó mérkõzésén. Egyoldalú csata volt, ahol Szekszárd az elsõ szakasz felénél 17-7-nél 10 ponttal vezetett, majd 24-12-nél már kétszer annyi pontja volt Zeljko Djokic gárdájának, mint a hazaiaknak. A PINKK-nél, melynek keretében nem volt ott a sérült Katarina Ristic, az elsõ szakasz hajrájában Nevena Markovic begyûjtötte negyedik hibáját is. Le kellett cserélni és ezzel még tovább szûkültek a hazai lehetõségek. Ennek ellenére a második negyedben 27-21-nél és 29-25-nél is lett labdája a PINKK-nek a felzárkózáshoz. Ezt követõen azonban egy 15-0-s sorozattal zárta le a Szekszárd a félidõt és ezzel 44-25-re vezetett.

Gyakorlatilag 20 perc után el is dõlt a gyõztes kiléte. A folytatásban 20 pont környékén állt be a mérkõzés. A második félidõben 64-47-nél jegyezhettük fel a legszorosabb állást. Nem alakult ki folyamatos játék a rengeteg büntetõ miatt. Ezekbõl a Szekszárd 35-öt dobhatott, melybõl 27 sikeresnek bizonyult. A PINKK-nél ugyanez a mutató 17-bõl 11. A KSC 40 percen keresztül érvényre juttatta akaratát és Zeljko Djokic – már gondolva a következõ nagy feladatokra – az eddig kevesebb lehetõséget kapó játékosait is pályára tudta küldeni.

A BEAC-Újbuda 88-74-es gyõzelmet aratott az MTK-Budapest otthonában. Ezzel Balogh Judit együttese szerezte meg második gyõzelmét az alapszakaszban. A tabella 10. és 11. helyezettje, a két egy gyõzelemmel álló gárda csatázott a 20. forduló fõvárosi rangadóján. Pontgazdag játékkal indult a mérkõzés. A BEAC került kisebb lépéselõnybe az elsõ negyedben, de az MTK jól tartotta magát. 10 perc után végül 24-21-es BEAC-elõnyt regisztrálhattunk.

A második etapban már végig Balogh Judit együttese járt elõrébb, 38-27-nél a 10 egységet is átlépte a különbség a két gárda között. A nagyszünetben 52-41 állt az eredményjelzõn. A harmadik negyedben 8-15 pont között mozgott a differencia. A záró szakasznak 70-55-rõl vágtak neki a felek és itt már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. Az MTK-nak 74-69-nél volt egy felzárkózása, de Nagy Dóra együttese ennél az 5 pontnál közelebb nem került.

Eredmények és statisztikák

ZTE NKK – UNIQA Sopron 73-92 (19-21, 15-22, 20-19, 19-30)

VBW CEKK Cegléd – CMB Cargo UNI Gyõr 70-68 (13-17, 22-19, 19-14, 16-18)

PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK Miskolc 78-68 (17-23, 29-10, 19-14, 13-21)

MTK-Budapest – BEAC Újbuda 74-88 (21-24, 20-28, 14-18, 19-18)

PINKK-Pécsi 424 – Atomerõmû KSC Szekszárd 63-81 (16-27, 9-18, 22-19, 16-17)

Hirdetés