Hirdetés
Magyarország

Összetartáson vesz részt hétfőtől a felnőtt válogatott



:

:

Hirdetés

Hétfőn megkezdődik a felnőtt válogatott összetartása Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában.

A magyar válogatott bő keretét 17 játékos alkotja a májusi edzőtábor alkalmával. Ők Aho Nina, Bernáth Réka, Czukor Dalma, Dubei Debóra, Gereben Lívia, Horváth Bernadett, Juhász Dorka, Kányási Veronika, Kiss Angelika, Kiss Virág, Mérész Beatrix, Pusztai Petra, Raksányi Krisztina, Studer Ágnes, Tóth Orsolya, Török Ágnes és Weninger Virág. Az előbbi névsorból nem mindenki tud rendelkezésre állni az első naptól kezdve, lesznek, akik később csatlakoznak a társaikhoz.

Ami a magyar csapat programját illeti. Arról a 3×3-as válogatott bemutatásánál is írtunk, hogy  az összetartás második hétvégéjén az 5:5 válogatott tagjai is besegítenek az olimpiai selejtezőre készülők edzésmunkájába és a keretből formált együttesekkel rövid tornákra kerül sor. A következő hétvégén pedig május 26. és 28. között Görögországban vív felkészülési mérkőzéseket a magyar csapat.

“Tudni kell, hogy mindenkinek fáj ez, fáj az. Lesz, akit műtenek, vannak, akikre egyetemi vizsgák várnak és ezek mind-mind befolyásolják ezt a háromhetes programot, de én ezt bizonyos szempontból egyáltalán nem bánom.”  – fogalmazott lapunknak Székely Norbert szövetségi kapitány. “Úgy gondolom, hogy a fiatalok szerepe több lehet ebben a helyzetben. Ilyen tekintetben örülhetünk annak, hogy meg tudunk nézni olyan játékosokat, akik korábban a bő keretben voltak vagy esetleg még ott sem. Ez komoly lehetőséget biztosít nekik.”

A magyar válogatott következő nagy erőpróbája a 2023-as Európa-bajnokság selejtező-sorozata, mely a tervek szerint idén novemberben rajtol. A sorsolást nyáron tartják, így az ellenfelek és az őszi program még nem ismert. “Saját magunkkal kell foglalkoznunk. A repertoárunkat szinten tartani, élesíteni, illetve kicsit feljebb lépni benne. Megnézni, hogy hol vannak a gyenge pontjaink és azokat próbáljuk meg javítani. ” – mondta a májusi összetartás céljaival kapcsolatban Székely Norbert.

Eseménydús tavaszon van túl a magyar női klubkosárlabdázás. A bajnokság hajrája mellett az Euroliga négyes döntőjében a Sopron Basket, az Európa Kupa végjátékában az Atomerőmű KSC Szekszárd volt érdekelt. Zárásul arra kértük a szövetségi kapitányt, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait összegezze a válogatott szempontjából.

“Alapvetően boldognak kell lennünk. Azt érzem, hogy az elmúlt évekhez képest a csapatok java része megtalálta az identitását a bajnokságban. Megfogalmazta azt a szerepet, amit be akar tölteni. Ez nekem tetszik. Nyilván a BEAC-nak is mások a lehetőségei, céljai, mint a Sopronnak. A magyar kosárlabda szempontjából mindkettő fontos érték. Ez jut először eszembe az idei szezonról. A játékosok oldaláról nem mennék bele részletesen a teljesítmények lebontásába. Örömteli, hogy például Határ Betti már ki is utazott az Egyesült Államokba és lehetőséget kap WNBA-s csapatnál, ami a magyar kosárlabdának sokat jelent és ad. Emellett kiemelném, hogy hozott egy döntést az MKOSZ Elnöksége, mely szerint a rájátszásban, a play-out során és a Magyar Kupában is a 3+2-es szabály fog élni, ami nagy előrelépés. Teher alatt nő a pálma. Azt kell mondanom, hogy sok pozitív dolog sorjázik.” – összegzett Székely Norbert.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés