:
:
Az UNIQA Sopron és a Lille összecsapásáról, valamint Honti Kata és Allie Quigley szereplésérõl már beszámoltunk az Euroliga 8. fordulójából. Most nézzük a további mérkõzéseket.
Az A-csoportban a Lille magabiztosan nyert Sopronban és a Fenerbahce visszavágott a Kurszk együttesének. Ezen felül a Salamanca megszerezte a második gyõzelmét, miután 76-68-ra legyõzték a Kassát. A mérkõzés az utolsó percig teljesen nyílt volt, de a végjátékban Zuzana Zirkova, illetve Shenise Johnson is triplát hibázott és végül a spanyolok behúzták ezt a fontos sikert. A keretükbõl Gabriela Marginean 21 ponttal zárt.
A Schio újabb török riválistól szenvedett vereséget hazai pályán, ezúttal 70-64-re maradtak alul a Galatasaray alakulatával szemben. A harmadik negyedben már 16 ponttal vezetett a Galata, de a záró szakaszban fordított a Schio. A végjátékból mégis a törökök kerültek ki gyõztesen. A keretükbõl a 16 pontos Lynetta Kizer lett a legeredményesebb.
Eredmények és tabella
A B-csoportban Honti Katáék ismét legyõzték a címvédõt. Ezen felül a Wisla Krakow 74-65-ös gyõzelmet aratott a belga Castors Braine otthonában és így életben tartotta esélyeit a rájátszásba kerülésre. A lengyelek végig kézben tartották a meccset, de csak a hajrában tudták bebiztosítani a gyõzelmet. A keretükbõl Devereaux Peters 20 ponttal és 9 lepattanóval emelkedett ki.
A Jekatyerinburg szoros csatában 69-63-ra gyõzte le a Bourges-t. A gallok 22 másodperccel a lefújás elõtt 65-63-ra zárkóztak fel, de ezt követõen Taurasi keze nem remegett meg a büntetõknél. Diana Taurasi végül 30 ponttal zárt. Az Orenburg pedig 59-56-ra gyõzött Gironában. Az oroszok a harmadik negyedben már 12 ponttal mentek, de a hajrát szorossá tette a spanyol bajnoki címvédõ. A 15 egységig jutó Dewanna Bonner pontos büntetõzésének köszönhetõen nem került veszélybe az orosz siker.
Eredmények és tabella
