Hirdetés
Utánpótlás

Összetartáson vett részt az U16-os válogatott



:

:

Hirdetés

December 28. és 30. között került sor az MKOSZ székesfehérvári Edzőközpontjában az U16-os válogatott összetartására. Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitányt kértük, hogy foglalja össze a múlt heti közös munka tapasztalatait.

Az U16-os válogatott legutóbb október végén találkozott. Akkor mindössze 11 fős keret állt a szakmai stáb rendelkezésére. A decemberi összetartáson, mely során hat edzés várt a lányokra, immár 17 fős keret dolgozott.

Nagyon hasznos összetartáson vagyunk túl. Toman Petra és Toman Dóra nem vehetett részt rajta, mert karanténba kerültek, de az előző edzőtáborunkhoz képest így is lényegesen több játékossal dolgozhattunk. Immár olyan munkára is tudtuk használni ezt az alkalmat, amit a – reméljük megtartásra kerülő – Európa-bajnokságra történő felkészülésünkben is tudunk hasznosítani.

– kezdte visszatekintését a válogatottunk szakvezetője.

“Elsősorban a védekezést hangsúlyoztuk és azon belül különösen az agresszivitás növelését. Szerkezetet is próbáltunk építeni, közben a támadásbeli variációkat néztük meg. Figyeltük, hogy ki az, aki bizonyos szempontból pluszt tud adni a csapatnak. Kértük a játékosoktól az egyéni megoldásokat, befejezéseket támadásban. Mindenki jól alkalmazkodott a feladatokhoz. A lányok partnerek voltak a közös munkában, az utolsó két-három edzésen már viszontláttuk azokat, amiket kértünk.” – összegzett Mészárosné Kovács Andrea.

A jelenlegi helyzetben minden csapat esetében megkerülhetetlen kérdés, hogy milyen állapotban vannak a játékosok. “Látszódott, hogy nem tudtak folyamatosan edzeni. Nem mondom, hogy homogén volt a társaság, de mindenki önmagához képest a maximumot igyekezett hozni és koncentráltan dolgozott. Bizakodóan tekintek a folytatás elé!” – tette hozzá a magyar csapat vezetőedzője.

Az U16-os korosztályban decemberben korábban több nemzetközi torna is szerepelt a programban. Már második évben maradt el a Balkán Kupa és a világjárvány miatt idén az Olimpiai Reménységek Versenyét sem lehetett megrendezni. Ez a versenytapasztalat ebben a korban nagyon hiányzik.

Szükség van felkészülési mérkőzésekre és nemzetközi erőpróbákra. Nagyon remélem, hogy nem történik meg az, mint az előző generációval, hogy befutnak úgy egy U18-as Eb-re, hogy nem volt előzőleg Európa-bajnoki megmérettetésük. Természetesen minden ország ugyanebben a helyzetben van a pandémia miatt. Gondolkozunk azon, hogy miként fogjuk tudni megoldani a felkészülési meccseket. Sokat számítana, hogy külföldön tudjunk játszani, szokjuk azt a közeget, napirendet, hogy mi történik, ha az otthonunktól távol egymás után vívjuk a mérkőzéseket. Pillanatnyilag nagyon messze vagyunk ilyen szempontból attól, ami a világjárvány előtt jellemezte a munkát. Most tudjuk értékelni igazán, hogy milyen értékesek voltak ezek a felkészülési mérkőzések, tornák. Mérlegelni kell sok mindent, többek között azt, hogy ki mit tart kockázatosabbnak. Azt, hogy esetleg utazunk vagy itthon fogadunk ellenfeleket. Én bízom benne, hogy tavasztól enyhülnek ezek a szigorú korlátozások, játszhatunk külföldi csapatokkal, más stílusú riválisokkal.

– jelentette ki Mészárosné Kovács Andrea.

A tervek szerint az U16-os válogatott legközelebb a tavaszi Heraklész-héten találkozik, ami az utánpótlás versenynaptárban március 29-től április 4-ig szerepel.

A magyar válogatott kerete: Kastl Dóra (Csata DSE), Strausz Edina (Csata DSE), Gábor Lili (Csata DSE), Kádár Orsolya (Vasas Akadémia), Hámori Bernadett (Vasas Akadémia), Aho Tyra (Vasas Akadémia), Rátkai Eszter (Vasas Akadémia), Egresits Réka (Soproni Darazsak Akadémia), Kokai Patrícia (Soproni Darazsak Akadémia), Kohn Petra (NKA Pécs),  Szakolczi Diána (NKA Pécs), Varga Napsugár (NKA Pécs), Dobó Lilla (Nyíregyházi Kosársuli), Palásti Julianna (NKA Pécs), Szórád Anna (Kanizsai Vadmacskák SE), Jármai Anna (ELTE BEAC Újbuda), Balatoni Zoé (Szeged KE).

Hirdetés