Hirdetés
3x3

Összetartáson vett részt az U17/U18-as 3×3-as válogatott – Károlyi Andreát kérdeztük



:

:

Fotó: Tumbász Hédi

Hirdetés

A hétvégén rövid összetartáson vett részt Budapesten az U17/U18-as 3×3-as válogatott. Károlyi Andrea, szövetségi kapitányt kérdeztük.

Az U17/U18-as válogatottra nyáron nagy feladatok, több rangos hazai esemény vár. Az U17-es Európa-bajnoki selejtezőt augusztus elején Szolnokon rendezik. Az U18-as Világbajnokságra a nyár utolsó napjaiban Debrecenben kerül sor. Ezen hosszú, kihívásokkal teli úton az első lépéseket tette meg a csapat.

„Több hiányzónk volt sérülések, a hétvégén még zajló B-csoportos bajnokság, illetve egyéb klubkötelezettségek miatt. Összesen 11 fővel dolgoztam. A többségnek a 3×3 még teljesen új. Ez érződött is, de rendesen dolgoztak a lányok. Természetesen egy kicsit még mindenki megilletődött volt.” – fogalmazott lapunknak Károlyi Andrea.

Az első összetartás a korosztályos csapatoknál egy kicsit arról is szól, hogy megmutatkozzon miként mozognak a szakággal még ismerkedő újoncok a pályán.

„Nehéz megítélni.” – mondta Károlyi Andrea. „Vannak ügyes játékosok, de az edzés és az, hogy versenyhelyzetben ki miként tud teljesíteni, két külön dolog. Emellett a korosztályokat is figyelni kell. A 2004-es születésűek U18-as válogatottak lehetnek, míg a fiatalabbak U17-esek. Nem egyszerű a helyzet, de dolgozunk. Időközben eldőlt, hogy Földi Alexandra lesz a másodedzőm. Ő a hétvégén még Sopronban a bajnoki címet szerző szegedi csapat mellett dolgozott a serdülő döntőn, de közösen folytatjuk a munkát a válogatottnál.” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.

Amióta a FIBA átszervezte a korosztályos eseményeket és az Európa-bajnokságot, illetve annak selejtezőjét az U17-es korcsoportnak írták ki, a Világbajnokságot pedig az U18-asoknak, nagy sakkjátszma a nyár. Érdekes figyelni, hogy a nemzetek mivel számolnak. Két külön csapattal vagy átfedéssel a versenyző keretekben.

„A kiinduló terv két külön csapat, de ha lesz 2005-2006-os játékos, aki olyan teljesítményt mutat, hogy a 2004-esek között is megállja a helyét, akkor nem zárkózom el attól, hogy feljátsszon.” – mondta Károlyi Andrea.

Rendre visszatérő kérdés a válogatottunk szerkezete, magasságban és tömegben is egyre erősebb gárdák sorakoznak fel az utánpótlás tornákon. „Vannak 180 cm feletti játékosok a keretben. Lettek volna magasabbak is, de rájuk az 5:5 válogatottban számítanak a nyáron. Itt még az utolsó napokban is történtek változások. Alkalmazkodni kell a lehetőségekhez, de ebben a felnőtt válogatott mellett már szereztem tapasztalatot.” – tette hozzá a válogatottunk kapitánya.

A csapat legközelebb június közepén találkozik. „A következő összetartás június 16-18. között lesz, de a szóbeli érettségi miatt akkor is számolhatunk hiányzókkal. Utána július 12-én délután kezdjük a hosszú edzőtábort.” – összegzett Károlyi Andrea.

A U17/U18-as válogatott bő kerete: Albert Szidónia (5:5 válogatott kerettag is), Bogdán Réka, Darázsi Dóra, Dávid Mia, Geleta Fanni, Győri Éda, Halmágyi Kata, Hámori Betti, Herzog Bora, Kádas Boglárka, Kastl Dóra (5:5 válogatott kerettag is), Mátyás Eszter, Nagy Réka, Őrsi Kata (5:5 válogatott kerettag is), Strbik Fanni, Van Rijs Luca, Varga Napsugár és Zsámár Panna.

Hirdetés