:
:
A két ünnep között Völgyi Péter és stábja vezetésével rövid összetartáson vesz részt Pasaréten az U18-as leány kosárlabda válogatott.

Fotó: FIBA.Basketball
Két nagy tornával egy újabb mozgalmas nyár elõtt áll a korosztály, hiszen az U19-es leány kosárlabda Világbajnokság és az U18-as A-divíziós Európa-bajnokság szerepel a programban. A téli összetartásra készülve Völgyi Péter vezetõedzõ lapunknak elmondta, hogy a következõ napoknak két részletben zajlik majd a munka.
„Vannak játékosok, akikkel még nem találkoztam és természetesen jönnek olyanok, akikkel a tavalyi nyarat már végig dolgoztunk.” – fogalmazott válogatottunk szakvezetõje. „Két részletben zajlik a tábor. Az elsõ három edzésre húsz embert hívtam meg és közülük fog maradni az a tíz, akik a tavalyi maradókkal kiegészülve a szûk keretet fogják alkotni. Nagyon túlterheltek a csajok, mert játszanak NB1 A-ban, B-ben és a Junior Bajnokságban. Nehéz az edzõtáborokra idõpontot találni. Ezen az összetartáson tervezzük, hogy kialakítjuk azt a 16 fõs keretet, akikkel már végig dolgozzuk a nyárig hátralévõ két összetartást és utána a nyarat.” – összegzett Völgyi Péter.
A magyar válogatott kerete: Angyal Barbara (Csata DSE), Boros Berta (Vasas Akadémia), Boros Júlia (Csata DSE), Budácsik Dorottya (Vasas Akadémia), Dombai Réka (Vasas Akadémia), Ehmann Dalma (Dávid Kornél KA), Galántai Alma (ELTE-BEAC Újbuda), Horváth Fruzsina (Csata DSE), Kababik Bianka (Aluinvent DVTK), Keita Aya Júlia (CMB Cargo UNI Gyõr), Kiss Angelika (Aluinvent DVTK), Kovács Georgina (ZTE NKK), Madár Eszter (Vasas Akadémia), Mányoki Réka (Csata DSE), Múdra Viola (Vasas Akadémia), Révész Luca (VBW CEKK Cegléd), Rozmán Lilla (CMB Cargo UNI Gyõr), Schégl Odett (Kecskeméti KC), Szerencsés Tamara (Vasas Akadémia), Szirony Dorina (CMB Cargo UNI Gyõr), Szücs Luca (PEAC-Pécs), Varga Alíz (Vasas Akadémia), Varga Eszter (PEAC-Pécs), Várszegi Réka (Csata DSE), Végh-Dudás Anna (Aluinvent DVTK), Vincze Nikolett (Atomerõmû KSC Szekszárd) és Wentzel Nóra (PEAC-Pécs). Edzõk: Völgyi Péter, Iványi Dalma és Szentpáli Gergõ.
