Hirdetés
Utánpótlás

Összetartáson vett részt az U17-es, U18-as válogatott



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az elmúlt héten összetartáson vett részt Miskolcon az U17-es és az U18-as válogatott. Völgyi Péter szövetségi kapitány foglalta össze a tapasztalatokat.

Az U18-as válogatott november 8. és 10. között 11 fős kerettel dolgozott Miskolcon. A játékosokra öt edzés várt.

“Az összetartás jól szolgálta a jövő nyáron Krétán megrendezésre kerülő U18-as EB döntőre való felkészülést. A játékosokkal védekezési és támadási alapelveket ismételtünk át, illetve az egyéni hiányosságok pótlásán volt a fő hangsúly. Sérülésmentesen, jó hangulatban dolgozták végig a lányok az öt edzést.” – fogalmazott lapunknak Völgyi Péter.

Az U18-as válogatott keretét Baa Dominika (TFSE-MTK), Gellei Karola (Vasas Akadémia), Győri Éda (DVTK), Katona Boglárka (ELTE-BEAC Újbuda) Laczkó Sára (NKA Universiatas PEAC), Márkusz Lilla (DVTK), Oláh Fruzsina (DVTK), Sághi Kata (UNI-Győr), Temes Boróka (PVSK), Tóbel Lívia (Vasas Akadémia) és Van Rijs Luca (Vasas Akadémia) alkotta.

Az U17-es válogatott programja november 10. és 15. között tartott. A magyar lányok három napot dolgoztak Miskolcon, majd a hétvégén a németországi Kienbaum-ban két felkészülési mérkőzést vívtak. Előbb 68-25-re, majd 61-49-re múlták felül a mieink a házigazda német csapatot.

A keretet Aho Tyra (Vasas Akadémia), Bajzáth Lili (Csata DSE), Filep Dorina (DVTK), Halmágyi Kata (NKA Universiatas PEAC), Hámori Bernadett (Vasas Akadémia), Kádár Orsolya (Vasas Akadémia), Kastl Dóra (Csata DSE), Kohn Petra (NKA Universiatas PEAC), Sághi Kata (UNI-Győr), Strausz Edina (Csata DSE) és Toman Petra (Csata DSE) alkotta.

“Az összetartás ismerkedés volt a felkerülő játékosokkal, korábban nem dolgoztunk még együtt. A lányok fegyelmezetten viselkedtek a pályán és azon kívül is. Az alap védekezés kialakításával és a támadó játékok elsajátításával teltek az edzések, a mérkőzések pedig megmutatták: hogy tudunk boldogulni fizikálisan erősebb, de képzetlenebb csapat ellen. Hámori Betti ráesett a kezére, minimális időt töltött a parketten, a többiek mindannyian kaptak megfelelő játékpercet a bizonyításra. Hasznos volt a túra, sokan még soha nem játszottak ilyen iramú és intenzitású mérkőzésen. A csapat felkészülésének ez volt az első állomása a 2022-es debreceni U17-es VB-re.” – nyilatkozat Völgyi Péter szövetségi kapitány.

A németországi mérkőzések jegyzőkönyvei:

1. mérkőzés: Németország U17- Magyarország U17 25-68 (5-17, 10-18, 5-23, 5-10)
Magyarország U17: Bajzáth Lili 2, Filep Dorina 2, Aho Tyra 10, Kohn Petra 4, Kastl Dóra 7, Toman Petra 18, Sághi Kata 2, Hámori Bernadett, Kádár Orsolya 7/3, Strausz Edina 16/3, Halmágyi Kata

2. mérkőzés: Németország U17- Magyarország U17 49-61 (13-23, 12-15, 10-3, 14-20)
Magyarország U17: Bajzáth Lili 2, Filep Dorina 5/3, Aho Tyra 6, Kohn Petra 4, Kastl Dóra 7/3, Toman Petra 14/6, Sághi Kata 9/3, Hámori Bernadett, Kádár Orsolya 7/3, Strausz Edina 4, Halmágyi Kata 4

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés